Turczi István Tata 1957. október 17. –
Civiliter
mortuus november bangitalevelek
sodródnak lerongyolódott fák
közt imbolyog a fény árnyak tekerednek
kopott kőpadokra celofánba burkolózik a
lehellet egy férfi részeg vagy elnyomta
az álom mint egy hamuszobor
magába roskad félúton felejtett
kezében ködöt szorongat mellén napilapot
zizgel a szél a férfi egyre mozdulatlanabb olvasás közben érte a
szívroham pár tétova
oldalpillantás tanácstalan arcok szánalom vagy csak
üres kíváncsiság itt járt N. N. — ismerte valaki? felismeri? sietnek az emberek ki érne rá ilyenkor hamar esteledik hamar árnyak tekerednek kopott kőpadokra látszólag
minden változatlan
|
Civiliter mortuus novembar smežuraju
se listovi crne udike svetlost
između ogolelih drveća treperi trošne kamene klupe senke obavijaju dah se u celofan umotava jedan muškarac pijan li je ili se u san utonuo poput kipa od pepela u sebi se rušio na pola puta zaboravljenom rukom maglu stiska na prsima vetar dnevni list ljulja muškarac nepomičan postaje srčani udar ga je tokom čitanja pogodio po koji neodlučan pogled zbunjena lica sažaljenja ili tek prazne znatiželje ovde je bio N. N. – da li ga je iko poznavao? prepoznaje? ljudi su u žurbi ko bi sad vremena
imao u to doba mrak rano pada trošne kamene klupe senke obavijaju naizgled ništa se nije promenilo Prevod: Fehér Illés
|
Forrás:
Turczi István Legszebb versei, Belvárosi
könyvkiadó Budapest, 2006. 65. old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése