Turczi István Tata 1957. október 17. –
Árnyék Egy árnyék fekszik az
ágyamon a fenébe is ki küldte
kié mozdulatlanul fekszik
meztelenül most mintha rám nézne
biccent mindenesetre jólnevelt
árnyék paplanomról egyenként
összeszedi régi nők kifakult
hajszálait megigazítja vánkosomat
is majd otthonos mozdulattal
hellyel kínál a veríték rajtam
csíkokban csordogál a fenébe is újabban
ébren álmodom már legyintenék micsoda
badarság az árnyékoknak honnan
volna testük értelmük feminin
gesztusaik mikor a homály szürke
csontszálaiból kibomlik ÉVA hibátlan
alakja mintha nem is ütötte
volna el egy sárga kamion török
rendszámmal mintha élne és vidáman
lélegezne finoman görbülő vékony
karját felém fordítja hívogatón csak a fürdőszoba
ajtajának dermesztő csapódása
nyomja el felejthetetlen hangját
|
Senka Na krevetu
mi senka leži do đavola ko
li ju je poslao čija je nepomično golo
leži sad kao da
me je pogledala klimnula u svakom
slučaju je dobro vaspitana senka sa jorgana
svaki izbledeli vlas kose negdašnjih
žena pokupi i jastuk
namesti te vičnim
pokretom mesto mi nudi niz mog
obraza znoj u potocima curi do đavola u
zadnje vreme budno sanjam već bi i
odmahnuo kakva glupost senke odakle
bi imale telo razum
ženstvene manire kad iz sivih
okoštalih niti nevida besprekoran lik
Eve izdvaja kao da ju žuti
kamion sa turskom
registracijom nije pregazio kao da živi
i veselo diše nežno
savitljivu tananu ruku prema meni
okreće poziva njen
nezaboravan glas leden tresak
vrata od kupaone
potisne Prevod: Fehér Illés
|
Forrás:
Turczi István Legszebb versei, Belvárosi
könyvkiadó Budapest, 2006. 68. old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése