Keresés ebben a blogban

2023. január 17., kedd

Dušan Gojkov № 28 - № 28

 

Dušan Gojkov Beograd 11. avgust 1965. –

№ 28
 
znam
da je jablan
pod tvojim prozorom
već propupio
pustio mlade listiće
da su magnolije i lale
prekoputa
procvetale
ipak
u širokom luku
obilazim tvoju ulicu
i ne znam zašto
setim se onog divnog zaveta
izrečenog nekad davno, davno
„moje će telo čekati na tvoje ispod nekog kamena”
 
gde
kroz koje su to bušne džepove
nepovratno poispadala
ona jutra
i tmurna
i topla
svakakva
naše večeri
uz čašu vina
tihu muziku
i međusobne poglede
s malo sunca u očima
one noći
kad sam potpuno smiren
staložen
ležao šćućuren uz tebe
 
s druge strane
istina je
još uvek mi uspeva
da vratim osmeh na lice
pokojoj ženi
da povremeno neka od njih
čak dođe
sve do mog predgrađa
samo da bi mi dala čokoladu
donela kolač od voća
bocu vina
ili neku novu knjigu
popila šolju čaja
ili kakvog drugog pića
 
„život ide dalje”
kažu pametni ljudi
ali
bojim se
ove slike
što se vrte po čitavu noć
čitav dan
ovu rupu u mojoj utrobi
ovu prazninu
neće izlečiti ni vreme
ni savremena medicina
 
znam ja
mnogo toga smo i propustili
namerno ili nehotice
da učinimo
jedno za drugo
znam to, znam...
 
rominja neka sitna
prolećna
kližem se niz lorkinu ulicu
(trebalo je davno da kupim nove cipele, očigledno)
dolazim doma
hranim kornjaču
sedam u fotelju
strogo vodeći računa
da ne posmatram onaj ugao sobe
u kojem je stajao tvoj pribor za slikanje
štafelaj
platna
boje
kistovi
i slično
 
na stočiću pokraj mene
boca
čaša
jutrošnja nepopijena kafa
i vaza sa onim čudnim žutim cvećem
kojem nikako da zapamtim ime
i koje sam sinoć
(evo, stidim se)
ukrao za sebe
u parkiću
prekoputa
 
pušim cigaretu
gledajući u neodređenom smeru
 

№ 28
 
tudom
ablakod előtt
a jegenye
már fakad
megjelentek első levelei
a magnóliák és a tulipánok
a túloldalon
virágba borultak
mégis
utcádat
messze elkerülöm
és nem tudom miért
jut eszembe az a réges régen
kimondott fogadalom
testem testedet egy kő alatt megvárja”
 
hol
milyen lukas zsebeken keresztül
tűntek el nyomtalanul
azok a reggelek
a borús
a meleg
a mindenféle
estéink
egy pohár bor
halk zene mellett
szemünkben felcsillanó nappal
egymásban gyönyörködtünk
azok az éjjelek
amikor nyugodtan
békésen
hozzád bújva feküdtem
 
viszont
az is igaz
egy-egy nő arcára
még mindig képes vagyok
mosolyt csalni
időnként néhányan közülük
egészen
a külvárosomig jön
csak hogy csokoládét adjon
gyümölcstortát
egy üveg bort
vagy holmi könyvet hozzon
egy csésze teát
vagy valami más italt megigyon
 
„az élet megy a maga útján”
mondják a bölcsek
de
félek
ezeket az egész éjjel
egész nap
forgó képeket
bensőmben ezt az űrt
ezt az ürességet
sem az idő, sem a modern orvostudomány
gyógyítani nem fogja
 
tudom
sok mindent elmulasztottunk
szándékosan vagy véletlenül
egymásért
nem tettünk meg
tudom, tudom…
 
tavaszi eső
szitál
Lorca utcáján csúszkálok
(már régen új cipőt kellett volna vennem)
haza érek
a teknőst etetem
a fotelba ülök
szigorúan arra vigyázok
a szobában azt a sarkot
melyben festéskészleted állt
állvány
vászon
színek
ecsetek
ne nézzem
 
mellettem a kis asztalon
üveg
pohár
a reggel otthagyott kávé
és a váza azzal a furcsa sárga virággal
melynek nevét sehogy sem tudom megjegyezni
de tegnap este
(íme, szégyellem)
a szemben lévő
parkból
loptam
 
meghatározatlan irányba nézve
cigarettázok
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dušan Gojkov: Tužne šansone, Kornet Beograd 2015. str. 55-57.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése