Keresés ebben a blogban

2023. január 17., kedd

Ranko Pavlović Izlazak sunca – Napkelte

 

Ranko Pavlović Gornja Šnjegotina kod Teslića 19. 01. 1943 –

Izlazak sunca
 
Isti ovakav izlazak sunca, oslonjen
na sleđen stub zebnje, posmatrao je
prije nekoliko desetina hiljada godina
moj začuđeni predak, i pitao se gdje li je
Onaj što svako veče gasi i svakog jutra
razbuktava plamen u najsjajnijoj zvijezdi
koja nikad ne zaviruje u njegovu pećinu.
Isti ovakav izlazak sunca, okupan
svjetlošću kao košuta rosom kad krene
da mlad list drena pretvori u mlijeko
za svoje ljupko jelenče, posmatrao je
prije ko zna koliko hiljada godina
moj oholi predak, i pitao se gdje je
onaj Prometejev štap da ukrade vatru
kojom će da sažeže i zgromi svijet.
Sasvim drugačiji izlazak sunca, slutim
zaogrnut plaštem straha, posmatraće
za hiljadu godina moj izgubljeni potomak,
uronjen u maglu bez početka i kraja,
u prašinu i opiljke civilizacije
koja će i tada biti u vječitoj borbi
sa Bogom u travci, Bogom u sitnoj bubi,
Bogom u grmu i visokom stablu, Bogom
u žuboru vode (ako je bude), u borbi
sa Bogom koji će bježati od njega,
mog i od samog sebe otuđenog potomka,
koji će vapiti za samo jednim trenutkom
u kome će moći vidjeti lice sjajnoga sunca.
 

Napkelte
 
A megfagyott szorongás oszlopára
támaszkodva, pár ezer évvel ezelőtt,
meglepett ősöm ugyanilyen napkeltét nézve
megkérdezte, hol van Az, aki a legfényesebb
csillagon, amelyik sosem kukkant
barlangjába, a lángot minden este eloltja
és minden reggel újra lobbantja.
Ugyanilyen napkeltét nézve, amely
a fényben úgy fürdött, mint a harmatban
a szarvastehén, ahogy a fiatal som leveléből
szarvasfiókája számára tejet készített,
ki tudja hány ezer évvel ezelőtt büszke
elődöm megkérdezte, hol az a prométheuszi
bot, amellyel ellopta világot
felperzselő, megsemmisítő tüzet.
A félelem palástjába burkoltan egészen
más napkeltét sejtek, amit majd ezer év
múlva elveszett utódom szemlél,
a végnélküli ködbe, a civilizáció
hulladékába, fűrészporába merülve,
amely akkor is állandó harcban áll a fűben
lévő Istennel, a pondróban lévő Istennel,
a bokorban meghúzódó Istennel, a víz
csobogásában (ha lesz) élő Istennel, harcol
Istennel, aki menekül tőle, az én és
az önmagától elidegenedett utódától,
aki azért az egyetlen pillanatért könyörög,
melyben a fényes nap arcát megláthatja.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.magyarulbabelben.net/works/sr/Pavlovi%C4%87%2C_Ranko-1943/Izlazak_sunca

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése