Keresés ebben a blogban

2023. február 16., csütörtök

Dušan Gojkov № 31 - № 31

 

Dušan Gojkov Beograd 11. avgust 1965. –

№ 31
 
ne
nisi se prevarila
bio sam to ja
u polupraznom
poluraspadnutom autobusu
na semaforu
jedini putnik
koji pognute glave
tobože usredsređeno
čita poeziju
(sladunjavog žeraldija
– ali kakve to veze ima:
spolja
sa mesta na kojem ti stojiš
loša poezija se ne prepoznaje)
nikako da pređeš tu ulicu
iako je tebi zeleni signal
a nama crveni
koliko ima otkako se nismo videli
godina
godina i po
dve
više
bio sam siguran da si uspela
i da me zaboraviš
ja znam da tebe nisam
ali priznajem
sve ređe pomislim na tebe
udatu ženu
(sređen život, dvoje divne dece
oboje od različitih očeva
nijedno od tvog zakonitog supruga
ali koga se to samo tiče)
ženu punu ljubavi
i prepunu straha da se na njoj to ne primeti
tmuri se napolju
autobus kašljuca
nikako da krene
ti i dalje stojiš
gledaš moj namerno pognut profil
skriven pod tamnim naočarima
usne
koje si volela
kako si često govorila
da osetiš na svom vratu
ruke mi se ne vide
a one su najbitnije
jer
svaki blagi dodir šakom
tvoje je oči pretvarao u zelena mora
autobus napokon kreće
ti sad možeš lagano
uzbrdo
ka svojoj kući
 
 

№ 31
 
nem
nem tévedtél
én voltam
a majdnem üres
majdnem széthullott buszban
az útjelző-lámpánál
az egyetlen utas
aki lehajtott fővel
látszólag odaadással
verset olvas
(édesded geraldyt
– de ez most nem fontos:
kívülről
arról a helyről amelyen állsz
a silány költészetet nem lehet felismerni)
sehogy sem mégy át az utcán
pedig a jelzés neked zöld
nekünk meg piros
mióta nem láttuk egymást
éve
másfél
két éve
több
biztos voltam abban sikerült
engem elfeledned
én tudom téged nem
de bevallom
egyre ritkábban gondolok rád
a férjes asszonyra
(rendezett élet, két gyönyörű gyerek
különböző apáktól
egyik sem a törvényes férjedtől
de kinek mi köze hozzá)
az asszonyra aki szerelmes
és félelemmel telt nehogy észrevegyék
kinn sötétedik
a busz pöfékel
sehogy sem indul
te továbbra is ott állsz
a szándékosan lehajtott sötét szemüveg
mögé rejtett arcélemet nézed
ajkamat
melyet szerettél
gyakran mondogattad
nyakadon érzed
kezemet látod
és az a legfontosabb
mert
tenyerem minden gyengéd érintését
szemed zöld tengerré változtatja
a busz végre működésbe lép
te most lassan elindulhatsz
a kaptatóra
otthonod felé
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dušan Gojkov: Tužne šansone, Kornet Beograd 2015. str. 62-63.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése