Vasa Pavković Pančevo 3.
februar 1953. –
С вилама к очима (Сећање на Славонију) Краве личе на чунове ... Трава топло мирише... Кад се заврши хитри летњи пљусак, појављује се дуга, без бриге. У рибњаку, у том далеком свету, живе лињаци и језови... Био сам матурант, у то доба. А мирис сена, господе, а тек мирис сена! – Помириши, рекао би мој ујак, – покој му души! – помириши и запамти! – и вилама би ми приносио навиљак. – Кад дођу виле к очима! зачуо сам мајчин глас који је најављивао будуће време (ово садашње и сва будућа...).
|
Vasvillával
a szem felé (Szlavóniára
emlékezve) A tehenek
csónakokra hasonlítanak… Meleg
fűillat… A hirtelen
jött nyári
zápor után megjelenik
a szivárvány, mindig. A
halastóban, ebben a
távoli világban compók és domolykók
élnek… Akkor
érettségi előtt álltam. És a
szénaillat, istenem, az a
szénaillat! – Szagold meg,
mondaná nagybátyám, – nyugodjon
békében! – szagold meg és jegyezd
meg! – és vasvillával köteget nyújtana
felém. – Mikor kerül
a vasvilla a szem elé! hallatszott
anyám hangja, a jövőt
idéző (ezt a mait és minden jövőbeli…) Fordította: Fehér Illés
|
Izvor:
Васа
Павковић: У варљивом животу, КОВ, Вршац, 2012. стр
: 28.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése