Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –
Van idő? - Jobbját az égnek emelte - mesélte
komája -, a ballal meg szorította magához a gitárt. Az énekesnő, akinek a koncertjén járt. - Jobbját? - kérdezte Vadmalac, próbálta
elképzelni a jelenetet. - Igen, mutatóujja kiegyenesítve, akár
egy esernyő. - Nem Heil Hitler? - Nem. - Akkor megpróbálom - dünnyögte Vadmalac
és kilökte maga is a karját. A balt, mert a jobbja befáslizva. De még az is
nehezére esett, úgyhogy leengedte, majd újra fel, körkörösen, mintha repülő
lenne, annak a rotorja. Érdekes, komája meg órának nézte, vagyis
mánusnak a vadmalackart, meg is kérdezte: - Van idő? - Nincs - bökte ki Vadmalac a parlagon
eldőlve.
|
Ima li vremena? – Desnicu je prema nebu digla –
pričao je jaran – a sa levom rukom je gitaru sebi privukla. Pevačića, na čijem
koncertu je bio. – Desnicu? – pitao je
Vepar i pokušao prizor zamisliti. – Da, kažiprst je
ispravila, kao da je kišobran. – Nije Heil Hitler? – Nije. – Onda ću pokušati –
mrmljao je Vepar te i on sam ruku izbacio. Levu, jer desna je bila umotana.
Ali i to mu je teško bilo, sputio je pa opet gore, krugove pravio, kao da je
avion, njegov rotor. Interesantno, jaranu
se činilo kao da je ruka vepra sat, u stvari kazaljka na satu a i upitao je: – Ima li vremena? – Nema – izustio je
Vepar na parlogu izvrnuvši se. Prevod: Fehér Illés
|
Forrás:
https://mek.oszk.hu/19600/19634/19634.htm#56
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése