Turczi István Tata 1957. október 17. –
|
Blanziflor
A lovagi torna végetért.
Győzelmi kürtök szólnak,
a férfiak fegyvert hajtanak.
A zöld tisztás újra élettel telik.
Kezek és keszkenők a levegőben,
udvarhölgyek szemében bátorítás.
Végre egyedül: nesztelen folyosókon,
hideg termeken át. Hozzád.
Babérkoszorúmat, Blanziflor,
álomtól kipirult arcod mellé
fektetem, s mire a tűnődő őszi nap
felkúszik a kormos kályhacsövön
és bevilágítja az albérleti szobát,
együtt ébredünk.
|
Blanziflor
Viteška igra je završena.
Čuju se pobedonosni rogovi,
muškarci oružje spremaju.
Zelena čistina ponovo je oživela.
Ruke i maramice su u vazduhu,
u očima dvorkinja ohrabrenje.
Konačno sam: preko bešumnih hodnika,
hladnih dvorana. Do tebe.
Svoj lovorov venac, Blanziflore,
pored tvoje od sna rumeno lice
stavljam, i dok se zamišljeno jesensko sunce
na čađav dimnjak popne
te podstanarsku sobu osvetli,
zajedno se budimo.
Prevod: Fehér Illés
|
Forrás:
Turczi István Legszebb versei, Belvárosi
könyvkiadó Budapest, 2006. 69. old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése