Vasa Pavković Pančevo 3.
februar 1953. –
|
Stalno
sam…
(Već
dugo)
Stalno
sam
u samom
središtu
ničega.
Ćuteći, kad
govorim.
Pa i kad
spavam,
sanjam.
Budim se
u samom
središtu
ničega.
Ležim
otvorenih očiju –
da, tu
sam.
I sve je
tu: kavez,
široka
pustinja, pučina,
trunčica:
kao kad šakom
snažno
stegnem vodu,
pa mi
isteče kroz prste,
ili kao
pesak...
|
Állandóan…
(Már
sokáig)
Állandóan
a semmi
kellős közepén
vagyok.
Némán,
mikor beszélek.
Meg akkor
is, mikor alszom,
álmodok.
A semmi
kellős
közepén
ébredek.
Nyitott szemmel
fekszem –
ige, itt
vagyok.
És minden
itt van: a ketrec,
a széles
pusztaság, a nyílt tenger,
morzsányi:
mint mikor tenyeremmel
a vizet erősen
markolom
és ujjaim
közt kifolyik,
vagy mint
a homok…
Fordította:
Fehér Illés
|
Izvor:
Vasa
Pavković: Konverzija, KOV, Vršac. 1994.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése