Vasa Pavković Pančevo 3.
februar 1953. –
(Vetar
– kažem: vetar…) Vetar –
kažem: vetar i vidim mrki korov,
suvi zub, pustaru, tela
partizana, istrulela, odvratno sama. Vetar,
koračam kraj vode i vidim: vatrenu
kolibu u kojoj gori rodoljub s petokrakom
na kapi i kišu tanadi koja gasi
njegovu želju, da bi
poslednja hulja mogla da mu pljuje
po humki šest
decenija docnije. Vetar,
kažem, i ništa. Ispijam gorki gutljaj i
posmatram svoju senku bez očiju,
bez osmeha, bez ičega.
|
(Szél –
mondom: szél…) Szél –
mondom: szél és látok zord
kórót, száraz fogat, pusztát, partizán
testeket, szétmállottak, undorítóan magányosak. Szél, víz
mellett megyek és látom: a lángban
álló kunyhót, benne hazafi ég sapkáján
ötágú csillag, kívánságát golyózápor
oltja, hogy
az utolsó álnok hat
évtizeddel később sírhantját
leköphesse. Szél,
mondom, és semmi. Keserű a
korty és szemek nélküli, mosoly nélküli, csupasz
árnyékomat nézem. Fordította: Fehér Illés
|
Izvor:
Vasa
Pavković: Konverzija, KOV, Vršac. 1994.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése