Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –
Помисао
на даждевњака Прошло
је више од 40 година како
нисам видео живог даждевњака. Сећам
се: било је то на прашњавој стази
у старом, болесном воћњаку... Кретао
се разочаравајуће и
фасцинантно неспретно, он
син ватре и огња, сјајан
од животног лепка ... И
сад, кад скоро сваке ноћи помислим
на смрт своју
сопствену – отрежњујућу и разочаравајућу
– назрем и њега вечити
живи пламичак. Волим
да верујем како је жив и како
ће ме надживети – он,
син ватре и плиме, ако
већ нема оног воћњака и
ако нема мене у
некој бесмртној инкарнацији.
|
A szalamandrára gondolva Több mint 40 év elmúlt
azóta, hogy elélő szalamandrát
láttam. Emlékszem: a régi, meddő
gyümölcsös poros ösvényén történt… Kiábrándítóan és
csodálatosan esetlenül mozgott, ő a tűz és a lobogás utóda, az élet ragasztójától
fényes… És most, mikor esténként a halálra gondolok, saját halálomra – a kijózanítóra
és kiábrándítóra – őt, az örökégő lángot is érzem. Hiszem, még él és engem túlél – ő, a tűz és az áradat
utóda, ha már holmi megtestesült halhatatlanságban sem az a gyümölcsös, sem én többé nem létezünk. Fordította: Fehér Illés
|
Izvor:
Васа Павковић: У варљивом
животу, КОВ, Вршац, 2012. стр: 19.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése