Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –
|
Trulenje zrna
Grozdovi se vuku po zemlji i trule,
Sa oštricama trave u srcu. Starac kašlje
U svojoj izbi, a pas laje, valjda od dosade.
Noć je, škrabam po blokčiću – zvezde i zrnca,
Čokote i međunožja dragih žena.
Život je dug i dragocen:
Mračno telo noći me guta i sada.
Tu sam u njegovom obgrlju: ne uzdišem.
Umreće starac i uginuće pas, pa i ja,
Docnije, svejedno. Proći će noćna tiranija,
I rano s jutra u nebo se vinuti laste.
|
Rothadnak a magok
A fürtök a földön hevernek és rothadnak.
Szívükben a fű élével. Vityillójában
krákog
Az agg, a kutya meg ugat,
talán unalmában.
Éj van, firkálok – csillagokat
és magokat,
Tőkéket és kedves asszonyok
lábszárait.
Hosszú az élet és becses:
Most is az éj sötét teste
fal.
Itt vagyok, karjai közt:
nem sóhajtozok.
Az agg is meghal, a kutya
is elpusztul, én is,
Később, mindegy. Elmúlik az
éj egyeduralma,
És kora reggel a fecskék az
ég felé röppennek.
Fordította: Fehér Illés
|
Izvor:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése