Ana Stjelja
Beograd, 1982. –
Eva mi je rekla Eva mi je rekla da pokupim smokvino lišće i napravim muzej stida. Da potražim trule jabuke i napravim muzej greha. Da zmiju ne puštam da mi priđe, da prekrijem uši i stavim povez na oči. Eva mi je rekla da je sve ovo ovde prolazno jer ona je iskusila ono što ja nisam. Jednom sam hodala zemljom na koju je ona pala kad su je prognali bila sam na korak od njenog groba i znam, sad dobro znam da me je tada čuvala kao istinska pramajka. Jer biti žena najteži je usud ovozemaljski. I danas skupljam suze, boli duše, muke tela i teškog usuda da napravim Evin muzej. Ulaz će biti besplatan.
|
Éva mondta Éva mondta, szedjem össze a fügefa leveleit és készítsem el a szégyen
múzeumát. Rohadt almákat keressek és készítsem el a bűn
múzeumát. Kígyót magamhoz ne
engedjek, fülemet takarjam, szememet
kössem be. Éva mondta, minden, ami itt van
átmeneti, ő kipróbálta azt, amit én
nem. Egyszer azon a földön
jártam amelyre ő száműzetése után
esett, sírjától egy lépésre voltam és tudom, most tudom, akkor igazi ősanyaként védett. Mert asszonynak lenni, ezen a földön, a
legnehezebb végzet. Hogy Éva múzeumát
elkészítsem, könnycseppeket, gyötrődéseket,
kínokat, sorscsapásokat ma is gyűjtök. Belépő nem lesz. Fordította: Fehér Illés
|
Izvor: autor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése