Ana Stjelja: Eva mi je rekla – Éva mondta

 

Ana Stjelja Beograd, 1982. – 

Eva mi je rekla   Eva mi je rekla da pokupim smokvino lišće i napravim muzej stida.    Da potražim trule jabuke i napravim muzej greha.    Da zmiju ne puštam da mi priđe,  da prekrijem uši i stavim povez na oči.    Eva mi je rekla da je sve ovo ovde prolazno  jer ona je iskusila ono što ja nisam.    Jednom sam hodala zemljom  na koju je ona pala kad su je prognali bila sam na korak od njenog groba  i znam, sad dobro znam  da me je tada čuvala kao istinska pramajka.    Jer biti žena  najteži je usud ovozemaljski.    I danas skupljam suze,  boli duše, muke tela i teškog usuda da napravim Evin muzej.  Ulaz će biti besplatan.

Éva mondta   Éva mondta, szedjem össze a fügefa leveleit és készítsem el a szégyen múzeumát.   Rohadt almákat keressek és készítsem el a bűn múzeumát.   Kígyót magamhoz ne engedjek, fülemet takarjam, szememet kössem be.   Éva mondta, minden, ami itt van átmeneti, ő kipróbálta azt, amit én nem.   Egyszer azon a földön jártam amelyre ő száműzetése után esett, sírjától egy lépésre voltam és tudom, most tudom, akkor igazi ősanyaként védett.   Mert asszonynak lenni, ezen a földön, a legnehezebb végzet.   Hogy Éva múzeumát elkészítsem, könnycseppeket, gyötrődéseket, kínokat, sorscsapásokat ma is gyűjtök. Belépő nem lesz.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Ana Stjelja: Ja znam istinu – Tudom, mi az igazság

 

Ana Stjelja Beograd, 1982. – 

Ja znam istinu
 
Ja znam istinu - kaže glumac.
Na to pesnik ćuti.
 
Ja znam pravac - kaže glumac.
Na to pesnik ćuti.
 
Ja znam sve! - poče vikati glumac.
Na to pesnik i dalje ćuti.
 
Od besa zbog tišine pesnika, glumac skinu svoje odelo arlekina i
masku od tri sloja i pobeže u nepoznatom pravcu.
 
A pesnik će tiho i tužno, odbeglom glumcu:
"Srećno!"
 
Izvor: autor
 
 
Tudom, mi az igazság
 
Tudom, mi az igazság – mondja a színész.
A költő csak hallgat.
 
Tudom az utat – mondja a színész.
A költő csak hallgat.
 
Én mindent tudok! – a színész már kiabál.
A költő továbbra is hallgat.
 
A színész, dühében, mert a költő hallgat, leveszi bohóc ruháját,
három rétegű álarcát és menekül, ismeretlen irányba.
 
A költő meg halkan, szomorúan a menekülő színész után szól:
„Szerencse fel!”
 
Fordította: Fehér Illés