Milan Orlić Pančevo 15.
novembar 1962. –
Ако
се усудиш, да ужад развежеш
Aко се усудиш,
икада: икада усудиш: са везова,
ужад да развежеш.
Сидро
да дигнеш, једра
развучеш. Веслањем, да научиш
ћудљивошћу таласа
да овладаш.
Ћутљивошћу стена, подводних, језиком
њиховим: преварним:
да проговориш и,
такав, непреварен: опстанеш: јагње
непреварно, останеш.
Ако и само ако,
згоди се тако. Лако ћеш наћи место
своје: на палуби,
пучини,
у луци, приобаљу,
копну: знаном и незнаном. Лако:
ако знаш у пловидби,
свакој, којој земљи:
каквој обали: бродиш. И чему.
Зашто сидришту, баш
том и таквом, у
заливу, у скровитом, заклону пред
буром, сваковрсном.
Још ако те гласови
Сирена не заведу, па не завршиш
на спруду, насукан
или
у лагуни у којој не
би пожелео да скончаш, бар тако
верујеш: ни у мори
ноћној, најгорој.
Јер твој живот је негде другде: заувек:
чигру властиту,
завртео.
Силом својом: твоју
користећи вољу, иако за њу много
не марећи. Тада и
само тада, научиш, у
трену: истину ту, снену. И будну:
у исти мах, што
срцем
твојим бије: док над
тобом бдије: какво и где је место
твоје и само твоје,
природно. На пучини,
земљи родној, у туђини и нигдини.
Схватиш: да морнара
нема: нужно, без
страдања. Без цене коју на почетку
сваком: морнар
не прихвата, без
изузетка: сваки. Све верујући да није,
и да никада доћи
неће, време плаћања.
И да зато из луке, пажљиво
пучину ослушкује.
А на пучини, небо: с надом у очима: жудно осматра.
А на пучини, небо: с надом у очима: жудно осматра.
Izvor:
Милан Орлић: Из
бродског дневника, Мали Немо Панчево, Градска Библиотека Вршац, 2021. стр.13-14.
Ha a kötelet el mered oldani
Ha meg mered
tenni: ha bármikor: hímzéssel együtt a kötelet
el mered oldani.
A horgonyt
felszedni, a vitorlát kibontani. Evezve megérted
és meghódítod
a
kiszámíthatatlan
hullámokat. A
hallgatag, vízbe merült sziklák nyelvén,
a megtévesztőn:
szólalsz meg, de így
is, mint feddhetetlen: létezel: ártatlan
bárány maradsz.
Ha, ha minden így
történik. Helyedet könnyen megtalálod:
a fedélzeten, a
nyílt tengeren,
a kikötőben, a
part mentén, a szárazföldön: ismeretlenen és
ismerten.
Könnyen: ha hajózás
közben tudod,
melyik országot: milyen partot: keresel. És miért.
Miért vetsz horgonyt,
pont
ott és olyan
öbölben, isten háta mögöttiben, vihartól
védettben,
mindenfélében.
Ha mindemellett a
Szirén-hangok nem csábítanak el, nem futsz
zátonyra, nem
sodródsz
lagúnába, ahol,
legalábbis azt hiszed: semmiképp sem szeretnél
élni, még
lidérces
álmaidban sem.
Mert életed valahol, máshol zajlik: mindörökre:
pörgettyűdet
megforgattad.
Teljes erővel:
tetterőd kihasználva, noha nem sokat törődsz
vele. Akkor,
csakis akkor,
ismered fel az
igazságot: az álomba merültet. És az ébert: ami
szíved szerint
ver:
ugyanakkor feletted
lebeg: a hol van és milyen a helyed, ami csakis
a te helyed, a
magától értetődő.
A nyílt tengeren,
a szülőföldön, az idegenben vagy a sehol-sincsben.
Rájössz:
óhatatlan,
áldozat nélküli
tengerész: nem létezik. Mindennek ára van, amit
kezdetben:
kivétel nélkül,
egyetlen
tengerész sem fogad el. Mindegyik abban a hitben él,
az elszámolás
pillanata
sosem jön el.
Éppen ezért, a kikötőből a nyílt tengert
érdeklődve
hallgatja.
A nyílt tengeren
meg az eget: tele reménnyel: sóvárogva figyeli.
Fordította: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése