Jász Attila Amikor égig érő fákat ültetsz a teraszon – Kad na terasi sadiš drva šta do neba rastu

 

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Amikor égig érő fákat ültetsz a teraszon
 
iv/41
 
egy nap, amikor nem tudsz már hallgatni korábbi anyanyelveden, a csenden,
elvesztesz minden kapcsolatot, és akármi megtörténhetne,
megszólal benned az arámi. A holt nyelv, mint egy régi zene,
mintha rajta kívül más nem is lenne.
Mert semmi nem ér véget, és nem kezdődik el soha,
csak a benned, az általad, és az innentől már nem csupán az időben
hallható zene.
Mintha a csend és a némaság a tökéletes ég hullámmozgása lenne.
Mert semmi nem ér véget, és soha nem kezdődik el.
 
(búcsúhaiku)
egy érintés egy tétova intés
eltüntetheti a határvonalat
az itt és ott között ha úgy adódik
 
Forrás:  https://www.es.hu/cikk/2024-01-12/jasz-attila/amikor-egig-ero-fakat-ultetsz-a-teraszon-.html?fbclid=IwAR3IQY13aR1YFz3n1HtvW99qC-fY-hAoDHL-mAnxu5zxO2fYLUR_UvtGZT0
 
 
Kad na terasi sadiš drva šta do neba rastu 

iv/41
 
jednog dana, kad više ne možeš na svom ranijem maternjem jeziku ćutati, na tišini,
gubiš svaku vezu i bilo šta bi se moglo dogoditi,
u tebi se arami oglašava. Izumrli jezik kao neka stara melodija,
kao da osim njega ništa drugo ne postoji.
Jer nikad ništa se ne završava, niti počne,
samo u tebi, te od ovog momenta melodija se ne ne samo
u vremenu može čuti.
Kao da je tišina i nemost valovito kretanje savršenog neba.
Jer nikad ništa se ne završava, niti počne.
 
(haiku za rastanak)
jedan doticaj jedan kolebljiv znak
granicu između tu i tamo
može izbrisati ako su prilike takve
 
Prevod: Fehér Illés