Marija
Šimoković Subotica 21. april 1947. –
Moj Bog (religiozna pesma ljubavi)
moj bog je visok ima oči kao dva dugmeta
sa po četiri rupice za moje zlatne konce
kojima obrubljujem njegov neuhvatljiv obris
dečaka koji nikada nije tu i nikada
nije sa mnom
ima grudni koš pun mojih priča
moje muzike mojih stihova moje devojčice
ima svetlosmedji ton u mladežu iznad dojke
i dve pruge od suncobrana umesto širita
moj bog miriše na smirnu i izrael
na krv i dragulje na benzin i naftu
miriše na izvestan metal za koji tvrdi da nema
mirisa miriše na moju kožu bez obzira što je
bog i što me retko dodiruje
moj bog je uglavnom daleko od mene
kao svi pravi bogovi i misli na mene koliko
stigne kad stigne ima tamne kolutove ispod
očiju i onda ga najviše volim koža mu je oko
struka najmekša valjda zato što je tamo nije
doticao niko sa toliko čežnje kao ja
moj bog možda ima bradu a možda je i brije
uglavnom miriše na luk nikotin i rakiju
na belo vino na čistu posteljinu na pokrivač
koji mi prebacuje jednom rukom preko leđa
da ne nazebem i ja nikada ne zaboravljam taj pokret
na grad koji volim kišu koju ćutim
mislim da se nekada zvao enkidu pa gilgameš pa
utnapištim i sada je travku plavu travku koju
je trašio epski sumerski razborito pronašao
negde na mojoj glavi negde u mojoj veni
vrag će ga znati uglavnom znamo se odavno
iz doline nila i eufrata od vavilonskih vrata
ujela nas ista zmija pa smo vaskrsli
i sad je on moj bog
a ja njemu šta sam
to samo bog zna
Izvor: https://radiogornjigrad.blog/2018/11/23/marija-simokovic-moj-bog-religiozna-pesma-ljubavi/
Istenem
(vallásos vers a szerelemért)
istenem
magas két szeme két gomb
négy lyukkal
hogy arany-fonalammmal
egy
sosincs jelen sosincs
velem
fiú
megfoghatatlan
árnyképét szegéllyel díszíthessem
mellkasa
tele van mesémmel
dalommal
költeményemmel kislányommal
a melle
feletti tűzfoltban világosszürke árnyalat
és
sujtás helyett két csík a napellenzőtől
istenem
szmirna és izrael
vér és drágakő
benzin és nafta illatú
holmi
fém-illatú melyről állítja illata nincs
bőröm
illatát hordozza még akkor is ha
isten és
ritkán ér hozzám
istenem
mint általában az igazi istenek
a messzeségben
él annyit és akkor gondol rám
amikor
ideje engedi ha engedi mikor szeme alatt
sötétek
a karikák legjobban akkor szeretem a bőr
derekán a
legpuhább talán azért mert ott annyi
szenvedéllyel
mint én senki sem érintette
istenem
szakállat hord de lehet borotválkozik
egyébként
hagyma nikotin és kisüsti
fehér bor
tiszta ágynemű meg takaró illatú
melyet
egyik kezével hátamra dob nehogy
megfázzak
sosem feledem azt a mozdulatot
azt a
várost az esővel a hallgatással
azt
hiszem egykor enkidunak gilgamesnek netán
ut-napistimnek
hívták most a füvet a kék füvet
melyet
sumer keresett értelemszerűen
valahol
fejemen netán vénámban az ördög sem
tudja
hol találta meg nos régóta ismerjük egymást
a nilus
és eufrátesz völgyéből a babiloni kapuban
egyazon
kígyó mart meg bennünket és feltámadtunk
most ő
az én istenem
de hogy neki
ki vagyok
csak az
isten tudja
Fordította: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése