|
Kegyetlen hideg
K.-nak
Kegyetlen hideg nevetésed
cseng az őszben.
Te is fájsz magadnak, tudom.
Emlékezem
azokra a napokra, mikor
többször észrevettem,
hogy engem nézel
komolyan, tűnődve.
A sötét reggelre,
mikor bemutatkoztunk
a nővérszobában.
Most
ülök egy padon
a vonagló parkban,
bronzvörös alkonyat izzik,
hajad.
Látom gőgös nyakad,
feszülő büszke testedet,
ahogy nyújtózik
fehér köpenyben.
Átjár fekete tekinteted.
Hány ezer éve, vajon
hány ezer éve tudom,
ki vagy?
Most már tudom, honnan ismerlek,
mondtad, mikor megbántottalak.
Hangodban se harag,
se szemrehányás,
csöndes beletörődés inkább.
Most már tudom, honnan ismerlek.
Mert emlékezel te is,
szüntelen emlékezel,
ahogy emlékezik a föld,
az éjszaka, a tenger
és a Hold.
Hideg nevetésed az őszben.
Ülök egy padon.
Alkonyul.
Hallom, ahogy sikolt a lelked
és látom, ahogy fáradt, elgyötört
arcod mögött
a piros madár
lehull.
Én öltem meg.
|
Prokleto hladno
K.-u
Prokleto hladno smejanje
ti se odzvanja u jeseni.
Ti i samoj sebi si bol, znam.
Sećam se
na one dane, kad sam
više puta primetio,
da mene gledaš,
ozbiljno, zamišljeno.
Na tamno jutro,
kad smo se upoznali
u sobi za sestre.
Sad
na jednoj klupi sedim
u parku što se zgrči,
sjaji bronzano crven zalazak sunca,
tvoja kosa.
Vidim tvoj obestan vrat,
tvoje oholo telo,
kako se proteže
u belom mantilu.
Probija me tvoj crni pogled.
Koliko hiljada godina, stvarno,
koliko hiljada godina znam,
ko si?
Sad već znam, gde sam te upoznao,
rekla si, kad sam te uvredio.
U tvom glasu ni ljutnje,
ni prekora,
samo je tiho pomirenje.
Sad već znam, gde sam te upoznao.
Jer se i ti sećaš,
neprestano se sećaš,
onako, kako se seća zemlja,
noć, more
i Mesec.
Tvoje hladno smejanje u jeseni.
Na jednoj klupi sedim.
Smrkava se.
Čujem, kako tvoja duša vrisne
i vidim, kako iza
tvoje umorno, izmučeno lice
sruši se
crvena ptica.
Ja sam je ubio.
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése