|
Moj tata
Tata mi je jednom
kupio veliku knjigu
o putovanjima i otkriću sveta.
Upijao sam miris svih tih slova,
očaran svim tim slikama u boji,
mora, brodova,
planinskih vrhova pod snegom,
sunca i pustinja, grebena i klanaca,
držao sam je pod jastukom i dirao
birajući pred san
mesto koje ću novo otkriti.
Tata mi je jednom rekao
da mu dodam klešta,
jer ne znam da izvadim ekser
i da ga u glavi nemam.
Tata mi je govorio da trčim brže,
da ne skačem tako,
da ne veruje da znam da pevam,
i da budem jednom muž
ako dođe vreme.
Tatu nije brinulo
moje upaljeno lice,
trzanje ramena,
i to što mi je sve moralo biti parno
kada brojim.
Tata je bio glasan
i voleo je odela,
čista, teška i teget,
kakva su nosili revolucionari.
Tata je jedne noći zaćutao,
uz njega smo stavili
kesicu paprenih bombona,
i uz prasak
razbijenog dubokog tanjira,
tata je otišao.
Svi su ćutali
i čulo se samo
rasipanje žute zemlje
između prstiju.
Tata nije mogao znati
da je od onog dana
kada mi je doneo knjigu,
počela da se piše ova pesma,
o meni,
i danas nesigurnom dečaku,
i o njemu,
mom tati
koji nije nikada saznao
da ga od svega,
pa i od ove pesme,
više volim.
|
Apám
Apám egyszer
egy vaskos könyvet adott
az utazásokról és a világ
felfedezéséről.
A rengeteg színes kép,
tengerek, hajók,
hófedte hegycsúcsok,
nap és puszták, gerincek és
szurdokok
igézetében szívtam magamba a
betűk illatát,
párnám alatt tartottam és
elalvás előtt
kiválasztottam
melyik új helyet fedezem
fel.
Egyszer apám azt mondta,
a harapófogót adjam oda,
mert nem tudom kivenni a
szöget
és fejemben sincs.
Apám mondogatta, gyorsabban
szaladjak,
ne úgy ugráljak,
nem hiszi, hogy tudok
énekelni,
és ha eljön az ideje,
férj sem lesz belőlem.
Apám nem törődött
begyulladt arcommal,
vállrángatózásommal
és azzal sem, mikor
számoltam,
miért kellett kizárólagosan
a páros szám.
Apám hangos volt,
szerette a tiszta, nehéz
és kék ruhákat,
amilyeneket a forradalmárok
hordtak.
Apám egyszer elhallgatott,
egy zacskó borsmenta
cukrot tettünk mellé
és egy törött mélytányér
csattanásával kísérve,
apám elment.
Mindenki hallgatott,
csak az ujjak között
a sárgaföld morzsolgatása
hallatszott.
Apám nem tudhatta,
hogy azon napon
mikor kezembe adta azt a
könyvet,
akkor kezdtem írni ezt a
verset,
magamról,
a mi napig bizonytalan fiúról,
és róla,
apámról,
aki sosem tudta meg,
hogy mindennél,
még e versnél is
jobban szeretem.
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése