Slavoljub Marković
Jakovlje, 1952. –
|
Slika
sveta
Žene polaze sa muškarcima,
muškarci traže žene
i dok ih gledam u parovima
ne mogu da zamislim šta ih spaja.
Ta žena koju prvi put vidim,
na toj zastakljenoj terasi,
prilazi muškarcu. Ljubi ga.
On je poluokrenut. Ne vidim ga
dovoljno dobro. Da li je zbunjen?
Nešto mu priča ta žena. Skida se,
ostajući samo u bluzi. Ponovo se pomera
ka njemu. Grli ga. Možda je to igra?
Korakne nazad. Raskopča dva dugmeta bluze.
Kada očekujem da će je skinuti,
da će se ukazati njen torzo,
ona povlači zavesu. Vidim samo kako
vuče muškarca koji nije izgovorio
nijednu reč.
Osim što su se našli
muškarac i žena,
žena i mušakarac,
da li je to uopšte razlog da budu zajedno.
Žena – peva;
njeno lice
tone u masnu vodu
sudopere: slika sveta –
istovremeno su odlivnim vodama
plutali Mesec i zvezde,
neonska svetla
i jedan oblak povremeno
zaklanja svetlo.
|
A világ képe
A nők a férfiakkal együtt
távoznak,
a férfiak a nőket keresik
és míg a párokat nézem,
nem tudom elképzelni, mi
köti össze őket.
Az a nő, akit először
látok,
azon az üveg-erkélyen,
a férfihez lép. Csókolja.
Ő félrefordult. Nem látom
elég jól. Talán zavarban
van?
Az a nő valamit mond neki.
Vetkőzik,
csak blúzban maradt. Ismét
a férfi
felé mozdul. Öleli. Ez
valami játék?
Hátra lép. A blúzán két
gombot
kigombol.
Mikor várom, hogy levesse,
hogy alakja láthatóvá váljon,
behúzza a függönyt. Csak
azt látom,
magához vonja a férfit, aki
egyetlen szót
sem szólt.
Azon felül, hogy
találkoztak,
a férfi és a nő,
a nő és a férfi,
szükségszerű-e, hogy együtt
legyenek.
A nő – énekel;
arca zsíros
mosogatólébe
merül: a világ képe –
ugyanakkor a Hold és a
csillagok,
a neonfények
kiöntött vizeken lebegnek
és időnként egy felhő
a fényt eltakarja.
Fordította: Fehér Illés
|
Izvor:
Slavoljub Marković: Probudi
me da se igram, Istok Zapad, Zaječar, 2009. str: 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése