Slavoljub Marković Slika sveta – A világ képe

 

Slavoljub Marković Jakovlje, 1952. – 

Slika sveta   Žene polaze sa muškarcima, muškarci traže žene i dok ih gledam u parovima ne mogu da zamislim šta ih spaja. Ta žena koju prvi put vidim, na toj zastakljenoj terasi, prilazi muškarcu. Ljubi ga. On je poluokrenut. Ne vidim ga dovoljno dobro. Da li je zbunjen? Nešto mu priča ta žena. Skida se, ostajući samo u bluzi. Ponovo se pomera ka njemu. Grli ga. Možda je to igra? Korakne nazad. Raskopča dva dugmeta bluze. Kada očekujem da će je skinuti, da će se ukazati njen torzo, ona povlači zavesu. Vidim samo kako vuče muškarca koji nije izgovorio nijednu reč. Osim što su se našli muškarac i žena, žena i mušakarac, da li je to uopšte razlog da budu zajedno. Žena – peva; njeno lice tone u masnu vodu sudopere: slika sveta – istovremeno su odlivnim vodama plutali Mesec i zvezde, neonska svetla i jedan oblak povremeno zaklanja svetlo.

A világ képe   A nők a férfiakkal együtt távoznak, a férfiak a nőket keresik és míg a párokat nézem, nem tudom elképzelni, mi köti össze őket. Az a nő, akit először látok, azon az üveg-erkélyen, a férfihez lép. Csókolja. Ő félrefordult. Nem látom elég jól. Talán zavarban van? Az a nő valamit mond neki. Vetkőzik, csak blúzban maradt. Ismét a férfi felé mozdul. Öleli. Ez valami játék? Hátra lép. A blúzán két gombot kigombol. Mikor várom, hogy levesse, hogy alakja láthatóvá váljon, behúzza a függönyt. Csak azt látom, magához vonja a férfit, aki egyetlen szót sem szólt. Azon felül, hogy találkoztak, a férfi és a nő, a nő és a férfi, szükségszerű-e, hogy együtt legyenek. A nő – énekel; arca zsíros mosogatólébe merül: a világ képe – ugyanakkor a Hold és a csillagok, a neonfények kiöntött vizeken lebegnek és időnként egy felhő a fényt eltakarja.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Slavoljub Marković: Probudi me da se igram, Istok Zapad, Zaječar, 2009. str: 10.

Slavoljub Marković Dubrovnik – Dubrovnik

 

Slavoljub Marković Jakovlje, 1952. – 

Dubrovnik
 
Nedostaje mi Dubrovnik
Strankinje koje se podaju, nenavikle na agresivne Jugoslovene
Bahanalije glumaca
Opijanje u zoru na Stradunu i prskanje vodom nemarnih polivača ulica
Priča o tuberkulozi i Jerži Volkeru
 
Zriju smokve i grožđe na brdima
Sa balkona mi gosti ne odmahuju.
Devojka me ljubi nehajno
Zasićena je: sve želje je ispunila
Uživam da je obasipam srdačnošću
Da je zaprepašćujem strasnim erotizmom koji dugo pripremam i negujem u sebi
Pesme su male usmine
Dodirujem ih
Posle zanosa najzad čujem šaptanje
U ruskom jeziku ne vezujemo predmete za reči niti reči za osećanja
Reči su znaci što ostavljaju tragove koje ćemo tumačiti tek kada izađemo iz vode ogrnuti penjoarom
 
Ujutru ležim sa glavoboljom objašnjavajući kako je prošli dan strvina
Otvori oči, kažeš mi, pejzaži Dubrovnika nisu mrtva priroda na slikama Pisaroa
Ne možeš ih videti bilo kada u muzejima Pariza
Pejzaž je moja haljina čiji šum čuješ dok se oblačim
Novi dan će biti skinut sa fotografija.
Ne! Bolje neka bude ispunjen rečima ruskog jezika
koji studiraš u Berlinu, a koji slušam na terasi gledajući kako mi ispiraš slanu majicu
Telo nagnuto nad lavaboom je grad Berlin koji me podseća na Noldea
Na plaži sa prozora vidim kotaricu sa smokvama
Mirisi hrane zamenjuju žar, ognjište, bokal sa vodom, teglu sa pekmezom koja stoji izvađena iz mog ranca
Toj majici dajem osobine mora i tvojih ruku
Dok je dodiruješ, ona postaje svilena i meka
Postaje azurna
Želim da je obučeš mokru da bi sačuvala oblik tvojih grudi
Posle plahih kiša poboljevaju letnje haljine
Melanholija i obožavanje su reči koje ponavljam
Seks, zaboravljen
I bez ostatka izlučevina a kamoli dodira
Kako mi živimo ovde bez Boga?
Topimo se kao posle snošaja!
Opet, Dubrovnik bez Dubrovčana
Zar bi oni dozvolili da se njihova istorija razvlači po patriotskim pesmama Srba i Hrvata
Po čitankama u kojima se sakuplja i skončava
Ovde nije samo Dubrovnik
Ovde je blizu i grčka istorija
Venecijanci su dovlačili svoje brodove skoro do Lapada
Jesu li Dubrovčani umirali?
Groblje je album tuđih slika: nedopisana pisma,
nekoliko fakata ostavljeni su potomcima
 
Dok govorim ruski kažeš da te hvata seta
I nećeš da odeš sa mnom u Makedoniju
I hodaš uskim ulicam Ohrida
Zar su tamo ulice bašte?
I stolovi su iznešeni na obalu!
 
Izvor: Slavoljub Marković: Probudi me da se igram, Istok Zapad, Zaječar, 2009. str: 15-17.
 
 
Dubrovnik
 
Hiányzik Dubrovnik
A rámenős jugoszlávokhoz nem szokott, magukat átadó külföldi nők
A színészek tombolása
A hajnali részegeskedés a Stradunon¹ és a nemtörődöm utcamosók fröcskölése
A mese a tüdővészről és Jiří Wolkerről
 
A hegyekben érik a füge és a szőlő
Az erkélyről a vendégek nem integetnek.
A lány fásultan csókol
Csüggedt: minden vágya teljesült
Élvezem, ahogy szeretettel árasztom
Ahogy a régen elkészített bennem ápolt szenvedélyes érzékiséggel lenyűgözöm
Kicsi ajka költemény
Megérintem
A rajongás után végre suttogást hallok
Orosz nyelven a szavakhoz a tárgyakat nem kötjük sem a szavakat az érzésekhez
A szavak nyomokat maguk után hagyó jelek, melyeket csak vízből kijőve, fürdőköpenybe burkolózva magyarázunk
 
Reggel fejfájással küszködve magyarázom, hogy a múlt nap tetem
Nyisd ki a szemed, mondod, a dubrovniki táj nem csendélet Pissarro festményén
Párizs múzeumaiban bármikor nem láthatod
Ruhám a táj, amint susogását hallod, míg öltözöm
Az új napot fényképről vesszük le.
Nem! Inkább legyen orosz szavakkal telített
melyeket Berlinben tanulsz és a tornácon hallgatom, lesve, ahogy sóval tele trikómat mosod
A mosdókagyló fölé hajolt test Berlin Noldera emlékeztet
Az ablakból a tengerparton fügével-telt kis kosarat látok
Az ételillatot parázs, kandalló, vizeskancsó, hátizsákomból kivett befőttesüveg lekvárral helyettesítik
Azt a trikót a tenger és karod sajátságaival ruházom fel
Ahogy megérinted, selymes-puha lesz
Égszínkék lesz
Vizesen vedd fel, hogy melled alakját megőrizze
Eső után a nyári ruhák betegednek meg
Mélabú és rajongás, e két szót ismételgetem
A sex, elfeledett
Maradvány nélküli váladék és pláne érintés
Hogy élünk itt Isten nélkül?
Áradozunk, mint közösülés után!
Ismét Dubrovnik, dubrovnikiak nélkül
Hát ők megengedték volna, hogy történelmük a szerb és horvát hazafias dalokban kóvályogjon
A tankönyvekben, melyekben gyűlik és végződik
Ez nem csak Dubrovnik
Itt közel van a görög történelem is
A velenceiek hajóikat egészen Lapadig² vonták
Dubrovniki halt egyáltalán?
A temető idegen képek albuma, meg nem írt levelek,
néhány örökösnek hagyott tény
 
Míg oroszul beszélek, azt mondod, elszontyolodtál
És nem jössz velem Macedóniába
És Ohrid keskeny utcáin nem sétálsz majd
Ott kertek az utcák?
Az asztalok is a parton vannak!  
 
¹Stradun (ejtsd: Sztradun) Dubrovnik óvárosának főutcája
²Lapad – Dubrovnikhoz tartozó, festői félsziget
 
Fordította: Fehér Illés

Slavoljub Marković Stvaranje sveta II – A világ teremtése II

 

Slavoljub Marković Jakovlje, 1952. – 

Stvaranje sveta II        Ja nisam učestvovao u stvaranju sveta. Uspavao sam se. Pošto sam se probudio, žmireći, video sam: oslonac je stvoren, možda flora i fauna, ali ja sam mogao da počnem sa stvaranjem tela.      Prvo sam stvorio drugo telo kao antitezu. Seo sam da se odmorim i muhe su mi dosađivale, te sam tela odmah podvrgao napretku. Neka se opiru (ali promene neće izbeći), neka se istrebljuju, dok ih patnja ne podstakne da se sećaju Boga. Ja ću i dalje biti srodan s njima. Govoriću o ženama, o neverstvu; govoriću da sam zadovoljan postojećim. Otići ću u kafanu, popiću piće, a onda ću se nasmejati slušajći njihovu brigu, njihove želje, govore o budućnosti. Biću toliko srećan da neću pominjati da sam ih ja stvorio.      Oni mi, verovatno, ne bi ni sada verovali.

A világ teremtése II        Nem vettem részt a világ teremtésében. Elaludtam. Ébredés után, pislogva, láttam: elkészült az alap, talán a növény- és állatvilág is, én meg elkezdhettem a testalkotást.      Először, antitézisként, másik testet teremtettem. Leültem, pihentem, a legyek alkalmatlankodtak, hát nekiláttam, a testeket fejlesztettem. Csak ellenkezzenek (de a változtatásokat nem ússzák meg), csak irtsák egymást, míg a kín rá nem veszi őket, hogy Istent idézzék. Továbbra is rokonok vagyunk. Beszélek a nőkről, a hűtlenségről; a meglévővel elégedett vagyok. Kávéházba megyek, iszogatok, szorongásaikat, kívánságaikat hallgatva mosolygok, a jövőről beszélnek. Jókedvemben nem fogom említeni, hogy én teremtettem őket.      Ők, valószínű, most sem hinnének nekem.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Slavoljub Marković: Plovno stanje istorije, Narodna knjiga, 2011.