Ilija Šaula Anina soba – Anna szobája

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Anina soba   U mojoj sobi spavaju ptice, u grudima mi nebeska soba. Često ulazim u nju, u njoj vidim što u ludilu života ne mogu ni da zamislim. Ponekad i moje ptice dolepršaju u tu sobu, ali ne čujem im cvrkut, možda su opsjednute pa ne cvrkuću. Primjetila sam, kad su sa mnom u sobi, dovoljno je da pomislim da mi sjednu na rame i one su to već učinile. Primjetila sam kad žele da se dozivaju cvrkutom, ne cvrkuću, ali se sporazumjevaju. Ta soba u mojim grudima nema prozora, vrata se otvaraju na jednu i na drugu stranu, tako da ne znam, kad u nju uđem a kad izađem. Krevet u toj sobi ne postoji ali svejedno se u njoj najbolje odmorim. U njoj nema nijedne lampe, a ispunjena je blistavom svjetlošću. Nisam primjetila, ni sto, ni stolicu a čini mi se, da sam baš u toj sobi sakupila najljepše misli i čitala najzanimljiviju knjigu, zavaljena u udobnu stolicu. Nisam primjetila ni tepih, pa čak ni pod, ali nikad nisam propala hodajući sobom, sama sa sobom. U tu moju sobu još niko nije ušao osim mojih ptica i učinilo mi se da smo se ponovno upoznavale jer bile su mi toliko drage, kao kad sam ih prvi put prislonila uz grudi i nježno poljubila. Nekad, poželim da moja soba ima prozore, a onda sam shvatila da mi nisu potrebni, jer svejedno vidim van te sobe a spoznala sam da se iz vana ne može vidjeti unutrašnjost moje sobe. Voljela bih da se nastanim vječno u tu sobu zajedno sa pticama i da sobujemo u našoj sobi, okovane božanskom ljubavi.

Anna szobája   Szobámban madarak pihennek, mellemben mennyei szoba. Gyakran térek be, benne látom azt, amit az eszeveszett életben el sem tudok képzelni. Néha madaraim is abba a szobába röppennek, de csicsergésüket nem hallom, talán megszállottak, hát nem csicseregnek. Észrevettem, mikor velem vannak a szobában, elég, ha gondolatban megkívánom, üljenek vállamra és már meg is tették. Észrevettem, mikor csicsergéssel akarják egymást szólítani, nem csicseregnek, de megértik egymást. Annak a szobának, ott mellemben, nincs ablaka, ajtaja mindkét irányba nyílik, így nem tudom, mikor megyek be és mikor ki. Abban a szobában ágy sincs, mindegy, ott tudok pihenni. Benne egyetlen lámpa sincs, de ragyog. Asztalt, széket sem vettem észre, mégis úgy tűnik, kényelmesen elhelyezkedve éppen abban a szobában olvastam a legérdekesebb könyvet, gyűjtöttem legszebb gondolataimat. Szőnyeget sem vettem észre, még padlót sem, de a szobában sétálva, egymagamban, sosem zuhantam le. Abba a szobába, madaraimon kívül,  még senki sem lépett mégis úgy tűnt, ismét megismerkedtünk, számomra oly kedvesek, mintha mellemre vonva először csókolnám őket. Néha szeretném, ha szobámon ablak lenne, de megértettem, nincs rá szükségem, hisz így is mindent látok és felismertem, így kívülről nem lehet látni, mi van a szobában. Szeretnék mindörökre abba a szobába költözni, és a madarakkal együtt abban a szobában isteni szeretetbe láncolva lakni.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.