Miodrag Jakšić Da prolog bude samo jedan refren – Az előhang egyetlen refrén legyen

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Da prolog bude samo jedan refren
 
Iznemoglo, uzdisajno, uživajući mirno, élvezem
Sviram gitaru, intimno. gitárom pengetem, meghitten.
Onako, kako inače to ne znam da radim.
Krenem, pa se vadim...
Jednako loše kao pre 36 godina na radnoj akciji Jasenovac 88.
Što bi rekao moj kum, u srcu te nosam...
I kao da se ništa nije promenilo.
Sve iste pesme sviram, rovarim,
Te iste akorde kvarim
I slike slične škrabam.
Tebi se jedino, nadam.
Hiljade pesama napisah od tada...
Milione ih čuo i voleo.
Mnogo učinio, još više hteo...
Sve je prolazilo toliko tečno, da u roman stane na prvoj strani,
Duša se time hrani, da prolog bude samo
jedan refren. Prezren. Lenézett
Toliko toga, toliko svega, a isto sve...
Volim te kao pre...
Akordi isti, melodije te.
Dodirujem gitaru čitav dan,
Taj umireni rokenrol...
Samo zato, da joj zahvalim za bol,
u jabučicama prstiju, za nesazvučje moga glasa i njenog sinhrona...
Razlici u dva tona.
Pesmu ti sklapam,
Čvrstu kao dom...
I da, Da, da...
Sam sam sa njom. Gitarom tom…
Ne brini, spavaj blaženim snom.
 
Izor: autor
 
 
Az előhang egyetlen refrén legyen
 
Kimerülve, elcsigázva élvezem
Ahogy gitárom meghitten pengetem.
Úgy, ahogy különben nem tudom.
Elkezdem, nem megy...
Ugyanolyan rosszul, mint 36 éve a Jaszenovac 88 munkaakción.
Ahogy sógorom mondaná, a szívemben hordalak...
És mintha semmi sem változott volna.
Ugyanazt játszom, ráfogom,
Ugyanazokat az akkordokat rontom,
És hasonló képeket ecsetelek.
Egyedül téged várlak, reménykedek.
Ezrévek írtam azóta a dalokat...
Ki tudja mennyit hallgattam, szerettem.
Sokat tettem, még többre törekedtem...
Minden oly egyszerű volt, egy regény első oldalára elférne,
A lélek ezzel táplálkozik, az előhang egyetlen
Refrén legyen. Lenézett.
Annyi minden, annyi valahány, de az egész ugyanaz...
Szeretlek, mint egykor...
Ugyanazok az akkordok, a dalok,
Egész nap gitárom tartom.
Az a menyugodott rock and roll...
Csak azért, hogy köszönetet mondjak,
ujjaim hegyében a fájdalomért, hangom, az összecsengés torzulásáért...
A két hang közötti különbségért.
Dalt neked állítok össze,
Otthon-szilárdat...
Hogy, Igen, hogy...
Egyedül vagyok. A gitárral...
Ne aggódj, legyen nyugodt az álmod.
 
Fordította. Fehér Illés