Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –
|
Isten elfelejtett kertje
a paradicsomi
park
hol nem sétáltál
soha
hol nem vártál
zavartan
morzsolgatva
egy feláldozott
nőszirmot
visszafojtott
lélegzettel
bámulva
ujjadat bemázoló
kékes vérét
ahol nem
vártalak
a szökőkút
csobogását
hallgatva
miközben
mellettem
a vízbe
hugyozott
a galambpiszkos
angyal
az esőfa alatt
megbúvó
színét vesztett
pad
melyen nem
ültünk
megállítva a
toronyóra
mutatóját
nem
beszélgettünk
elcsendesedve
amikor arra
sétált
az emlékeit
kereső
fehérhajú öreg
nem bújtunk
össze
vérünk dallamát
nem bújtunk
össze
vérünk dallamát
kottázva
nem ízlelgettük
egymás ajkát
mohón mint
kisded
anyja emlőit
a mámor ködében
elmerült,
sosem volt liget
Isten
elfelejtett kertjének
búja zöldjét
álmodja
|
Božji zaboravljeni vrt
vrt edena
u kome još
nikad nisi šetala
u kome me još
nisi čekala
rasejano
drobeći
žrtvovanu
peruniku
zadržanog
daha
zureći
u njenu
plavičastu krv
koja ti
prst boji
gde te
nisam čekao
slušajući
žubor
fontane
dok je
pored mene
anđeo
uprljan
golubljim izmetom
mokrio u
vodu
klupa
izbledele boje
skrivena
ispod
drveta kiše
na kojoj
nismo sedeli
zaustavljajući
kazaljke
sata na tornju
nismo
razgovarali
ućutavši
dok je
sedokosi starac
tragajući
za svojim uspomenama
prolazio
pored nas
nismo se
pripijali jedno uz drugo
prateći
melodiju
nismo se
pripijali jedno uz drugo
prateći
melodiju
naše krvi
nismo
uživali
u usnama
onog drugog
halapljivo, poput
odojčeta
na
majčinim grudima
gaj koji
nikada nije postojao,
utopljen
u maglu
zanosa
sanja o bujnom
zelenilu
Božjeg
zaboravljenog vrta
Prevod: Fehér Illés
Zahvaljujem
se Obrenu Ristiću za dobivene savete tokom prevođenja.
|
Forrás:
Balázs F. Attila: Újrafestett rácsok, Hungarovox, Budapest, 2020.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése