Gordana Ćirjanić Stepanovićevo 1957. –
Najezda
I ja sam
odande,
iz onog
nakaznog sveta
u kome
svakodnevno,
kroz sitna
poniženja,
čovek zalaže
svoj ljudski lik
veći izvan
kategorija strpljenja
jer su
redovi za hleb i grob,
za parče
sivog neba
njegov
primarni posao i njegov hobi,
jedina
njegova međuljudska mera.
I ja sam
odande.
Ko bi
rekao, znam,
među vama se krećem, nalik vama,
ali ne
delim vaš strah
od
najezde.
Mirišem na
„čisto rublje”,
u isti
bolero se utapaju moja reč i dah
i smejem se na iste šale,
ali ne osećam vaš strah
od
najezde.
I ja sam
odande
odakle
bauljaju prema vama,
plastičnim
kesama zaštićeni od kiše,
od vašeg užasa,
sažaljenja
i
dresirane čovečnosti.
Ali ne
bojte se mene i mojih
jer ja
mirišem na “čisto rublje”,
jer moji
najbliži i dalje stoje
u redu, čekaju
moja pisma.
Ja sam
dobro zaštićena od kiše
ali mada se moja reč i dah
utapaju u vaš bolero, nisam vaša,
a ni njihova više.
I ja sam
nekad došla odande
odakle stižu
u čoporima
na vaše
TV-ekrane,
približavaju se
da vam zagorčaju ukus jutarnje kafe,
stižu
pred vaše bele ruke,
tako
isprane,
pred vaše
visoke kapije,
tako
zamandaljene,
pred vaše zidine,
tako čvrste, pred vaš stan,
pred vaš lik,
drugačije strašilo
što mi jedini san oduze.
I ja sam
odande.
Neka vam
ne bude čudno –
odande s
ponosom,
iako je u
meni nešto mrtvo
kao što je mrtvo u vama nešto drugo.
|
Tömeges támadás
Én is onnan
jöttem,
abból a torz
világból,
ahol a
mindennapos
megaláztatásokon
keresztül
az ember
emberi mivoltát
a
tűréshatáron túl teszi próbára,
sorba állnak
kenyérért és sírért,
egy rész
szürke égért,
ez elsődleges
feladata és szenvedélye,
az egyedüli
emberek közötti mérce.
Én is onnan
jöttem.
Nocsak,
tudom,
közöttetek mozgok,
hasonlóak vagyunk,
de a tömeges
támadástól való félelmeteket
nem osztom.
„Tiszta ruhaillatom“
van,
szavam,
leheletem egyazon ütembe merül,
egyszerre
nevetünk,
de a tömeges
támadástól való félelmeteket
nem osztom.
Én is onnan
jöttem,
ahonnan esőtől,
rettegéstől,
könyörülettől
és idomított emberségtől
műanyagzacskókkal
védetten
botorkálnak
felétek.
Mert „tiszta
ruhaillatom“ van, tőlem és
a hozzám
tartozóktól ne féljetek,
mert a
hozzám tartozók továbbra is
sorba állnak
és leveleimet várják.
Esőtől
védett vagyok,
igaz, szavam,
leheletem veletek egyazon
ütembe merül,
de nem vagyok a tiétek
és övéké
sem.
Én is valaha
onnan jöttem
ahonnan képernyőitek
elé
falkákban
érkeznek,
közeletekbe
férkőznek,
hogy a
reggeli kávé ízét megkeserítsék,
ártatlan,
tisztára
mosott kezetek elé,
magas,
gerendával biztosított
kaputok elé,
az oly
biztos
várfalatok
elé, álmotok elé,
elétek
érkeznek
az álmomat
is megrontó
másfajta
rémek.
Én is onnan
jöttem.
Ne
csodálkozzatok –
onnan,
büszkén,
még akkor is,
ha bennem valami halott,
mint ahogy
bennetek is valami más halott.
Prevod:
Fehér Illés
|
