Ady Endre Egyedül a tengerrel – Sam sa morem

Ady Endre (Endre Adi)

(Érmindszent 1877. november 22. – Budapest 1919. január 27)

Egyedül a tengerrel

Tengerpart, alkony, kis hotel-szoba.
Elment, nem látom többé már soha,
Elment, nem látom többé már soha.

Egy virágot a pamlagon hagyott,
Megölelem az ócska pamlagot,
Megölelem az ócska pamlagot.

Parfümje szálldos csókosan körül,
Lent zúg a tenger, a tenger örül,
Lent zúg a tenger, a tenger örül.

Egy Fárosz lángol messze valahol,
Jöjj, édesem, lent a tenger dalol,
Jöjj, édesem, lent a tenger dalol.

A daloló, vad tengert hallgatom
És álmodom az ócska pamlagon,
És álmodom az ócska pamlagon.

Itt pihent, csókolt, az ölembe hullt,
Dalol a tenger és dalol a mult,
Dalol a tenger és dalol a mult.

Sam sa morem

Obala, suton, hotelska soba.

Otišla je, neću je videti do groba,

Otišla je, neću je videti do groba.

Na divanu cvet mi ostavila beo,

Grlim trošni divan i cvet neveseo,

Grlim trošni divan i cvet neveseo.

Ko poljubac leti njen lak parfem k meni,

Dole more šumi, radosno se peni,

Dole more šumi, radosno se peni.

Jedan feral trepće, iz daljine seva,

Oh, dragano, počuj, dole more peva,

Oh, dragano, počuj, dole more peva.

Slušam divlje vale kako s pesmom plove,

Na divanu bednom sanjam lude snove,

Na divanu bednom sanjam lude snove.

Ovde me ljubila, još kraj mene sneva,

More pesmu peva, prošlost pesmu peva,

More pesmu peva, prošlost pesmu peva.

Prevod: Danilo Kiš

Izvor: Ady Endre: Krv i zlato (1961)

                                  Forum – Novi sad.  

   

Ady Endre Az én menyasszonyom – Moja verenica - Meine Beraut



Ady Endre (Endre Adi)

(Érmindszent 1877. november 22. – Budapest 1919. január 27)

Az én menyasszonyom

Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a síromba.

Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
„Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.”

Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szivébe láthassak be néha.

Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.

Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.

Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Boruljon rám és óvjon átkarolva.

Tisztító, szent tűz hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.

Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.

Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.

Moja verenica

Šta mari ako je ulični šljam,

Samo njenu ljubav do groba da znam.

Nek stane preda me vrelog letnjeg dana:

„Tebe sam čekala, Tebi sam odana.“

Nek je odbačena, nek od strasti grca,

Samo da joj proniknem do srca.

Kroz vihore divlje kad nam noga stupa,

Da drhtimo skupa, da padnemo skupa.

A u času blagom, kad duše zaneme,

Samo jedno drugom slast nek usne spreme.

A kad se valjam u uličnom blatu,

Nek me Ona štiti s rukama o vratu.

Ako me sagori sveti oganj, nemir,

Obletimo tada skupa čitav svemir.

Nek me uvek voli jednako i ljubi:

U suzama, blatu, u patnjama grubim.

A čim se rasplinu svi moji snovi,

Nek ih vrati Ona, Ona: Život Novi.

Napudrano lice anđelski je srećno:

Bila bi mi duša: život i smrt večno.

Slomivši kamene ploče i sve uze,

Od smeha nad svetom prolio bih suze.

Smehom bismo rekli i poslednje zbogom

I umrli držeći jedno drugo bogom.

Umrli bi s pesmom:

„Greh je život ceo,

Samo naš je bio čist i snežnobeo.“

Prevod: Danilo Kiš

Izvor: Ady Endre: Krv i zlato (1961)

                                  Forum – Novi sad.      

Meine Beraut

Was tut’s, wenn sie an Straßenecken stand,
Geht sie mit mir bis an des Grabes Rand.

In Sommergluten tret’ sie mir entgegen:
Dich liebt’, dich suchte ich auf allen Wegen.

Mag sie verstoßen, eine Dirne sein,
Seh’ ich nur manchmal in ihr Herz hinein.

Wenn wir im Sturmgeheule fluchend stehen,
Sollen wir zusammen stürzen, untergehen.

Wenn je sich unser Herz mit Schönem füllt,
Werd’ mir’s durch sie, werd’ ihr’s durch mich enthüllt.

Wenn ich mich wälze in dem Staub der Gassen,
Sink’ nieder sie, mich schützend zu umfassen.

Wenn reines, heiliges Feuer mich durchbrennt,
Steig’ ich mit ihr hinauf zum Firmament.

Sie soll mich lieben, küssen alle Zeit,
In Tränen, Schmutz, in Elend und in Leid.

Das Leben, das mir forttrug jedes Glück,
Sie sei es selbst: sie bring’ es mir zurück.

Die Schminke schien mir eines Engels Rot,
Sie wäre mir mein Leben und mein Tod.

Zerschmetternd Steintafeln und jede Kette,
Verlachten wir die Menschen um die Wette.

Wir lachten, wenn die letzte Stund’ uns winkt,
Wenn unser Gott mit uns ins Grab versinkt.

Wir stürben kündend: sündig war das Sein,
Wir beide nur waren unschuldig und rein.

Übersetzung: Felix Mandel

Forrás: www.magyarulbabelben.net

Ady Endre De ha mégis - Ako ipak

Ady Endre – Endre Adi

(Érmindszent 1877. november 22. – Budapest 1919. január 27)



De ha mégis

Gondoltam: drága, kicsi társam,

próbáljunk mégis megmaradni

ebben a gyilkos, vad dúlásban.

Mikor mindenek vesznek, tűnnek,

tarts meg tegnapnak, tanúságnak,

tarts meg csodának avagy bűnnek.

Mikor mindenek futnak, hullnak,

gondoltam: drága, kicsi társam,

tarts meg engem igérő Multnak.

Tarts meg engem, míg szögek vernek,

véres szívemmel, megbénultan,

mégis csak tegnapi embernek.

Karolsz még, drága, kicsi társam?

Jaj nekem, jaj, ezerszer is jaj,

ebben a véres ájulásban.

De ha megyek, sorsom te vedd el,

kinek az orkán oda-adta,

a te tűrő, igaz kezeddel.

Ako ipak

Mislih: družico moja, mila,

pokušajmo i sad opstati

kad zverska ratna igra divlja.

Kad se sve gubi i nestaje

zadrži me za prošlost ili svedoka

kao čudo ili kajanje.

U vreme bekstva, propada,

mislih: zadrži me družico mila

kao Prošlost što obećava.

Izboden sam, al’ zadrži me,

mene krvavog, ukočenog,

makar kao jučerešnje biće.

Grliš me još, družico moja, mila?

Jao meni, sto puta jao,

krvava je ta nesvestica.

Ali ako odem, ti mi sudi,

jer me je oluja s tobom spojila

i ti mi držiš sudbu u ruci.

                           Preveo: Fehér Illés

                         
                          Objavljeno: Ezüst híd – Srebrni most (2011)

                                            Családi kör – Novi Sad

Ady Endre Góg és Magóg fia vagyok én… - Sin Goga i Magoga

Ady Endre – Endre Adi (Érmindszent 1877. november 22. – Budapest 1919. január 27)



Góg és Magóg fia vagyok én…

Góg és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?

Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival?

Fülembe forró ólmot öntsetek,
Legyek az új, az énekes Vazul,
Ne halljam az élet új dalait,
Tiporjatok reám durván, gazul.

De addig sírva, kínban, mit se várva
Mégiscsak száll új szárnyakon a dal
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis győztes, mégis új és magyar.

Sin Goga i Magoga

Goga i Magoga sin sam ja,

utaman potresam zidove, vrata,

pa ipak upitao sam vas:

smije li se plakati ispod Karpata?

Verečkim slavnim putem dođoh ja

s pramađarskom pjesmom još u ušima,

upasti smijem li u Dévénya

s novovremenim novim  pjesmama?

Olovom uši moje zalijte

da ko gluh pjevač lutam, prosjački,

pjesme života nove ne čujem,

i gazite me: grubo, divljački.

Ipak će plačuć, beznadno, s muka

letjeti pjesma vizionarska,

makar je Sabor prokleo stopu,

pobjednička je, nova, mađarska.

               Preveo: Enver Čolaković

Izvor: E. Čolaković – Zlatna knjiga mađarske poezije (1978),

                                 Nakladni Zavod Matice Hrvatske, Zagreb.

Ady Endre A halál rokona – Rođak smrti

 

Ady Endre – Endre Adi (Érmindszent 1877. november 22. – Budapest 1919. január 27)





A halál rokona

Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.

Szeretem a beteg rózsákat,
Hervadva ha vágynak, a nőket,
A sugaras, a bánatos
Õsz-időket.

Szeretem a szomorú órák
Kisértetes, intő hivását,
A nagy Halál, a szent Halál
Játszi mását.

Szeretem az elutazókat,
Sírókat és fölébredőket
S dér-esős, hideg hajnalon
A mezőket.

Szeretem a fáradt lemondást,
Könnyetlen sírást és a békét,
Bölcsek, poéták, betegek
Menedékét.

Szeretem azt, aki csalódott,
Aki rokkant, aki megállott,
Aki nem hisz, aki borus:
A világot.

Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.

Rođak smrti

Ja sam rođak Smrti,

volim ljubav kad već prolazi,

volim cjelivati onog

koji odlazi.

Volim bolesne ruže,

žene, kadvenu žudnjom bičevane

i jesenje oplakane

hladne dane.

Volim žalosnih sati

sablasne pozive, hitranje,

Velike Smrti, da, Svete Smrti

dvojno plesanje.

Volim one koji putuju,

koji se bude, plač koje topi,

i hladne zore kad ledeni dadž

poljane škropi.

Volim umorno odricanje,

besuzni plač, izmirenje,

mudraca, pjesnika i bolesnika

zbjeg i smirenje.

Volim razočaranog koji

ukočen stao: u što uprijet?

Koji ne veruje, tužan, zabrinut:

ja volim svijet.

Ja sam rođak Smrti,

volim ljubav kad već prolazi,

volim cjelivati onog

koji odlazi.

               Preveo: Enver Čolaković

Izvor: E. Čolaković – Zlatna knjiga mađarske poezije (1978),

                                 Nakladni Zavod Matice Hrvatske, Zagreb.

Ady Endre - Héja-nász az avaron - Jastrebov pir na šušnju - Pir jastrebova u ševarju

Ady  Endre - Endre Adi

(Érmindszent, 1877. november 22. – Budapest, 1919. január 27.)

Héja nász az avaron

Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,

Vijjogva, sírva, kergetőzve,

Két lankadt szárnyú héja-madár.

Új rablói vannak a Nyárnak,

Csattognak az új héja-szárnyak,

Dúlnak a csókos ütközetek.

Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,

Valahol az Őszben megállunk,

Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:

Egymás húsába beletépünk

S lehullunk az őszi avaron.

Jastrebov pir na šušnju

Krećemo. U Jesen žurimo,

Klikčući, plačući kružimo,

Dva jastreba umorna krila.

Leto nove pljačkaše ima,

Huje nova jastrebova krila,

Strasne ljubavne bitke besne.

Iz Leta prognano, polećemo,

Negde u Jesen slećemo,

nakostrešeno, zaljubljeno.

Naš poslednji pir sad slavimo:

Kandžama jedno drugo ranimo

I na vlažan šušanj padamo.

                                     

                                    Preveo: Illés Fehér (Ileš Feher)

                                    Objavljeno: Ezüst híd - Srebrni most (2011)

                                                      Családi kör, Novi sad.

Pir jastrebova u ševarju

Na put se dižemo. U Jesen letimo,

plačuć se ganjamo, mahnito kreštimo,

mlohavih krila jastreba dva.

Grabljivice leta nove već stekeću,

jastrebova novih krila sad lepeću,

borben im cjelov pustošit zna.

Iz Leta letimo strašću uzneseni,

Stat ćemo vijani negde u Jeseni,

čupava perja zaljubljeni par.

Taj zadnji svadben let nas će ukopati,

jedno će drugome meso rasčupati,

u ševar ćemo pasti ko stvar.

                                      Preveo: Enver Čolaković

Izvor: E. Čolaković – Zlatna knjiga mađarske poezije (1978),

                                 Nakladni Zavod Matice Hrvatske, Zagreb.