Ady Endre Köszönöm, köszönöm, köszönöm – Hvala Ti, hvala, hvala

Ady Endre

(Érmindszent 1877. november 22. – Budapest 1919. január 27)

Köszönöm, köszönöm, köszönöm Napsugarak zugása, amit hallok, Számban nevednek jó ize van, Szent mennydörgést néz a két szemem, Istenem, istenem, istenem, Zavart lelkem tegnap mindent bevallott: Te voltál mindig mindenben minden Boldog szimatolásaimban, Gyöngéd simogatásaimban S éles, szomoru nézéseimben. Ma köszönöm, hogy te voltál ott, Hol éreztem az életemet S hol dőltek, épültek az oltárok. Köszönöm az én értem vetett ágyat, Köszönöm neked az első sirást, Köszönöm tört szivü édes anyámat, Fiatalságomat és büneimet, Köszönöm a kétséget, a hitet, A csókot és a betegséget. Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek Másnak, csupán néked, mindenért néked. Napsugarak zugása, amit hallok, Számban nevednek jó ize van, Szent mennydörgést néz a két szemem, Istenem, istenem, istenem, Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott, Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm S hogy te leszel a halál, köszönöm.

Hvala Ti, hvala, hvala Sunčevih je zraka šum, što čujem U ustima topi se tvoje ime, Oči gledaju svete gromove, Gospode moj, gospode, gospode, Bunovna duša sve mi prizna juče: Ti beše uvek u svemu svuda. U sretnim mojim traganjima, U nežnim dodirima, U oštrim, tužnim pogledima. Danas hvalim tren, u kome beše ti, Gde moj život ispunjen osetih, I gde su oltari rušeni, dizani. Zahvaljujem za postelju mi datu, Hvala Tebi na prvom plaču, Hvala za slomljena srca majku, Za moje greške i moju mladost, Hvala za sumnju, za veru, Za poljubac i bolest, Hvala što dugovao nisam nikom, Za sve Tebi samo, nikom drugom. Sunčevih je zraka šum, što čujem, U ustima topi se tvoje ime, Oči gledaju svete gromove, Gospode moj, gospode, gospode, Laknulo duši, jer priznaje jasno, Ti život, bol, poljubac, radost bi, Što i smrt bićeš, zahvaljujem Ti. Prevod: Maša Starec i Fehér Illés

Forrás: http://epa.oszk.hu/00000/00022/00076/02302.htm



Ady Endre Sem utódja, sem boldog őse – Ni potomak, ni sretan predak – I want to be loved – I'd like to hold – Jemandem nahe sein

Ady  Endre – Ferencz J. linólmetszete

(Érmindszent, 1877. november 22. – Budapest, 1919. január 27.)

Sem utódja, sem boldog őse Sem utódja, sem boldog őse, Sem rokona, sem ismerőse Nem vagyok senkinek, Nem vagyok senkinek. Vagyok, mint minden ember: fenség, Észak-fok, titok, idegenség, Lidérces, messze fény, Lidérces, messze fény. De, jaj, nem tudok így maradni, Szeretném magam megmutatni, Hogy látva lássanak, Hogy látva lássanak. Ezért minden: önkínzás, ének: Szeretném, hogyha szeretnének S lennék valakié, Lennék valakié.

Ni potomak, ni sretan predak Ni potomak, ni sretan predak, Ni poznanik, ni rođak, Nisam ja ničiji, Nisam ja ničiji. Ja sam što i čovek svaki: veličanstvo, Severni Pol, tajna, prognanstvo, Varljiva, daleka svetlost, Varljiva, daleka svetlost. Ali, avaj, ja ne umem tako biti Voleo bih sebe predstaviti Pogledima da me vide, Pogledima da me vide. Sve je zato: patnja, stih: Da sam voljen voleo bih I nečiji kad bih bio, Nečiji kad bih bio. Prevod: Maša Starec i Fehér Illés

Sem utódja, sem boldog őse Sem utódja, sem boldog őse, Sem rokona, sem ismerőse Nem vagyok senkinek, Nem vagyok senkinek. Vagyok, mint minden ember: fenség, Észak-fok, titok, idegenség, Lidérces, messze fény, Lidérces, messze fény. De, jaj, nem tudok így maradni, Szeretném magam megmutatni, Hogy látva lássanak, Hogy látva lássanak. Ezért minden: önkínzás, ének: Szeretném, hogyha szeretnének S lennék valakié, Lennék valakié.

I want to be loved I am no heir, no proud ancestor, I have no friend, no brother, sister, I have never belonged, I have never belonged. I am, like every human: Highness, Iceberg, enigma, strange and timeless, Distant will-o'-the-wisp, Distant will-o'-the-wisp. But, oh, I can't remain unspoken, I have to bare myself wide open, Behold me, everyone, Behold me, everyone. In all self-torture, in every song, I want to be loved, to belong. Belong to somebody, Belong to somebody. Translated by Peter Zollman

Sem utódja, sem boldog őse Sem utódja, sem boldog őse, Sem rokona, sem ismerőse Nem vagyok senkinek, Nem vagyok senkinek. Vagyok, mint minden ember: fenség, Észak-fok, titok, idegenség, Lidérces, messze fény, Lidérces, messze fény. De, jaj, nem tudok így maradni, Szeretném magam megmutatni, Hogy látva lássanak, Hogy látva lássanak. Ezért minden: önkínzás, ének: Szeretném, hogyha szeretnének S lennék valakié, Lennék valakié.

I'd like to hold I'm no-one's friend or quaint acquaintance and no-one's cousin, son or maker, and no-one's, no-one's, no - and no-one's, no-one's, no. I am, like everyone, a noble and snowcapped peak beyond approaching, a glow of distant ice, a glow of distant ice - but cannot go on isolated. I want to show my untouched whiteness and to be known and felt, and to be known and felt. Hence all self-torment, song and weltering: I'd like to hold someone's affection, I should like to belong, I should like to belong. Translated by Thomas Ország-Land

Sem utódja, sem boldog őse Sem utódja, sem boldog őse, Sem rokona, sem ismerőse Nem vagyok senkinek, Nem vagyok senkinek. Vagyok, mint minden ember: fenség, Észak-fok, titok, idegenség, Lidérces, messze fény, Lidérces, messze fény. De, jaj, nem tudok így maradni, Szeretném magam megmutatni, Hogy látva lássanak, Hogy látva lássanak. Ezért minden: önkínzás, ének: Szeretném, hogyha szeretnének S lennék valakié, Lennék valakié.

Jemandem nahe sein Keine Kinder, keine Erben, Ohne Freund und fremd zu sterben. Niemandem nah zu sein, Niemandem nah zu sein. Wie alle Menschen bin ich mehr, Exotisch, Rätsel, fremd und schwer, Ein fernes Flammenlicht, Ein fernes Flammenlicht. Nein, so kann ich nicht mehr bleiben, Ich muß und will mich deutlich zeigen, Endlich gesehen sein, Endlich gesehen sein. Hab mich gequält und aufgerieben Und will doch nur, daß sie mich lieben, Jemandem nahe sein, Jemandem nahe sein. Übersetzung: Wilhelm Droste

Ady Endre A fekete zongora – Crni glasovir – The black piano

Ady Endre (Endre Adi)

(Érmindszent 1877. november 22. – Budapest 1919. január 27)

A fekete zongora

Bolond hangszer: sír, nyerit és búg.
Fusson, akinek nincs bora,
Ez a fekete zongora.
Vak mestere tépi, cibálja,
Ez az Élet melódiája.
Ez a fekete zongora.

Fejem zúgása, szemem könnye,
Tornázó vágyaim tora,
Ez mind, mind: ez a zongora.
Boros, bolond szivemnek vére
Kiömlik az ő ütemére.
Ez a fekete zongora.

Crni glasovir

Ludo glazbalo: kikoće i cvili.

Tko vina nema vabi ga u vir

taj crni glasovir.

Slijepi ga majstor trza i izvija,

to je životna melodija,

taj crni glasovir.

Zuj u mojoj uši, suze oka mog,

raspeti čežnja mojih pir,

sve je to, sve to: taj glasovir.

Pijana ludog srca moga krv

kane kad tipka zabreneči

taj crni glasovir.

Prevod: Enver Čolaković

Izvor:  Enver Čolaković: Zlatna knjiga mađarske poezije (1978)

                                                    Nakladni zavod matice Hrvatske, Zagreb.

The black piano

Crazy strings: they neigh, and boom and whine.
Away with you, unless you have some wine!
This is the black piano!
The blind tickler - tears into the keys
These are life's bitter melodies.
This is the black piano.

My buzzing head, my tearful eyes,
The wake of my wrestling desires,
all this, all this: the black piano.
My drunk, crazy heart pumps my blood
Beating in time with the throbbing flood
this is the black piano.

Translated by Adam Makkai

Forrás: www.magyarulbabelben.net

Ady Endre Májusi zápor után – Posle majskog pljuska



Ady Endre (Endre Adi)

(Érmindszent 1877. november 22. – Budapest 1919. január 27)

Májusi zápor után

Nagymessziről ködölt a Bükk,

Gőzölt a sík, áradt az Ér

S fáradt testemben hirtelen

Ott, a záporverte mezőn

Piros dalra gyujtott a vér,

Piros dalra gyujtott a vér.

Szinte sercent, hogy nőtt a fű,

Zengett a fény, tüzelt a Nap,

Szökkent a lomb, virult a Föld,

Táncolt a Föld, táncolt az Ég

S csókolt minden az Ég alatt

S csókolt minden az Ég alatt.

Káprázó, városi szemem

Behúnyom ennyi csók előtt

Rebegőn és nyugtalanul

És halkan kérem az Urat:

»Áldd meg ezt a csókos mezőt,

Áldd meg ezt a csókos mezőt.«

Itt is, ott is asszony-csapat

Kapál, hol majd élet terem.

(Óh, mégis-mégis élni jó.)

Erősek és fiatalok

S a lábuk térdig meztelen

S a lábuk térdig meztelen.

Posle majskog pljuska

U daljini magli se Buk,

Potok buja, polje granu,

A u mome lomnom telu,

Tu na polju natopljenom,

Krv crvenom pesmom planu,

Krv crvenom pesmom planu.

Šiknu trava iznenada,

Svetlost jeknu, sunce žeže,

Beži žbunje, Zemlja cveta,

Zemlja igra, Nebo igra,

I sve u zagrljaj steže

I sve u zagrljaj steže.

Tužne moje gradske oči

Sklapam od silnih celova,

I dršćući, u zanosu,

Tiho, tiho molim Boga:

„Blagoslovi polja ova,

Blagoslovi polja ova.”

Svud u polju rade žene,

A život će tu da stasa.

(Oh, život je ipak dobar.)

Snažne su i mladolike,

Golih nogu, tanka stasa,

Golih nogu, tanka stasa.

Prevod: Danilo Kiš

Izvor: Ady Endre: Krv i zlato (1961)

                                  Forum – Novi sad.      

Ady Endre Az ős Kaján – Drevni Zlobnik

Ady Endre (Endre Adi)

(Érmindszent 1877. november 22. – Budapest 1919. január 27)

Turi Polgár István illusztrációja

Az ős Kaján

Bibor-palástban jött Keletről
A rímek ősi hajnalán.
Jött boros kedvvel, paripásan,
Zeneszerszámmal, dalosan
És mellém ült le ős Kaján.

Duhaj legény, fülembe nótáz,
Iszunk, iszunk s én hallgatom.
Piros hajnalok hosszú sorban
Suhannak el és részegen
Kopognak be az ablakon.

Szent Kelet vesztett boldogsága,
Ez a gyalázatos jelen
És a kicifrált köd-jövendő
Táncol egy boros asztalon
S ős Kaján birkózik velem.

Én rossz zsakettben bóbiskálok,
Az ős Kaján vállán bibor.
Feszület, két gyertya, komorság.
Nagy torna ez, bús, végtelen
S az asztalon ömlik a bor.

Ó-Babilon ideje óta
Az ős Kaján harcol velem.
Ott járhatott egy céda ősöm
S nekem azóta cimborám,
Apám, császárom, istenem.

Korhely Apolló, gúnyos arcú,
Palástja csusszan, lova vár,
De áll a bál és zúg a torna.
Bujdosik, egyre bujdosik
Véres asztalon a pohár.

„Nagyságos úr, kegyes pajtásom,
Bocsáss már, nehéz a fejem.
Sok volt, sok volt immár a jóból,
Sok volt a bűn, az éj, a vágy,
Apám, sok volt a szerelem.”

Nyögve kinálom törött lantom,
Törött szivem, de ő kacag.
Robogva jár, kel, fut az Élet
Énekes, véres és boros,
Szent korcsma-ablakunk alatt.

„Uram, kelj mással viadalra,
Nekem az öröm nem öröm,
Fejfájás a mámor s a hírnév.
Cudar álmokban elkopott
A büszke oroszlán-köröm.”

„Uram, az én rögöm magyar rög,
Meddő, kisajtolt. Mit akar
A te nagy mámor-biztatásod?
Mit ér bor- és vér-áldomás?
Mit ér az ember, ha magyar?”

„Uram, én szegény, kósza szolga,
Elhasznált, nagy bolond vagyok.
Miért igyak most már rogyásig?
Pénzem nincs, hitem elinalt,
Erőm elfogyott, meghalok.”

„Uram, van egy anyám: szent asszony.
Van egy Lédám: áldott legyen.
Van egy pár álom-villanásom,
Egy-két hivem. S lelkem alatt
Egy nagy mocsár: a förtelem.”

„Volna talán egy-két nótám is,
Egy-két buja, új, nagy dalom,
De, íme, el akarok esni
Asztal alatt, mámor alatt
Ezen az ős viadalon.”

„Uram, bocsásd el bús szolgádat,
Nincs semmi már, csak: a Bizony,
Az ős Bizony, a biztos romlás.
Ne igézz, ne bánts, ne itass.
Uram, én többet nem iszom.”

„Van csömöröm, nagy irtózásom
S egy beteg, fonnyadt derekam.
Utolszor meghajlok előtted,
Földhöz vágom a poharam.
Uram, én megadom magam.”

S már látom, mint kap paripára,
Vállamra üt, nagyot nevet
S viszik tovább a táltosával
Pogány dalok, víg hajnalok,
Boszorkányos, forró szelek.

Száll Keletről tovább Nyugatra,
Új, pogány tornákra szalad
S én feszülettel, tört pohárral,
Hült testtel, dermedt-vidoran
Elnyúlok az asztal alatt.

Ilustarcija: Baja Benedek

Drevni Zlobnik

Sa Istoka dođe u purpurnom plaštu

U zoru rima prastarih, kobnih.

Dođe razigran, na konju belom,

Sa svojom pesmom, raspevan,

I sede kraj mene drevni Zlobnik.

Raskalašno momče kraj uha mi svira,

Pijemo, pijemo, slušam ga do zore.

Crvene zore donose more,

prolaze kraj nas pjane, raspevane,

I kucaju nam u prozore.

Svetog Istoka izgubljeni mir,

To je prokletstvo našeg sna na javi,

A budućnost naša magleno.mutna

Ko pjana čigra po stolu igra,

Dok Zlobnik drevni sa mnom se davi.

Ja u trošnom žaketu dremljem,

No Zlobniku drevnom purpur se toči.

Raspelo. Dve sveće. Polutmina.

Ovo je igra viteška, teška,

Po stolu se toči vino naših noći.

Od vremena vavilonskih

Zlobnik se drevni sa mnom bori,

Moj predak davni s njim zametnu kavgu,

Od tada on je moj saputnik večni,

Otac moj, car moj, bog najgori.

Apolon-bekrija tužna lica

Ogrće plašt svoj, konja se maša,

Al΄ traje bol, igra se igra,

Kruži, jednako po stolu kruži,

Po krvavom stolu krvava čaša.

„Vaše veličanstvo, milostivi druže,

Oprosti, glava več klonu u krilo,

Mnogo je, mnogo bilo već sreće,

Mnogo grehova, čežnji, noći,

Oče, mnogo je ljubavi već bilo.“

Već slomljen nudim slomljenu liru,

Slomljeno srce, al΄ on se smeje, grči.

Život pomamno prolazi, juri

Raspevan, krvav, pijan život

Pod prozorom u toj svetoj krčmi.

„Gospode, s drugim začni kavgu,

Za mene radost nije radost prava,

Glavobolja su mi i zanos i slava.

Surovi su snovi zatupeli

Gorde kandže lava.“

„Oče, moja ke gruda mađarska gruda,

Jalova, besplodna. Šta vredi makar

Ti me bodrio u zanosu silnom?

Šta vredi vina i krvi žrtva?

Šta vredi čovek kad je Mađar?

„Gospode, ja sam bedni, bludni sluga,

Iscrpljena, lomna, luda golema.

I zašto da pijem do besvesti sada?

Novca nemam, vera mi presahla,

Snaga mi nesta, spasa mi nema.“

„Gospode, imam majku: sveta žena,

Imam Ledu: blagoslovena bila,

Imam još po koji blistavi san,

I vernika dva-tri. A u dnu duše

Močvarno blatište: leglo zlih sila.“

„Imao bih još po neku pesmu,

U meni buja jedna strasna pesma,

No, eto, stojim već spreman da padnem

Pod sto, pod zanosa sto,

Večna ova borba ostavi me bez sna.“

„Gospode, oprosti slugi tužnom,

Nemam više ništa od tebe kriti,

Izvestan sam samo u sigurni pad.

Ne čaraj me, ne diraj, ne opipaj.

Gospode, ja više neću piti.“

„Imam svoj čemer, svoju grozu,

Svoj bôni struk, usukan, sveo.

Poslednji put pokloniću se tebi,

O zemlju ću čašu tresnuti svoju,

Gospode, ja ću se predati ceo.“

I već vidim: On u sedlo skače,

Dodirne mi rame, smeje se kroz etar,

I već ga nose, sve dalje i dalje,

Paganske pesme i vedre zore,

I taj silni, vreli, mađijski vetar.

S Istoka leti na Zapad, sve dalje,

K novim paganskim igarama bola.

A ja se raspelom, sa slomljenom čašom,

Ohlađena tela, skamenjena oka,

Ležim ukočen ispod stola.

Prevod: Danilo Kiš

Izvor: Ady Endre: Krv i zlato (1961)

                                  Forum – Novi sad.