Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bari Károly. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bari Károly. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 8., szombat

Bari Károly Azt hiszitek – Zar verujete – You Think

Bari Károly Bükkaranyos 1952. október 1. –

Azt hiszitek

Azt hiszitek, hogy csak én
ácsorgok fényért és szeretetért
a város kapuja előtt,
én korbácsolom a ziháló szél
hátát átkaimmal és üvöltöm az égig
kivetettségem siralmait:
tizenhat évem nem elég
arra, hogy befogadjatok,
nem elég arra, hogy fejemről letépjétek
a megaláztatás pókhálóit?

Sokan várjuk a kapukon kívül,
hogy bizalmatok rézkrajcárjaival
megajándékozzatok!

Zar verujete

Zar verujete da ispred
gradske kapije samo ja
isčekujem svetlost i toplinu,
kletvama samo ja šibam leđa
uzburkanog vetra i samo ja urlam
do neba plač prezira:
svojih šesnajt godina nije
dovoljno da me prihvatite,
nije dovoljno da sa moje glave
paučinu poniženja otkidate?

Izvan gradskih kapija mnogi čekamo
da nam podarite
monete poverenja!

Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.romapage.hu/article204-BARI-KAROLY  



Azt hiszitek

Azt hiszitek, hogy csak én
ácsorgok fényért és szeretetért
a város kapuja előtt,
én korbácsolom a ziháló szél
hátát átkaimmal és üvöltöm az égig
kivetettségem siralmait:
tizenhat évem nem elég
arra, hogy befogadjatok,
nem elég arra, hogy fejemről letépjétek
a megaláztatás pókhálóit?

Sokan várjuk a kapukon kívül,
hogy bizalmatok rézkrajcárjaival
megajándékozzatok!

You Think

You think it’s only me
standing about for light and for love
before the port of the city,
I thrash the panting wind’s
back with my curses and roar to the sky
the laments of my being outcast:
are my sixteen years not enough
for you to accept me,
not enough for you to rip off from my head
the cobwebs of humiliation?

There are many of us waiting outside the ports
for you to present us with coppers
of your confidence.

Translated by N. Ullrich Katalin

                                                                          Forrás: http://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Bari_K%C3%A1roly-1952/Azt_hiszitek/en 
 


2015. július 30., csütörtök

Bari Károly Szerelem – Ljubav

Bari Károly Bükkaranyos 1952. október 1. –


Szerelem

Lány:

Keserűen jajgatnak a fák is, velem,
Magánnyal-fellobogózott, fekete ruhába öltöztetett
Mátkával; magamra maradtam,
Hol jársz vajon, a tél beszakadt pincéken ül,
Fehér rongyait kirakja maga köré, nyúl-taposta
Ösvények járják a határt fázva, leroskadnak
Eléjük a minden águkkal levegőbe fagyott
Bokrok, szél jön, rázkódnak a sírástól,
Itt állok kegyetlen szél-sikoltásban, szúrós
Hócsillag-esésben, kitépett varjútollak pengenek
A fagyon, itt állok s keserűen siratlak a fákkal;
Fekete csipkeruhás gyűrűs menyasszony.

Fiú:

Megszegett eskü átkának bélyegével homlokomon
Elhagytalak; vállamra a napok tarisznyáját
Akasztottam, piros cipók lapultak benne: álmaim,
Tél van, zúzmarás csőrrel kiáltoznak a madarak,
Kiáltásuk megrázza a fákat: zuhog a hó,
Reszketek a tél szorításában – te tüzesre csókolnál,
Hófúvások kondái járhatatlanná túrják az utakat,
Ám lábat faragok a vágyból, visszamegyek hozzád,
Bekopogok majd vaspálcás ablakodon, izzadtan,
Kitajtékosodva rogyok lábaidhoz, fölemelsz ágyadba,
Csókokkal koszorúzod átokkal-megbélyegzett homlokom:
A fekete csipkeruhád letépem gyűrűs menyasszony!

Ljubav

Devojka:

I stabla gorko plaču, sa mnom,
Zastavom samoće kićenom, u crno obučenu
Isprošenicom; ostala sam sama,
Gde li hodaš, zima na orušenim podrumima sedi,
Oko sebe svoje bele prnje stavlja, okolinom ozeble,
Zečjim tragovima pune staze kruže, na njih
Džbunovi sa smrznutim granama se sruše,
Vetar stiže, kako plaču tresu se,
Tu u nemilosrdnom kriku vetra stojim, u bodljikavom
Padu zvezdastog snega, u mrazu iskidana perja vrane
Zveče, tu stojim i sa drvećem gorko te oplakujem;
Nevesta u crnu čipku obučena.

Mladić:

Na čelu sa znakom prokletsva pogažene zakletve sam te
Napustio; na rame bisagu svakodnevnice
Kačio, u njoj rumeni hlepčići skrivali: moji snovi,
Zima je, ptice injem posutim kljunovima krešte,
Njihovi krici drva potresu: pljušti sneg,
U stisci zime se tresem – ti bi me poljupcima žarila,
Ceste krda smetova u neprohodne koridore pretvaraju,
Ali od čežnje nogu tešem, tebi se vraćam,
Pokucaću na tvom prozoru sa rešetkama, oznojeno,
Uz tvoje noge rastrojeno se srušim, u krevet me dižeš,
Čelo mi prokletstvom žigosanog poljupcima ovenčaš:
Nevesto pokidam ti haljinu od crne čipke!

Prevod: Fehér Illés




2015. július 23., csütörtök

Bari Károly Kardokba öltözött tulipán – U sablje obučen tulipan

Bari Károly Bükkaranyos 1952. október 1. –

Kardokba öltözött tulipán

Kardokba öltözött tulipán,
piros árnyékodba zuhantam,
virágok zengő szívdobogásába
gyötrődésem ezüst-pénzeivel,
felgyújtottad perceim erdejét;
füstből faragott madarak
kóvályognak a tűz bokrai
fölött, felhők kerítéseire
lebbennek füst-szárnyakon,
szikrából pattintott csőrüket
sikoly feszíti szét, pernye-koronás
fiú vergődik lángoló percek
erdejében, fekete tálban vér
bugyborékol: álmatlan éjszakák
vére, kelyhed szobáját nyisd ki,
kegyetlen idő üldöz, engem,
kínok udvarán ágaskodó
száraz fát, felfegyverzed
magad szerelmem ellen,
kardokba öltözöl, tulipán?

U sablje obučen tulipan

U sablje obučen tulipane,
u tvoju crvenu senku se srušio,
srebrnim talirima svoje patnje
u vedro lupanje srca cveća,
šumu mojih minuta zapalio;
iznad džbunova vatre
iz dima klesane ptice krstare,
krilima od dima
na tarabe oblaka slete,
iz iskre kovane kljunove
širom krik otvara, u šumi
plamtećih minuta dečak sa krunom gara
se muči, u crnoj zdeli krv
klobuča: krv neprospavanih
noći, otvori sobu tvog pehara,
svirepo vreme goni, mene,
na dvorištu patnje propinjajućeg
suvog stabla, protiv
moje ljubavi se naoružavaš,
u sablje se oblačiš, tulipane?

Prevod: Fehér Illés


2015. július 16., csütörtök

Bari Károly Város – Grad

Bari Károly Bükkaranyos 1952. október 1. –

Város

Beton-fák ágain
Neon-madarak lobogtatják
Üvegszárnyukat.
Kockakővel sebzett utcák
Kúsznak a zaj-rengetegben,
Piszkos por-csuhájukat fújja a szél.
Itt élek én. Eget-hasogató csörömpölés
a párnám, nem tudok aludni,
visszatérek útjaimra, árnyak
vonulnak előttem rángó szájakkal:
az idő vas-szögeit rágják.
Kőbe temetkezem szívem gyökeréig.
Mellemen hömpölyög szúrós fényeivel
az éjszaka, üvegszárnyukkal verdesik szemem
a neon-madarak, beton-fák ágaira
kötözöm sorsom.
Szomorú vagyok:
az arcok összegyűjtött mosolyából
és a szemek mélyén lapuló szeretetből
még nem fontam virág-csokrot,
egy Embernek, aki csillag-tűzben égő
szívével megvilágítja a várost!

Grad

Na granama drveta od betona
Neon-ptice
Staklenim krilima mašu.
U prašumi galame puze
Kaldrma kamenjem ranjene ulice,
Prljave im mantije od prašine vetar duva.
Ja tu živim. Jastuk mi je neboparajući
zveket, spavati ne mogu,
svojim stazama se vraćam,
ispred mene zgrčenim usnama prolaze senke:
eksere vremena grizu.
Do korena moga srca u kamen se ukopam.
Noć sa svetlima punim bodlji na grudima
mi se kotrlja, moje oči neon-ptice
staklenim krilima udaraju, svoju kob na grane
drveta od betona vežem.
Tužan sam:
još nisam pravio buket
iz sakupljenih osmeha
i na dnu očiju skrivene ljubavi,
Čoveku, ko svojim srcem što
u vatri zvezda gori grad osvetljuje.

Prevod: Fehér Illés