Bari Károly Azt hiszitek – Zar verujete – You Think

Bari Károly Bükkaranyos 1952. október 1. –

Azt hiszitek Azt hiszitek, hogy csak én ácsorgok fényért és szeretetért a város kapuja előtt, én korbácsolom a ziháló szél hátát átkaimmal és üvöltöm az égig kivetettségem siralmait: tizenhat évem nem elég arra, hogy befogadjatok, nem elég arra, hogy fejemről letépjétek a megaláztatás pókhálóit? Sokan várjuk a kapukon kívül, hogy bizalmatok rézkrajcárjaival megajándékozzatok!

Zar verujete Zar verujete da ispred gradske kapije samo ja isčekujem svetlost i toplinu, kletvama samo ja šibam leđa uzburkanog vetra i samo ja urlam do neba plač prezira: svojih šesnajt godina nije dovoljno da me prihvatite, nije dovoljno da sa moje glave paučinu poniženja otkidate? Izvan gradskih kapija mnogi čekamo da nam podarite monete poverenja! Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.romapage.hu/article204-BARI-KAROLY  

Azt hiszitek Azt hiszitek, hogy csak én ácsorgok fényért és szeretetért a város kapuja előtt, én korbácsolom a ziháló szél hátát átkaimmal és üvöltöm az égig kivetettségem siralmait: tizenhat évem nem elég arra, hogy befogadjatok, nem elég arra, hogy fejemről letépjétek a megaláztatás pókhálóit? Sokan várjuk a kapukon kívül, hogy bizalmatok rézkrajcárjaival megajándékozzatok!

You Think You think it’s only me standing about for light and for love before the port of the city, I thrash the panting wind’s back with my curses and roar to the sky the laments of my being outcast: are my sixteen years not enough for you to accept me, not enough for you to rip off from my head the cobwebs of humiliation? There are many of us waiting outside the ports for you to present us with coppers of your confidence. Translated by N. Ullrich Katalin

                                                                          Forrás: http://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Bari_K%C3%A1roly-1952/Azt_hiszitek/en 

 



Bari Károly Szerelem – Ljubav

Bari Károly Bükkaranyos 1952. október 1. –

Szerelem Lány: Keserűen jajgatnak a fák is, velem, Magánnyal-fellobogózott, fekete ruhába öltöztetett Mátkával; magamra maradtam, Hol jársz vajon, a tél beszakadt pincéken ül, Fehér rongyait kirakja maga köré, nyúl-taposta Ösvények járják a határt fázva, leroskadnak Eléjük a minden águkkal levegőbe fagyott Bokrok, szél jön, rázkódnak a sírástól, Itt állok kegyetlen szél-sikoltásban, szúrós Hócsillag-esésben, kitépett varjútollak pengenek A fagyon, itt állok s keserűen siratlak a fákkal; Fekete csipkeruhás gyűrűs menyasszony. Fiú: Megszegett eskü átkának bélyegével homlokomon Elhagytalak; vállamra a napok tarisznyáját Akasztottam, piros cipók lapultak benne: álmaim, Tél van, zúzmarás csőrrel kiáltoznak a madarak, Kiáltásuk megrázza a fákat: zuhog a hó, Reszketek a tél szorításában – te tüzesre csókolnál, Hófúvások kondái járhatatlanná túrják az utakat, Ám lábat faragok a vágyból, visszamegyek hozzád, Bekopogok majd vaspálcás ablakodon, izzadtan, Kitajtékosodva rogyok lábaidhoz, fölemelsz ágyadba, Csókokkal koszorúzod átokkal-megbélyegzett homlokom: A fekete csipkeruhád letépem gyűrűs menyasszony!

Ljubav Devojka: I stabla gorko plaču, sa mnom, Zastavom samoće kićenom, u crno obučenu Isprošenicom; ostala sam sama, Gde li hodaš, zima na orušenim podrumima sedi, Oko sebe svoje bele prnje stavlja, okolinom ozeble, Zečjim tragovima pune staze kruže, na njih Džbunovi sa smrznutim granama se sruše, Vetar stiže, kako plaču tresu se, Tu u nemilosrdnom kriku vetra stojim, u bodljikavom Padu zvezdastog snega, u mrazu iskidana perja vrane Zveče, tu stojim i sa drvećem gorko te oplakujem; Nevesta u crnu čipku obučena. Mladić: Na čelu sa znakom prokletsva pogažene zakletve sam te Napustio; na rame bisagu svakodnevnice Kačio, u njoj rumeni hlepčići skrivali: moji snovi, Zima je, ptice injem posutim kljunovima krešte, Njihovi krici drva potresu: pljušti sneg, U stisci zime se tresem – ti bi me poljupcima žarila, Ceste krda smetova u neprohodne koridore pretvaraju, Ali od čežnje nogu tešem, tebi se vraćam, Pokucaću na tvom prozoru sa rešetkama, oznojeno, Uz tvoje noge rastrojeno se srušim, u krevet me dižeš, Čelo mi prokletstvom žigosanog poljupcima ovenčaš: Nevesto pokidam ti haljinu od crne čipke! Prevod: Fehér Illés



Bari Károly Kardokba öltözött tulipán – U sablje obučen tulipan

Bari Károly Bükkaranyos 1952. október 1. –

Kardokba öltözött tulipán Kardokba öltözött tulipán, piros árnyékodba zuhantam, virágok zengő szívdobogásába gyötrődésem ezüst-pénzeivel, felgyújtottad perceim erdejét; füstből faragott madarak kóvályognak a tűz bokrai fölött, felhők kerítéseire lebbennek füst-szárnyakon, szikrából pattintott csőrüket sikoly feszíti szét, pernye-koronás fiú vergődik lángoló percek erdejében, fekete tálban vér bugyborékol: álmatlan éjszakák vére, kelyhed szobáját nyisd ki, kegyetlen idő üldöz, engem, kínok udvarán ágaskodó száraz fát, felfegyverzed magad szerelmem ellen, kardokba öltözöl, tulipán?

U sablje obučen tulipan U sablje obučen tulipane, u tvoju crvenu senku se srušio, srebrnim talirima svoje patnje u vedro lupanje srca cveća, šumu mojih minuta zapalio; iznad džbunova vatre iz dima klesane ptice krstare, krilima od dima na tarabe oblaka slete, iz iskre kovane kljunove širom krik otvara, u šumi plamtećih minuta dečak sa krunom gara se muči, u crnoj zdeli krv klobuča: krv neprospavanih noći, otvori sobu tvog pehara, svirepo vreme goni, mene, na dvorištu patnje propinjajućeg suvog stabla, protiv moje ljubavi se naoružavaš, u sablje se oblačiš, tulipane? Prevod: Fehér Illés



Bari Károly Város – Grad

Bari Károly Bükkaranyos 1952. október 1. –

Város Beton-fák ágain Neon-madarak lobogtatják Üvegszárnyukat. Kockakővel sebzett utcák Kúsznak a zaj-rengetegben, Piszkos por-csuhájukat fújja a szél. Itt élek én. Eget-hasogató csörömpölés a párnám, nem tudok aludni, visszatérek útjaimra, árnyak vonulnak előttem rángó szájakkal: az idő vas-szögeit rágják. Kőbe temetkezem szívem gyökeréig. Mellemen hömpölyög szúrós fényeivel az éjszaka, üvegszárnyukkal verdesik szemem a neon-madarak, beton-fák ágaira kötözöm sorsom. Szomorú vagyok: az arcok összegyűjtött mosolyából és a szemek mélyén lapuló szeretetből még nem fontam virág-csokrot, egy Embernek, aki csillag-tűzben égő szívével megvilágítja a várost!

Grad Na granama drveta od betona Neon-ptice Staklenim krilima mašu. U prašumi galame puze Kaldrma kamenjem ranjene ulice, Prljave im mantije od prašine vetar duva. Ja tu živim. Jastuk mi je neboparajući zveket, spavati ne mogu, svojim stazama se vraćam, ispred mene zgrčenim usnama prolaze senke: eksere vremena grizu. Do korena moga srca u kamen se ukopam. Noć sa svetlima punim bodlji na grudima mi se kotrlja, moje oči neon-ptice staklenim krilima udaraju, svoju kob na grane drveta od betona vežem. Tužan sam: još nisam pravio buket iz sakupljenih osmeha i na dnu očiju skrivene ljubavi, Čoveku, ko svojim srcem što u vatri zvezda gori grad osvetljuje. Prevod: Fehér Illés