Beney Zsuzsa Hogyan vártalak? – Kako sam te čekala?

Beney Zsuzsa – Žuža Benei

(Budapest, 1930. április 21. – Leányfalu, 2006. július 12.)

Hogyan vártalak? Azt kérdezed tőlem, hogyan vártalak? Mint az éjszakára fölvirrad a nap, mint a délutánra jő az alkonyat, mint ha szellő jelzi a förgeteget – ezer pici jelből tudtam jöttödet. Mint tavaszi reggel a nap sugarát, fagyos téli este jégcsap csillagát, mint az alma ízét, tejet, kenyeret – pedig nem is láttalak még, úgy ismertelek. Mint a fény az árnyat, záport a virág, mint patak a medrét, madarat az ág, mint sóhajos nyári éjjel a fák az eget – mindenkinél jobban téged így szerettelek.

Kako sam te čekala? Pitaš me kako sam te čekala? Kako noćnu tamu sjaj zore smenjuje, kako suton nakon popodne stiže, kako vejavicu lahor predskazuje – iz bezbroj sitnih znakova znala za tvog dolaska. Kao proletno jutro zrake sunca, ledeno zimsko veče zvezdu ledenice, kao okus jabuke, mleka, hleba – još te nisam ni videla ipak te prepoznala. Kao svetlost senku, cvet kišu, kao potok svog korita, grana pticu, kao u uzdahom punu noć krošnje nebo – više sam od svakoga tako te volela. Prevod: Fehér Illés



Beney Zsuzsa Lábujjhegyen – Na prstima

Beney Zsuzsa – Žuža Benei

(Budapest, 1930. április 21. – Leányfalu, 2006. július 12.)



Lábujjhegyen Csöndesen, lábujjhegyen menni el. És előtte hallgatni. Nem utolszor, hanem most látni először a földet, a borszínű tenger hullámait. A hajókürtre meg sem rezzenni. Beállni a sor végére, mint abba a sorba. Lassan araszolni át az idő maradékán, már súlytalan teherrel. Tudni: ez az egyetlen feladat, amely még vár, ez az egyetlenegy, amit teljesítened kell, hogy majd szabad légy. Egyetlen, amit nem te teljesítsz.

Na prstima Otići sasvim tiho, na prstima. A pre ćutati. Ne zadnji put, nego sad prvi put videti zemlju, valove mora boje vina. Na zvuk brodske sirene ni trepnuti. Na kraj reda stati, kao u onaj red. Polako kretati preko ostatka vremena, već sa bestežinskim teretom. Znati: to je jedini zadatak što te još čeka, to je jedan jedini, kojeg moraš ostvariti da bi slobodan bio. Jedinog što ne ti ostvaruješ. Prevod: Fehér Illés

Beney Zsuzsa Eurydiké - Euridika

Beney Zsuzsa – Žuža Benei

(Budapest, 1930. április 21. – Leányfalu, 2006. július 12.)

Reich Károly Illusztrációja
Ilustracija: Karolj Reih


Eurydiké 

Lelkem, mondd, mennyi szenvedést viselsz el?

S te, lelkem társa, akiért a föld

kemény kérgét taposva elmerültem,

háromszor el a mélységes homályba –

te értem mennyi szenvedést viselsz el?

A gyalázat torkából kilökötten

sivatagodnak naptalan fehér

izzó homokjából a sűrű tenger

sós-keserű árjába lemerültem

szenvedésed elöntött mint a tenger

és csontig mart halál és fájdalom.

A gyenge dal, fuvolád halk patakja

visszavezet? Hiszen téged sötét

halálom elborított, mint a tenger.

Visszavezetsz-e? Élve a pokol

mélyére szálltál, engem elragadni,

gyenge dal láncán engem, aki érted

éltem, haltam, és benned elmerültem

énértem mennyi szenvedést viselsz el?

Euridika

Dušo, reci, koliko patnje možeš podneti?

A ti, drug mog duha, zbog koga sam se

gazeći tvrdu koru zemlje survala

tri puta dole u dubinu tame –

zbog mene koliko patnje možeš podneti?

Izbljuvana iz grotla sramote

iz beznadnog, užarenog peska

tvoga bespuća, srušila sam se

u gorko-slani vir uzburkanog mora

tvoja patnja me je poput mora preplavila

i bol i smrt su do kosti prodrli.

Nežna pesma, tihi potok frule da l’ će

povratak doneti? Jer tebe je moja

tamna smrt poput mora preplavila.

Da l’ ćeš me nazad dovesti? Živ do dna

pakla si tonuo da bi me snagom

tihe pesme izbavio, mene, koja

je u tebi živela, umrla i potonula

zbog mene koliko patnje možeš podneti?

                                      
                                   Prevod: Fehér Illés (Ileš Feher)

                                   Objavljeno: Ezüst híd - Srebrni most (2011)
                                                     Családi kör - Novi Sad