Bolovits Gábor György A kerítésen túl – Iza ograde

 

Bolovits Gábor György Sármellék, 1967. június 2. –

A kerítésen túl   a kavics íze a szájban. hideg és földes. még nem tudni, hogy a kő nem kenyér, csak a súlyát érezni a nyelven, mielőtt a kéz kiveszi.   nézni a bogarat a porban. nem félni tőle, csak látni a lábát, ahogy a fényben száraz port kapar, és megáll, majd továbbmegy.   mezítláb állni a sárban. nem kosz az még, csak hideg, sűrű anyag, ahol a lábnyom megmarad egy ideig: a föld visszanyomja, amit kap.

Iza ograde   okus belutka u ustima. hladan, zemljom uprljan. još se ne zna da kamen nije hleb, samo se težina oseća na jeziku, pre no što ruka izvadi.   gledaj insekt u pesku. nemoj se bojati, samo mu se noge vide kako u svetlu suvu prašinu kopa, pa stane i dalje krene.   bos u blatu stajati. još nije prljavština, tek hladna, gusta masa gde trag stopala jedno vreme ostaje: zemlja vraća ono što dobija.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Bolovits Gábor György Nem a szépség pusztul el – Nije lepota ta koja propada

 

Bolovits Gábor György Sármellék, 1967. június 2. –

Nem a szépség pusztul el   nem a szépség pusztul el, hanem az, amihez kötjük.   az arc csak jel, egy ideig hordoz valamit, amit nem tudunk kimondani.   az ember nem attól sérül, amit elvesz, hanem attól, amit önmagában félreismer.   mert van egy pont, ahol már nem a világ bánt, hanem a saját tekintetünk.   ott kezdődik a romlás. nem zajjal, nem drámával, hanem csendben, ahogy a falban futó repedés lassan végigér a házon.   és közben minden ugyanúgy marad: asztal, pohár, kéz a kézen. csak a tartalom csúszik ki belőlük,   észrevétlenül. az ember elrejti, vagy ellene fordul. ritkán tanul meg vele élni.   hanem az, hogy el tudjuk-e viselni azt, ami bennünk él. mert aki nem, az előbb-utóbb szétszedi magát, mintha idegen lenne saját magának.   és akkor már nem segít se szó, se érintés.   a csésze az ablaknál. kihűl.   nem nyúl érte senki.

Nije lepota ta koja propada   Nije lepota ta koja propada, nego to našto ju povezujemo.   lice je tek znak, jedno vreme nešto nosi što ne možemo izgovoriti.   čovek se ne povređuje od onoga što oduzima, nego od toga što u sebi pogrešno prepozna.   jer postoji tačka gde više nije svet taj koji ozleđuje nego vlastiti pogled.   tamo počinje kvarenje. ne galamom, dramom, nego u tišini, tako, kako u zidu pukotina napreduje, malo pomalo do kraja kuće stiže.   i usput sve ostaje netaknuto. sto, čaša, ruka na ruci samo iz njih sadržaj iščezne,   neprimetno. čovek sakrije ili protivi se. stvarnost retko prihvata.   pitanje je da li smo sposobni podneti to što u nama živi. jer taj, koji nije pre ili kasnije sebe će da rastrga, kao da je sam sebi stranac.   i tad više ne pomaže ni reč, ni doticaj.   šolja u prozoru ohladi se.   niko neće da prihvati.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Bolovits Gábor György Az üveg kert – Stakleni vrt

 

Bolovits Gábor György Sármellék, 1967. június 2. –

Az üveg kert   a nevem egy üveg kert. törékeny. zárt.   az ablak szélén rovarszárny. áttetsző, törött térkép.   az asztalon vízgyűrű. nem szárad fel.   a testem tárgyak közt. nem ér hozzájuk, mégis tartják.   a tulipánok a szobában állnak. nem virágok. nem hajolnak.   a fény megül rajtuk. nem csúszik le.   a levegő nem mozog. benne maradtunk.   a kilincs hideg. senki nem nyitja.   amit itt hagytunk, nem kopik el.

Stakleni vrt   ime mi je stakleni vrt. lomljiv. zatvoren.   na rubu prozora krilo insekta. prozirna, slomljena mapa.   na stolu prsten od vode. ne osuši se.   telo mi je među predmetima. ne dotiče ih ipak ga drže.   lale u sobi stoje. nisu cvetovi. ne savijaju se.   svetlost zastane na njima. ne sklizi.   vazduh se ne miče. u njemu smo ostali.   kvaka je hladna. niko ne otvara.   što smo ovde ostavili ne pohaba.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Bolovits Gábor György * (Nem a szeretet hiánya…) – * (Nije manjak ljubavi…)

 

Bolovits Gábor György Sármellék, 1967. június 2. –

*   nem a szeretet hiánya a legnagyobb bűn. hanem amikor hazudsz magadnak róla.   láttam embert, aki virágot vitt haza, és közben gyűlölte az ajtót, amin belépett.   láttam anyát, aki etette a gyerekét, és közben számolta: mikor lesz már csend.   a világ nem gonosz. a világ kimerült. és a kimerült ember nem szeret. csak létezik.   pénz? számok. hatalom? hangosabb rettegés.   az emberek rohannak. mert ha megállnak, meghallják, mivé lettek.   és az sokszor hangosabb, mint bármelyik háború.   a szeretet nem gyertya. nem idézet. nem vasárnapi érzés.   a szeretet az, amikor maradsz, amikor már semmi nem szép benne.   amikor büdös a konyha. amikor üres a tárca. amikor csend van. és senki nem marad.   vigyázz. a hazugság olyan, mint a mész.   kifehéríted vele a falat, hogy ne lássák a koszt. és közben magadra falazod a sötétet.   a végén ott állsz majd egy tökéletesen tiszta házban, és te leszel benne az egyetlen hulla.   ha tudsz szeretni ° tedd. ha nem ° legalább ne hazudj róla.   onnan még vissza lehet jönni.

*   najveći greh nije manjak ljubavi. nego kad o njoj sam sebi lažeš.   video sam čovek, koji je cvet nosio doma a mrzio prag, kroz koju je ušao.   video sam majku, koja je hranila svoje dete a čekala: kad će biti tišina.   svet nije zao. svet je iscrpljen. a iscrpljen čove ne voli. tek postoji.   novac? brojevi. moć? glasnije strahovanje.   ljudi su u jurnjavi, jer kad zastanu, čuju, šta su postali.   to je od svakog rata često glasniji.   ljubav nije sveće. nije citat. nije nedeljni osećaj.   ljubav je kad ostaješ kad više ništa u njoj nije lepo.   kada kuhinja smrdi. kada je novčanik prazan. kada je tišina. i niko ne ostaje.   pazi. laž je kao kreč.   pobeliš zid da se ne vidi prljavština. i usput sebe tamom obavijaš.   na kraju stajaćeš u potpuno čistoj kući i ti ćeš da budeš u njoj jedini mrtvac.   ako si sposoban da voliš ° voli ako ne ° o njoj makar nemoj lagati.   od tamo još ima povratka.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.facebook.com/literaturamuveszetimagazin/posts/versbolovits-g%C3%A1bornem-a-szeretet-hi%C3%A1nya-a-legnagyobb-b%C5%B1nhanem-amikor-hazudsz-mag/1541073241352363/

Bolovits Gábor György Visszalendülés – Zamah unazad

 

Bolovits Gábor György Sármellék, 1967. június 2. –

Visszalendülés   A szám kivirágzik, mint seb a levegőben. Egész évben rám tapadtak az éjszakák, könyökök, hideg párnák, a maradék könnyek szaga, és a hang: „ne sírj már, nevetséges.” Pedig nem sírtam, csak vártam, hogy valami elinduljon bennem.   Ma reggelig a testem üres hajó volt, part nélkül, víz nélkül, összeszögelt idő. Most feszegeti saját határait, mintha Mária ruháját szaggatná le, és minden szálból fény szökne fel. Feltámadás ez – nem a mennyé, hanem a bőr alattié.   Egykor fából voltam, csupa súly és csönd. Te belém fújtál valamit, ami mozdulatot teremtett, mint szél a függő hinta alatt. Most lendülök – nem előre, hanem vissza az életbe.   Az idegeim zenélnek. Ahol csönd volt, most húr feszül, és a dob ver, mintha új szívem lenne. Te tetted ezt, nem tudtad, mit indítasz el. A zeneszerző felállt a tűzben, és én hallom, ahogy játszik rajtam. A szél most én vagyok, és most először nem félek élni.

Zamah unazad   Usta mi poput rane u vazduhu cvetaju. Čitavu godinu slepljuju se na mene noći, laktovi, hladni jastuci, preostali miris suza i glas: „nemoj plakati, smešno je.” Iako nisam plakao, samo sam čekao da se u meni nešto pokrene.   Do jutros telo mi je prazna lađa bila, bez obala, bez vode, zakucavano vreme. Sad nateže svoje granice, kao da otkida odelo Marije te iz svake niti svetlo se oslobađa. Vaskrs je to – nije nebeska, potkožna.   Nekad sam od drveta bio, sušta težina i tišina. Ti si nešto dunula u meni što je pokret stvorio, kao vetar ispod ljuljaške. Sad zalećem – ne napred, nego nazad, u život.   Moji nervi sviraju. Gde je tišina bila sad se žica napinje i bubanj udara, kao da mi je srce. Ti si to učinila, nisi znala, šta pokrećeš. Kompozitor je ustao u vatri i ja čujem kako na meni svira. Sad sam ja vetar i sad prvi put se ne bojim da živim.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Bolovits Gábor György * (Istenem, hadd éljem meg…) – * (Bože moj, dozvoli …)

 

Bolovits Gábor György Sármellék, 1967. június 2. –

*   Istenem, hadd éljem meg a hajnal csöndjét, ne villámfényben érkezzen.   Hadd lássam a patakot, mely mindent tisztít, de nem siet a tengerhez.   Taníts, hogy a lélek ismerje a csend súlyát, és a szív ne törjön, ha a sötét marad.   Adj kezet, mely nem ragad, csak vezet, amikor eltévedek.   Ne hagyd, hogy a törvény menedékké váljon, és a biztos út elzárja a kérdést.   Zavarj meg, amikor túl könnyűnek tűnik a hit, hogy újra fel kelljen tennem: miért éppen erre?   Ne óvj meg a fájdalomtól. Csak attól, hogy ne érezzem a jelen súlyát.   Legyen minden sebbevágás a fénynek, minden kudarc lépcsőfok lefelé önmagamhoz.   Küldj embereket, akik nem párnát tesznek alám, hanem tükröt elém,   és ha adsz bármit: ne többet a napi kenyérnél, csak annyit, amitől a hitem nem törik meg a kézben.

*   Bože moj, dozvoli da doživim tišinu zore, neka ne stigne u sjaju groma.   Neka vidim potok što sve čisti ali do mora ne žuri.   Uči me da duša upozna težinu tišine a srce neka se ne lomi ako mrak ostaje.   Daj ruku koja se ne lepi, samo vodi, zalutam li.   Ne dozvoli da zakon postane utočište a siguran put zatvori pitanje.   Zbuni me ako mi se čini da je vera prelagana, kad ponovo moram upitati: zašto bas ovamo?   Nemoj da me zaštitiš od bola. Samo od toga da težinu sadašnjosti ne osećam.   Neka bude sve ozleda svetlosti, svaki poraz stepenica prema dole do sebe.   Šalji ljude, koji ispod mene ne jastuk stave nego ispred mene ogledalo,   te daš li išta: od svakodnevnog hleba ne više, samo onoliko od čega mi se vera u ruci ne slomi.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Bolovits Gábor György * (Nem csodát…) – * (Ne čudo…)

 

Bolovits Gábor György Sármellék, 1967. június 2. –

*   Nem csodát kérek. Egy reggelt, ami nem siet el. Egy mozdulatot, ami nem hagy el félúton. Taníts arra, hogy a kevés ne legyen hiány, csak mérték. Hogy a lépés ne hőstett legyen, hanem irány. Adj szemet a lényegtelenhez is, mert ott tanul türelmet a figyelem. Adj időt a várakozáshoz, amikor a csend dolgozik helyettem.   Ne engedd, hogy megszokjam a pontosat. Hogy a rend ne legyen menedék. Zavarj meg néha, amikor már tudom, merre van az előre, mert a biztos irány is elfárad, ha nem kérdezik meg, miért arra tart.   Ne óvj meg az eséstől. Csak attól, hogy ne keljek fel belőle. Legyen súlya a kudarcnak, hogy ne legyen hiábavaló. Küldj embert, aki nem vigasztal, hanem pontos. Aki nem simít, hanem igazít. És ha adsz bármit: ne többet, csak elégségest. Annyit, amennyit ma még elbírok.

*   Ne čudo tražim. Jedno jutro što ne odjuri. Jedan pokret što me ne ostavlja na pola puta. Nauči me da malo ne bude manjak, samo mera. Da korak ne bude junaštvo nago pravac. Daj oko i nevažnom, jer pažnja tamo uči strpljenje. Daj vreme čekanju kad umesto mene tišina radi.   Ne dozvoli da se naviknem na tačno. Da red ne bude skrovište. Zbuni me koji put, kad već znam, u kom pravcu je napred, jer se i siguran pravac umori kad ga upitaju zašto kreće u tom pravcu.   Ne sačuvaj me od pada. Samo od toga da nakon ne ustanem. Neka poraz ima svoju težinu da ne bude uzalud. Šalji čoveka, koji ne teši, ali je tačan. Koji umesto doterivanja namesti. I ako bilo šta daš: ne više, samo dosta. Toliko, koliko još podnosim.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző