Ferencz Győző Elméleti tájkép mint allegória – Teoretski pejzaž kao alegorija

Ferencz Győző Budapest, 1954. április 4. –

Elméleti tájkép mint allegória

Letarolt terület, mindenfele értelmetlen irtás,
Elszabadult munkaeszközök és vegyszerek
   Kiszámított pusztításának nyoma.
Az idehordott építési
Vagy inkább bontási törmeléken
A kidöntött fák tönkjei közt bozót se sarjad,
Csak szártalan aszat, konkoly, csormolya,

Ami bírja a mérget, mert maga is mérgez.
A csonka törzsekre paraziták kúsznak fel,
   Veres iszalag, maszlag és szulák.
Szép, de hogy csak ez nő ide?
Az egész területet felveri a kibogozhatatlan gaz.
Az erdő már letarolva, de kert nem lesz itt,
Helyét benövi az erőszakosan értelmetlen kuszaság.

Teoretski pejzaž kao alegorija

Opustošeno područje, okolo nerazumno istrebljivanje,

Oteli su se sredstva za rad i kemikalije,

   Tragovi smišljenog uništavanja.

Na nagomilanim građevinskim

Otpacima odnosno ruševinama

Između klada srušenih stabala ni šikare nema

Samo bodljika bez struka, kukolj, raspuk niče,

Što otrov podnosi jer i sam truje.

Na slomljena stabla paraziti nastanjuju,

   Crven pavit, kužnjak i ladolez.

Al kako je moguće da tu samo to raste?

Čitav teren gustim korovom prekriven.

Šuma je istrebljena, tu neće biti vrta,

Njeno mesto nerazumna nasilna konfuznost obrasta.

                             Prevod: Fehér Illés

 



Ferencz Győző A kételkedő rigó – Sumnjičav kos

Ferencz Győző Budapest, 1954. április 4. –

A kételkedő rigó

Délután öt fele elég bátortalanul szólalt meg,
Eleve olyan valószínűtlen volt,
Hogy éppen ezen a borús télvégi délutánon
És ennek a szétrothadt háznak vigasztalan
Belső udvarán támad kedve egy kis hangpróbára,
Mert mi más lehetett, hiszen fölfelé menet
Az első emeleti lépcsőfordulóban
Még alig érte el a hallásküszöbömet,
Alig vált ki a beszűrődő városi háttérzajból
Az a vékony és szaggatott csiripelés,
És csak a második emeletre érve
Jutott el a tudatomig, hogy mit is hallok,
De túlságosan kedvetlen voltam ahhoz,
Hogy kilépjek a körfolyosóra és körülnézzek,
Hol ül ez a magányos utcai harcos,
Az ereszcsatornán vagy a hófogó csúcsán,
És megnézzem magamnak, ki ez a perverz lény,
Ez a javíthatatlan, bigott hívő lélek,
Aki úgy énekel, mintha attól félne,
Hogy valaki mindjárt pofonvágja érte,
Aki azt sem tudja, hogy a tavasznak örvendezik-e,
Amely még korántsem köszöntött be,
Sőt, ebbe a függőfolyosókkal körülhatárolt
Udvarnégyszögbe soha nem is fog,
De kétségkívül megváltoztak a fényviszonyok,
Valamivel hosszabbak lettek a nappalok
És tagadhatatlanul enyhébbek az éjszakák,
Vagy csak esti dalával búcsúzik a naptól,
Amelyen a legkevésbé sincs mit búcsúztatni,
Valami halvány örömre legfeljebb az adhat okot,
Hogy lassan leereszkedik a sötétség
És végre eltűnik a szemünk elől ez a hályogos fénytárcsa,
De az örömnek ilyen viszonylagos felfogására
Aligha lehet képes egy ilyen koszos rigó,
Amelyik, nyilván nem függetlenül attól,
Hogy éppen ennek a háznak az udvarába szorult,
Képtelen eldönteni, hogy rázendítsen-e
Vagy csak tétova jelzéseket küldjön arról,
Amit én például éppen fordítva gondolok,
Így aztán magamra maradtam ezzel az optikai tévedés
Által kiváltott akusztikai csalódással,
Amely ugyan viszonylagos mivoltában is bizonyosan összetettebb,
Mint ez a valószínűtlenül vékony madárdal,
De amelyből soha nem szárnyalnak fel
A boldogságnak még ilyen megtépázott hangjai sem.

Sumnjičav kos

Bojažljivo se oglasio popodne negde oko pet,

Već u početku je bilo tako neverovatno

Da koncem zime baš tog sumornog popodneva

I u unutrašnjoj avliji te neutešno trošne kuće

Je našao za shodno da isproba glasnice,

Jer šta bi drugo moglo biti, kako sam

Na sprat išao kod prve okuke njegov glas

Jedva je dopirao do praga čujnosti,

Onaj tanak i isprekidan cvrkut

Jedva se izvajao iz pozadinske buke grada,

I tek kad stigao do drugog sprata

Mi je postalo jasno šta ustvari čujem,

Al bio sam i previše bezvoljan

Da bi izašao na kružni hodnik pogledati

gde li sedi taj usamljen borac ulice,

Ispod oluka ili na vrhu hvatača snega,

I da utvrdim ko je taj izopačenik,

Taj nepopravljiv, zatucan vernik,

Koji tako peva kao da se boji

Da će ga neko zbog toga ošamariti,

Ko ni ne zna, dal se raduje proleću

Koji još ni izdaleka nije nastupio,

Štaviše u taj hodnicima omeđen

Kutak dvorišta nikad ni neće,

Ali bez sumnje svetlosne prilike su se promenile,

Dani su postali nešto duži

I noći neporečivo blaže,

Il pesmom u sutonu samo od dana se oprašta

Od čega nema ni najmanje šta opevati,

Nekakva bleda radost može biti činjenica

Da polagano se spušta mrak i nestaće

Konačno ta mrenom presvučena tanjirača svetlosti,

Al na takvo relativno shvaćanje radosti

Kako bi mogao biti sposoban jedan čupav kos

Koji naravno nije neovisan o tome

Da baš u avliji te kuće se našao,

Nesposoban je odlučiti dal da zapeva

Il da samo blede nagoveštaje da o tome

O čemu na primer ja baš suprotno razmišljam,

Tako ostao sam sam sa ovom akustičkom utvarom

Koja je optičkom varkom izazvana

Ali je zasigurno složenija i u svom relativnom postojanju

Od ove nestvarne pesme ptice

Iz koje nikad se ne oslobađaju

Ni tako počerupani glasovi blaženstva.

                             Prevod: Fehér Illés

Ferencz Győző Nem kérhetem – Ne mogu zahtevati

Ferencz Győző Budapest, 1954. április 4. –

Nem kérhetem

Hazajött a sárkánykirály, s így szólt:
- Hm, miféle emberszagot érzek itt,
kit mertél ide beereszteni, közönséges
embert, az én hírem, tudtom nélkül?
Nem kérhetem számon múltadat.
Nem kérhetem, tagadd meg magad.
Elmúlt, de él; benned fönnmaradt.
Tiéd. Akármi: néhány adat.
Ha tagadsz is, a múlt nem tagad.
Múlt, de a jelenre visszahat.
Nem kérhetem számon múltadat,
nem kérhetem, tagadd meg magad.
Nem tudtad eltemetni végleg:
(miféle emberszagot érzek?)
előkerül mindig valami;
nem tudom nem látni, hallani.

Ne mogu zahtevati

Stigao je kući kralj zmajeva i oglasio se:

– Avaj, kakvog li ljudskog mirisa osećam tu,

koga si smela pustiti, običnog smrtnika,

bez mog znanja, odobrenja?

Na odgovornost zbog prošlosti ne mogu te prozvati.

Da se od sebe odrekneš ne mogu zahtevati.

Prošla je ali živi; duboko u tebi.

Tvoja je. Bilo šta: samo su podaci.

Ako i poričeš, prošlost neće lagati.

Prošlost je ali utiče na sadašnjost.

Na odgovornost zbog prošlosti ne mogu te prozvati,

da se od sebe odrekneš ne mogu zahtevati.

Nisi mogla zauvek zakopati:

(kakvog li ljudskog mirisa osećam?)

uvek nešto iskrsne;

ne znam, ne vidi se, čuje se.

                             Prevod: Fehér Illés

 



Ferencz Győző Aranyeső – Zlatna kiša

Ferencz Győző Budapest, 1954. április 4. –

Aranyeső

Olvad
Hetekig hasztalanul ült a függönyök mellett
Hosszabbnak hitte az órákat
Pedig azok nem toldották meg magukat
Egyszerre unalmassá vált
Az utcaablak a félig leeresztett függöny
Ismét az ablak mellett
A szürke kabát tulajdonosa a kabátos
Különben jóindulatú volt
Kevesebb alap
Valamivel később miről beszél leírhatatlan
A szégyen elnémít nem mondok igazat
Ennyit nem is merek állítani azonban ez elég jel
Távozás helyett értekezletének végét itt
Dobogó szívvel várta

Zlatna kiša

Topi se

Zalud je sedeo nedeljama ispred zavese

verovao je sati su duži

Ali oni nisu se produžili

Odjednom mu je postalo dosadno

Prozor na ulicu napola spuštena zavesa

Ponovo je pored prozora

Vlasnik sivog kaputa u sivom kaputu

Inače bio je dobronameran

Nešto manje osnova

Ono o čemu malo kasnije govori neopisivo je

Ućutka me sram ne govorim istinu

Toliko ni ne smem tvrditi ali dovoljan je jedan znak

Umesto odlaska kraj njegovog savetovanja tu

Lupajućim srcem čekao.

                             Prevod: Fehér Illés



Ferencz Győző Egy jelenségre – Povodom jedne pojave – On A Phenomenon

Ferencz Győző Budapest, 1954. április 4. –

Egy jelenségre

A vízcseppek a szárítókötélen
Oly elégedetten, olyan kövéren
Csüngenek, sütkéreznek a napon.
Sziporkáznak! Bölcs dolog, mondhatom.

Povodom jedne pojave

Kapi vode na štriku za sušenje

Tako zadovoljno, tako bucmasto

Vise, uživaju, sunačaju se.

Blešte! Nema šta, baš mudro.

                             Prevod: Fehér Illés

On A Phenomenon

Waterdrops on a drying-line
all so well-fed and satisfied
hanging and basking in the sun.
Glittering! Wise, I’d say, well done.

                             Translated by N. Ullrich Katalin



Ferencz Győző Csomagolás nélkül – Bez uvijanja

Ferencz Győző Budapest, 1954. április 4. –

Csomagolás nélkül Mit adhatnék? Nézz körül, amit itt Látsz, mind a tiéd. Nyúlj érte, Ami tetszik, vedd el. Nem tőlem kapod. Semmit nem találsz, ami ne lenne rég Saját tulajdonod. Amit elveszel, Nem tőlem: a magadéra ismersz. Hogy ez kettőnket összeköt? Hagyjuk. Amit adhatnék, úgysem adhatom. Ha valami megkülönbözteti A tiédtől, ami az enyém, Az a másféle tapasztalat. Ami rátapadt. Az pedig át nem adható. Használd hát, amit jónak látsz, Ne félj, hogy kifosztasz, nem lehet. Ami az enyém, ha adnám is, Mondom, el nem veheted. Pedig akkor lenne az enyém, Csak akkor, ha hozzáérsz, ha elveszed. Hogy az kettőnkben közös lesz? Az. Látod, még te adsz, ha elveszel, És tőled kapok, ha elfogad. Megérted, ha ezek után Nem teszek úgy, mintha bármit is Adhatnék. Tégy belátásod szerint. Ha így is nyújtod a kezed, Boldoggá teszel. A tiédre Ismersz abban, ami az enyém? Megbocsátod, ha be se csomagolom.

Bez uvijanja Šta bi ti mogao dati? Pogledaj okolo, što Tu vidiš sve je tvoje. Ispruži ruku, Što ti se sviđa, uzmi. Nije od mene. Ništa ne možeš naći što nije odavno Tvoja imovina. Što uzimaš, Nije od mene: tvoje je vlasništvo. Da to nas spaja? Ostavimo. Što bi mogao, ionako ne mogu dati. To što je moje ako u nečemu se I razlikuje od tvoje, To je podrugo iskustvo. Nataloženo. A to se predati ne može. Pa upotrebi što ti korisnim smatraš, Ne boj se da ću biti opljačkan. To što je moje, i kad bi dao, Kažem, ne možeš oduzeti. A baš bi tad bio moj, Samo tad, ako dotakneš, ako prisvojiš. Da bi to bilo zajedničko? Da. Vidiš, ti daješ ako uzimaš, I od tebe dobivam, ako prihvataš. Shvatićeš ako nakon svega Neću se ponašati tako kao da ti bilo šta Mogu dati. Radi po svom nahođenju. Ako i tako mi pružiš ruku Biću sretan. Dal ćeš prepoznati Kao svoje sve što je moje? Oprostićeš, ako ni ne uvijam. Prevod: Fehér Illés