Lukács Flóra Eső – Kiša

 

Lukács Flóra Budapest 1994. január 24. –

Eső   A mocsár szélén fekszünk kifulladva, a sárgás iszap vékony erekben ingünk alá szivárog. Az eső esik szakadatlan. Apró, feszes testű madarak menekülnek zakózsebedből. Nem látom a vörösen foszforeszkáló ködtől az arcod, ahogy a felhőket fényképezed, égő tehenek felett az eget.

Kiša   Na obali močvare iscrpljeno ležimo, žuti mulj u tankim mlazovima ispod naših košulja curi. Kiša neprekidno pada. Iz tvog džepa sakoa sitne ptice utegnutim telima beže. Od magle što crveno fosforescira, kako oblake iznad krava što gore nebo snimaš, lice ti ne vidim.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://irodalmiszemle.sk/2022/05/lukacs-flora-versei-5/

Lukács Flóra Üveggolyó – Staklena kugla

 

Lukács Flóra Budapest 1994. január 24. –

 

Üveggolyó   Padkán ülve, szétvetett lábakkal a szétnyílt kagylócsont közül harapom ki a húst. Lehunyom a szemem. Így könnyebb elképzelnem bármit: felhőkarcolók árnyékában tömbházakat, bambusszal benőtt épületeket, szmogtól felpuffadt eget, piacok standjain áradó giccset, hazavinném neked mindet: a szétvizezett alkoholt, a kakaólevéllel hígított Marlborót, a megfizethetetlen antikboltból a legkisebb amulettet, a szétázott kalligráfiákat, a bőrömbe ivódott bűzt, a hajamra ragadt szmogot, az állatkertben szűkölő rab vadak tekintetét, a tavak és  a folyók hűvös ölét, az indulásokat és érkezéseket. A távolság köztünk, mint giccses üveggolyó kiszínezi a valóságot, benne apró tárgyak, flitterek és dobókocka idő.

Staklena kugla   Razbacanim nogama na banku sedeći meso između otvorenih kostiju školjke grizem. Zatvaram oči. Ovako mi je lakše bilo šta zamisliti: stambene blokove u senci nebodera, bambusovom trskom obrasle zgrade, od smoga nabreklog neba, gomile kiča na tezgama pazara, sve bi ti kući odnela: razvodnjenog alkohola, listom kakaoa razblaženog Marlboroa, najmanjeg amuleta iz najskuplje antikvarnice, raspale kaligrafije, u moju kožu upijenog smrada, na moju kosu slepljenog smoga, poglede zarobljenih zveri iz zoološkog vrta, blaženstvo naručja jezera i reka, polaske i stizanja. Udaljenost između nas stvarnost poput šarene staklene kugle ulepšava, u njoj su sitnice, fliteri i kocka za bacanje vremena.   Prevod: Fehér Illés



 Forrás: http://www.irodalmijelen.hu/2016-jan-21-1220/tavolsag-mint-uveggolyo-lukacs-flora-versei







Lukács Flóra Pillanatnyi hiány – Trenutačan manjak

Lukács Flóra Budapest 1994. január 24. –

Pillanatnyi hiány Az indulás és a hazatérés horzsolás, mert olyankor fekete vagyok és szép. Rágyújtok és füsttel töltöm fel az alkalmi ürességet. Úgy érezte magát mellettem, ahogyan sokszor elképzelte, hogy egy motorral fékezés nélkül, százhatvannal nekihajt egy betonfalnak, tetőtől talpig bőrben, mert abban hitt, hogy megmaradt részeiből egyszer majd valaki jól rakja össze. Valakinek él, aki nem tud róla, valakitől menekül, aki nem tud róla, ebből alakul. Katolikus iskolákba jártunk, ahol nem találtunk se hitet, se a megváltás ígéretét, csak kívülállást, magányt, elmebajt, sehova se tartozást. Ehelyett transzvesztiták, hajléktalanok, elcseszettek társaságát kerestük, akikhez közünk lehetett. Csak pusztítottuk azt, akivé alakultunk.

Trenutačan manjak Ogrebotina je polazak i povratak jer sam u tim trenucima crna i lepa. Zapalim i prigodnu prazninu dimom punim. Tako se osećao pored mene kako je mnogo puta zamišljao, da s nekim motorom bez kočnica sa stošezdeset o betonski zid udari, od glave do pete u koži, jer je verovao da od njegovih preostalih komada neko će ga dobro sastaviti. Živi za jednu, koja ne zna za njega, beži od jedne, koja ne zna za njega, iz toga se formira. Katoličku školu smo pohađale gde nismo našle ni veru, ni obećano iskupljenje, samo isključenje, samoću, poremećenost uma, nigde ne pripadnost. Umesto toga tražile smo društvo transvestita, beskućnika, izgubljenih, skime smo se bliskim osećale. Samo smo uništavale to, za što smo se formirale. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://kulter.hu/2015/12/lukacs-flora-versei-3/