Lukács Flóra Budapest 1994. január 24. –
Pillanatnyi hiány
Az indulás és a hazatérés horzsolás,
mert olyankor fekete vagyok és szép. Rágyújtok és füsttel töltöm fel az alkalmi ürességet.
Úgy érezte magát mellettem,
ahogyan sokszor elképzelte, hogy egy motorral fékezés nélkül, százhatvannal nekihajt egy betonfalnak, tetőtől talpig bőrben, mert abban hitt, hogy megmaradt részeiből egyszer majd valaki jól rakja össze.
Valakinek él, aki nem tud róla,
valakitől menekül, aki nem tud róla, ebből alakul.
Katolikus iskolákba jártunk,
ahol nem találtunk se hitet, se a megváltás ígéretét, csak kívülállást, magányt, elmebajt, sehova se tartozást. Ehelyett transzvesztiták, hajléktalanok, elcseszettek társaságát kerestük, akikhez közünk lehetett. Csak pusztítottuk azt, akivé alakultunk. |
Trenutačan manjak
Ogrebotina je polazak i povratak
jer sam u tim trenucima crna i lepa.
Zapalim i prigodnu prazninu
dimom punim.
Tako se osećao pored mene
kako je mnogo puta zamišljao,
da s nekim motorom bez kočnica
sa stošezdeset o betonski zid udari,
od glave do pete u koži,
jer je verovao da od njegovih preostalih
komada neko će ga dobro sastaviti.
Živi za jednu, koja ne zna za njega,
beži od jedne, koja ne zna za njega,
iz toga se formira.
Katoličku školu smo pohađale
gde nismo našle ni veru,
ni obećano iskupljenje,
samo isključenje, samoću, poremećenost uma,
nigde ne pripadnost.
Umesto toga tražile smo društvo transvestita,
beskućnika, izgubljenih,
skime smo se bliskim osećale.
Samo smo uništavale to, za što smo se formirale.
Prevod: Fehér Illés
|
!
VálaszTörlés