Parti Nagy Lajos Szekszárd
1953. –
|
(navigare neszesszer est)
Ha képeslapot kap a lélek,
odatűzi egy szemmel jól látható helyre, a vitrinajtó, mint egy szép hajat, lágyan ringatja a tengert. Az ember is csak belül hullámoz, de külsőleg tükörsima, a rövidujjú kék ingéből nem igen látszik ki a szívizma. Pedig rövid az emberi ing és nagyon hosszú a szív, mely nehezen tűri, hogy az életkörülménye egy kicsit passzív. De ez nem azt jelenti, hogy a rosszabbodó helyzetben nem lenne jó, csak az élet színvonal elmélyültebb és nem habroló. Ám a gondolat igényjogosultsága se semmi, és hogy felderítsék, bekalandozza a lélek a SZOT-üdülőket Hawaiitól Edericsig. Az elme jóval messzebbre ellát, mint a csalfa szem, ha mint egy periszkópot az ábránd állványára teszem. Ott már közel van a messzitávol, a Szocsi, meg a Rimini és luxushajóz az ember, mikor csak elsétál a vitrinig, ahol a panelház, benne a sok-sok príma kabin, tovaúszik a boldog beutaltakkal a képeslap hullámain. Mert minden ember legmélyén ott horgonyoz egy-egy óceánjáró, és a legnehezebb vele ilyenkor nyáron, ha a pirosbronz alkonyatban kürtölni kezd a lélek tükre, és egy kicsivel nagyobb rálátás nyílik az életükre. De még csak körül se néznek, mikor az este zsiliprendszerén az édes képzelettel együtt elfolyik a fény, és amikorra leérnek a realitás sötét iszapjába, a saját magukat már hiába is csapják be. Hova is hajolna az erkély korlátról az ember, szépen megfogja, és a többi közé gumizza a tengert, egy nagy gumi az élet, egymáshoz szorít és nem ereszt, szürke levet csak, navigare neszesszer est. |
(navigare necese
est)
Ako duša razglednicu dobije
na dobro primetno mesto smesti,
vrata vitrine, kao lepu kosu,
more nežno ljulja.
I čovek samo iznutra talasa,
izvana gladak je poput ogledala
iz plave košulje sa kratkim rukavima
srčani mišić uglavnom se ne vidi.
Makar je košulja kratka
srce je itekako dugačak
i teško podnosi
da su mu uslovi za život ograničeni.
Ali to ne
znači
da u
pogoršanim uslovima ne bi bio dobar,
samo mu je
nivo života produbljeniji
i nije
rolada.
Ali ni pravo
na traganje nauma nije beznačajan
i da bi
otkrili
duša od
Havaja do Ederiča
socijalna
odmarališta obilazi.
Od varljivog
oka
vidokrug uma
je daleko širi
ako poput
periskopa
na postolje
mašte postavim.
Tamo
bestragija već je u blizini,
Soči i
Rimini
i čovek je
raskošna lađa,
kad samo do
vitrine odšeta,
gde soliter
sa mnoštvom
prvoklasnih kabina
zajedno sa
sretnim upućenima
na valovima
razglednica otplovi.
Jer u dubini
svakog čoveka
po jedan
prekookeanski brod je usidren
i s njim je
najteže
u to letnje
doba
ako u
bronzanom sutonu
ogledalo
duše zatrubi,
na naš život
nešto veći
pogled se otvara.
Ali niti se
obaziraju
kad na
sistemu brana mraka
zajedno sa
slatkom maštom
svetlost
otiče
i kad u
tamnu kaljužu
realnosti
stignu
sami sebe
već
zalud
varaju.
Kamo bi se
čovek
sa naslona
balkona sagnuo,
pa uhvati ga
i more između
ostale stvari gura,
jer život je
velika guma,
steže i ne
pušta,
samo sivu
tekućinu,
navigare
necese est.
Prevod:
Fehér Illés
|
