Edwin Arlington Robinson Richard Cory – Richard Cory – Ričard Kori



Edwin Arlington Robinson

Head Tide December 22, 1869 – New York Citi April 6, 1935

Richard Cory

Whenever Richard Cory went down town,
We people on the pavement looked at him:
He was a gentleman from sole to crown,
Clean favored, and imperially slim.

And he was always quietly arrayed,
And he was always human when he talked;
But still he fluttered pulses when he said,
'Good-morning,' and he glittered when he walked.

And he was rich - yes, richer than a king -
And admirably schooled in every grace:
In fine, we thought that he was everything
To make us wish that we were in his place.

So on we worked, and waited for the light,
And went without the meat, and cursed the bread;
And Richard Cory, one calm summer night,
Went home and put a bullet through his head.

Richard Cory

Ahányszor Richard Cory köztünk járt,

Mi gyalognépek csak bámultuk őt.

Bámultuk azt az eleganciát,

Karcsú derekat, fejedelmi főt.

És mindig oly csendesen öltözött,

És mindig olyan ember volt, ha szólt,

De mégis, pulzusunk megreszketett

Ha szólt, „Jó reggelt!” Lépése villogott.

És gazdag volt, királyok partnere,

Művelt, finom, modorát csodáltuk-

Egyszóval – véltük -megvolt mindene.

Helyében lenni - ez volt titkos álmunk.

Húztuk az igát, éjt nappá téve,

Húsért epedtünk a kenyér helyébe…

S Richard Cory, egy szép nyári éjjel

Hazament s golyót repített a fejébe.

Fordította: Hunyadi Dalma

Ričard Kori

Kad Ričard Kori u grad sišao bi

Gledali bi ga mi ljudi s pločnika:

Od glave do pete beše on gospodin,

Iskreno štovan, velelepna lika.

I uvek beše uredno mu ruho,

I uvek beše čovečan kad zbori;

Ali bi srce jače ti zatuklo

Kad pozdravi te sjajni Ričard Kori.

A beše bogat – kao, kralj, i više –

I u finoći čudesno izvešten:

Pa tako najzad ljudi pomisliše

Da žele biti samo šta on jeste.

I radili smo, nadali se zori,

I hleb smo kleli kraj oskudnog jela;

A jedne letnje noći Ričard Kori

Opalio je metak posred čela.

Prevod: Branka Lalić i Ivan V. Lalić

 

Edwin Arlington Robinson Miniver Cheevy - Miniver Cheevy - Miniver Čivi



Edwin Arlington Robinson

Head Tide December 22, 1869 – New York Citi April 6, 1935

Miniver Cheevy

 Miniver Cheevy, child of scorn,
     Grew lean while he assailed the seasons;
   He wept that he was ever born,
     And he had reasons.

   Miniver loved the days of old
     When swords were bright and steeds were prancing;
   The vision of a warrior bold
     Would set him dancing.

   Miniver sighed for what was not,
    And dreamed, and rested from his labors;
  He dreamed of Thebes and Camelot,
    And Priam's neighbors.

  Miniver mourned the ripe renown
    That made so many a name so fragrant;
  He mourned Romance, now on the town,
    And Art, a vagrant.

  Miniver loved the Medici,
    Albeit he had never seen one;
  He would have sinned incessantly
    Could he have been one.

  Miniver cursed the commonplace
    And eyed a khaki suit with loathing;
  He missed the mediæval grace
    Of iron clothing.

  Miniver scorned the gold he sought,
    But sore annoyed was he without it;
  Miniver thought, and thought, and thought,
    And thought about it.

  Miniver Cheevy, born too late,
    Scratched his head and kept on thinking;
  Miniver coughed, and called it fate,
    And kept on drinking.

Miniver Cheevy

Miniver Cheevy, nagy balek,

Véznán harcolt az évszakokkal;

Sírt, hogy világra született,

És némi joggal.

Minivert vonzotta a múlt,

A fénylő kardok, a tüzes mén;

Táncra késztette egy avult

Vitézi festmény.

Minivernek fájt, mit ma lát,

S álommal felüdítve testét,

Látta Thébát, Arthur lakát

És Trója vesztét.

Minivernek fájt, hogy a fény,

sok név illata elenyészett,

Az utcalánnyá lett Regény

S koldus Művészet.

Miniver nem látott soha

Medicit, de mindet imádta;

Bűnözött volna egyre, ha

E név sajátja.

Miniver szidta, mi bevett,

S a khakiöltönyt megvetette:

Nélkülözte vén vasmezek

Báját felette.

Miniver lenézte ugyan

A pénzt is, de hiánya gond volt;

Törte fejét szomoruan,

S a pénzre gondolt.

Miniver későn élt, s fejét

Vakarta, mint ki erre eszmél;

Sors ez, szólt, köpve tüdejét,

S maradt a szesznél.

Fordította: Kálmoky László

Miniver Čivi

Miniver Čivi, poruge čedo,

     U borbi s dobom sve je tanji;

On plače jer je svet ugledo.

     S opravdanjem.

Miniver voli drevne dane

     Mačeva sjajnih, konjica čilih;

Likovi ratnika bez mane

     Njemu su mili.

Miniver uzdiše za bivšim

     I sanja, ostavlja poslove svoje;

Tebe i Kamelote snivši

     I Prijama sred Troje.

Miniver žali slavu zrelu

     Što mnogo ime zanosnim čini;

Žali Romantiku, uvelu,

     Umetnost u prašini.

Miniver voli Medičije

     Premda nijednog ne zna lično;

On grešio bi kako nije,

     Da im pripada porodično.

Miniver proklinje banalnost,

     Smeđeg odela on se gnuša;

Za oklopom iz srednjeg veka

     Gine mu duša.

Miniver se ruga zlatu koje

     Traži, al muka mu bez njega;

Pa mozgao je, mozgao je,

     Mozgao zbog svega.

Miniver Čivi, rođen kasno,

     Češe se, domozgao nije;

Kaže – sudbina; kašlje glasno

     I dalje pije.

Prevod: Branka Lalić i Ivan V. Lalić

 

Edwin Arlington Robinson The sheaves – Kévék – Snopovi



Edwin Arlington Robinson

Head Tide December 22, 1869 – New York Citi April 6, 1935

The sheaves

Where long the shadows of the wind had rolled
Green wheat was yielding to the change assigned;
And as my some vast magic undivined
The world was turning slowly to gold.
Like nothing that was ever bought or sold
It waited there, the body and the mind;
And with a mighty meaning of a kind
That tells the more the more it is not told.

So in a land where all days are not fair,
Fair days went on till on another day
A thousand golden sheaves were lying there,
Shining and still, but not for long to stay —
As if a thousand girls with golden hair
Might rise from where they slept and go away.

Kévék

Hol eddig a szél árnyat pörgetett,
Zöld búza ért be engedelmesen,
S az egész föld egy óriás, hirtelen
Csodától aranyszínbe rejtezett.
És mint minél kincs drágább nem lehet,
Várt a búza: a test s az értelem -
Oly hatalmas titokkal terhesen,
Mely szótlanul is mind beszédesebb.

S a tájon, hol gyakran borús az ég,
Szép napok jöttek, majd eljött a nap,
S arany kévék hevertek szerteszét,
De nem mint aki sokáig marad,
Csak mint lányhad, aranysörényű nép,
Ki könnyen ébred, kél és elszalad

Fordította: Tellér Gyula

Snopovi

Gde senke vetra tekle su vrh njiva

Zeleno žito primi zakon mène,

I ko pod snagom čari neslućene

Polako poče svet da zlato biva.

Neslično nečem što kupi se, proda,

U čekanju je duh i telo sreli,

U moćnom jednom smislu, koji veli

Tim više, čim što manje sebe oda.

Tu gde svi dani bedrinu ne nose

Tekli su vedri dani, sve dok jednom

Snopovi zlatni polegaše krugom,

Sjajni i tihi, ali ne za dugo –

Ko da hiljadu moma zlatne kose

Ustaće s loga, otići odjednom.

Prevod: Branka Lalić i Ivan V. Lalić

 

Edwin Arlington Robinson Walt Whitman – Walt Whitman – Volt Vitmen



Edwin Arlington Robinson

Head Tide December 22, 1869 – New York Citi April 6, 1935

Walt Whitman

The master-songs are ended, and the man
That sang them is a name. And so is God
A name; and so is love, and life, and death,
And everything. But we, who are too blind
To read what we have written, or what faith
Has written for us, do not understand:
We only blink, and wonder.

Last night it was the song that was the man,
But now it is the man that is the song.
We do not hear him very much to-day:
His piercing and eternal cadence rings
Too pure for us --- too powerfully pure,
Too lovingly triumphant, and too large;
But there are some that hear him, and they know
That he shall sing to-morrow for all men,
And that all time shall listen.

The master-songs are ended? Rather say
No songs are ended that are ever sung,
And that no names are dead names. When we write
Men's letters on proud marble or on sand,
We write them there forever.

Walt Whitman

Oda a mester-dal, az énekes

már puszta név. És név az isten is;

s a szerelem, az élet és halál

mind puszta szó. Vakok vagyunk

olvasni önnön verseinket, s amit

a hűség írt, nem birjuk érteni:

pislogva bámulunk csak.

Múlt éjjel a dal volt a férfi, és

ma csak a dal zenél,

s bizony alig-alig hogy halljuk őt:

metsző, örök kadenciája túl

tiszta nekönk – túlontúl árható,

túl diadalmas és lenyűgöző.

De van, ki hallja már, és tudja is,

hogy holnap mindeneknek ő dalol,

s minden kor felfigyel rá.

A mester-dal oda?! – Inkább igaz,

hogy dalnak vége nem szakad soha,

s a név se pusztul el. Véssük akár

büszke márványra vagy homokra is:

megmaradunk mindörökké.

Fordította: Tellér Gyula

Volt Vitmen

Majstorske pesme svršene su, a čovek

Koji ih pevaše je ime. A tako je i Bog

Ime; tako i ljubav, život, smrt,

I sve. No mi, koji smo suviše slepi

Da čitamo šta smo pisali, il šta je

Vera pisala za nas, ne shvatamo:

Trepćemo samo, čudimo se.

Prošle je noći pesma bila čovek,

A sad opet čovek jeste pesma.

Ne čujemo ga danas sasvim dobro:

Njegova večna, prodorna kadenca

Nama suviše čisto zvuči – prejako –

Suviše pobedno u ljubavi, preogromna;

Ali ga neki čuju, i oni znaju

Da će on sutra pevati za sve ljude,

I da će sva vremena slušati ga.

Majstorske pesme svršene su? Pre će biti

Da nema kraja pesma, ikad pevana,

I da nijedno ime nije mrtvo. Pisali

Ljudska slova na gordom mramoru il pesku,

Pišemo ih zauvek.

Prevod: Branka Lalić i Ivan V. Lalić