Edwin Arlington Robinson Miniver Cheevy - Miniver Cheevy - Miniver Čivi



Edwin Arlington Robinson

Head Tide December 22, 1869 – New York Citi April 6, 1935

Miniver Cheevy

 Miniver Cheevy, child of scorn,
     Grew lean while he assailed the seasons;
   He wept that he was ever born,
     And he had reasons.

   Miniver loved the days of old
     When swords were bright and steeds were prancing;
   The vision of a warrior bold
     Would set him dancing.

   Miniver sighed for what was not,
    And dreamed, and rested from his labors;
  He dreamed of Thebes and Camelot,
    And Priam's neighbors.

  Miniver mourned the ripe renown
    That made so many a name so fragrant;
  He mourned Romance, now on the town,
    And Art, a vagrant.

  Miniver loved the Medici,
    Albeit he had never seen one;
  He would have sinned incessantly
    Could he have been one.

  Miniver cursed the commonplace
    And eyed a khaki suit with loathing;
  He missed the mediæval grace
    Of iron clothing.

  Miniver scorned the gold he sought,
    But sore annoyed was he without it;
  Miniver thought, and thought, and thought,
    And thought about it.

  Miniver Cheevy, born too late,
    Scratched his head and kept on thinking;
  Miniver coughed, and called it fate,
    And kept on drinking.

Miniver Cheevy

Miniver Cheevy, nagy balek,

Véznán harcolt az évszakokkal;

Sírt, hogy világra született,

És némi joggal.

Minivert vonzotta a múlt,

A fénylő kardok, a tüzes mén;

Táncra késztette egy avult

Vitézi festmény.

Minivernek fájt, mit ma lát,

S álommal felüdítve testét,

Látta Thébát, Arthur lakát

És Trója vesztét.

Minivernek fájt, hogy a fény,

sok név illata elenyészett,

Az utcalánnyá lett Regény

S koldus Művészet.

Miniver nem látott soha

Medicit, de mindet imádta;

Bűnözött volna egyre, ha

E név sajátja.

Miniver szidta, mi bevett,

S a khakiöltönyt megvetette:

Nélkülözte vén vasmezek

Báját felette.

Miniver lenézte ugyan

A pénzt is, de hiánya gond volt;

Törte fejét szomoruan,

S a pénzre gondolt.

Miniver későn élt, s fejét

Vakarta, mint ki erre eszmél;

Sors ez, szólt, köpve tüdejét,

S maradt a szesznél.

Fordította: Kálmoky László

Miniver Čivi

Miniver Čivi, poruge čedo,

     U borbi s dobom sve je tanji;

On plače jer je svet ugledo.

     S opravdanjem.

Miniver voli drevne dane

     Mačeva sjajnih, konjica čilih;

Likovi ratnika bez mane

     Njemu su mili.

Miniver uzdiše za bivšim

     I sanja, ostavlja poslove svoje;

Tebe i Kamelote snivši

     I Prijama sred Troje.

Miniver žali slavu zrelu

     Što mnogo ime zanosnim čini;

Žali Romantiku, uvelu,

     Umetnost u prašini.

Miniver voli Medičije

     Premda nijednog ne zna lično;

On grešio bi kako nije,

     Da im pripada porodično.

Miniver proklinje banalnost,

     Smeđeg odela on se gnuša;

Za oklopom iz srednjeg veka

     Gine mu duša.

Miniver se ruga zlatu koje

     Traži, al muka mu bez njega;

Pa mozgao je, mozgao je,

     Mozgao zbog svega.

Miniver Čivi, rođen kasno,

     Češe se, domozgao nije;

Kaže – sudbina; kašlje glasno

     I dalje pije.

Prevod: Branka Lalić i Ivan V. Lalić