Székely János (Janoš Sekelj)
Torda, 1929. március 7. – Marosvásárhely, 1992. augusztus 23.
Feladat
Lemondani és fejet hajtani
Egy sértett asszony oldalán, aki
Azon tűnődik és munkál örökkön,
Hogy ostorozzon jobban, hogy gyötörjön;
Ki minden jóra rásüti, hogy vétek,
Ki fél s nem ért, kit félek s nem értek;
Egy nő mellett, ki másra vágyik – többre –
S nincs tehetsége semmi az örömre,
S a fájdalom jogából mit sem enged,
S fájdít, ha fáj, és szenvedtet, ha szenved;
Ki igazamat sosem látta be,
Mert igazát szegezte ellene,
Míg védhetetlen vádjai alatt
Meggyűlöltem magát az Igazat;
Egy nő mellett, kinek hóhéra lettem,
Ki tönkretett, kit én is tönkretettem,
S most úgy sajnáljuk és emésztjük egymást,
Mint élő bűnjelt, izzó szemrehányást;
Egy nő mellett, kit mindenekfelett
Gyűlölhetnék és mégis szeretek,
S a vágy, amelyen büszkeségem ég el,
Úgy hozzáláncol sajgó kötelével,
Hogy álmomban sem szabadulhatok;
Mellette, kivel élni nem tudok,
De aki nélkül elvesznék azonnal;
Ki bűntudattal büntet és iszonnyal,
Mert szemem láttán pusztul el miattam;
Kinek, amim volt, tékozolva adtam,
Most mégis rág, és sírva szegezi le,
Hogy koldus lett, hogy nincsen semmije;
Aki kifosztott, és akit kifosztok,
Kivel napjaim külön kicsi poklok,
De aki mellett egy-egy ritka percben
Haláltalanná, teljessé növekszem;
Mellette, ki – bár félem és gyalázom –
Egyedül méltó hozzám a világon,
Mellette élni, egy fedél alatt:
Ez most a tét és ez a feladat.
Zadatak
Odreći se svega uz naklon
Jednoj duboko povređenoj ženi
Koja večito razmišlja i radi
Na tome, da me sve više mrcvari;
Koja za svako dobro tvrdi, greh je,
I boji se mene kao i ja nje;
Kraj jedne žene, koja drugo – više –
Želi a radost nikad ne udiše
Ali od prava na bol ne odstupa
I zadaje bol kad je mori tuga;
Koja moju pravdu ne prihvata
Jer mojoj pravdi svoju suprotstavlja,
Dok zbog neosnovanih optužbi
I samu Istinu ne zamrzih;
Kraj žene, kojoj postah krvnik,
Koja mene i koju ja uništih,
Sad jedno drugo žalimo i morimo
Kao da u sebi užareni prekor nosimo;
Kraj žene, koju bi iznad svega
Mrzeti trebao, a ipak je ljubim
Jer zbog žudnje moj ponos sagori
Bolnim vezovima mi pakosti
I nad mojim snovima vlada;
Sa njom, s kojom živeti ne mogu
Ali bez koje gubim tlo pod nogama;
Koja svešću krivice i jezom kažnjava
Jer pred mojim očima zna nesati;
Kojoj što sam imao rastrošno dao
i koja plačući tvrdi da je samo
Uboga prosjakinja postala;
Koju sam ja i koja je mene pljačkala,
S kojom je svaki dan posebna patnja,
Al’ kraj nje u retkim trenucima mira
K beskonačnosti, besmrtnosti se hita;
Kraj nje, koja – mada s njom se propada –
Na tom svetu mi je jedino ravna,
Kraj nje udisati isti zrak:
To je sada ulog i zadatak.
Prevod: Fehér Illés
Objavljeno: Ezüst híd – Srebrni most (2011)
Családi kör, Novi Sad
