Toldalagi
Pál
Kolozsvár,
1914. január 7. – Budapest, 1976. április 15.
Egyhelyben
A tenyerébe temette arcát,
szíve nehéz volt, csend volt, nem zavarták,
sem emberek, sem állatok, se gépek,
az élete, úgy tetszett, töredék lett,
egyfajta csonkja egy egész darabnak,
gondolatai egyhelyben maradtak,
nem ösztönözték semmiféle példák,
és nem értette semminek a célját,
nem érezte, a szél játszik a hajával;
mint az, aki a szomszédságból áthall
valami mormogást, miközben alszik,
olyanná lett egész tetőtől talpig
Nepomično
U
dlanove skriveno lice, nepomičnu
tišinu,
bezgraničnu samoću nisu
ometali
ljudi, mašine, životinje,
život
je, činilo se, na krhotine
raspala,
na deliće od jedne celine,
njene
misli nisu se pomerile,
nisu
nju pokretali primeri
niti
oduševljavali ciljevi,
kosa
igru vetra nije primetila;
kao
neko, do koga tek tokom sna
preko
zidova dopire žamor susedstva,
poput
kipa postala je nepokretna
Prevod: Fehér Illés
