József Attila Nagyon fáj – Bol je to – Boli - It deeply hurts - Es schmerzt



József Attila – Atila Jožef

(Budapest, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.)



Nagyon fáj

Kivül-belől
leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke)

amíg hevülsz,
az asszonyhoz úgy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.

Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszít a muszáj is –

ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
míg el nem fehérül a száj is.

Kettős teher
s kettõs kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,

oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.

Nincsen egyéb
menedékünk; a kés hegyét
bár anyádnak szegezd, te bátor!

És lásd, akadt
nő, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától.

Nincsen helyem
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;

mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.

Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,

hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.

A kultura
úgy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben –

de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?

A csecsemő
is szenvedi, ha szül a nő.
Páros kínt enyhíthet alázat.

De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegődik a gyalázat.

Segítsetek!
Ti kisfiúk, a szemetek
pattanjon meg ott, ő ahol jár.

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.

Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.

Nők, terhetek
viselõk, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj.

Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.

Ti férfiak,
egymást megtépve nő miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.

Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.

Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.

Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj –

s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.

Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett

kivül-belől
menekülő élő elől
a legutolsó menedéket.

Bol je to

Sa svih strana

vrebajućeg smrtnog straha

(kao u rupi preplašeni miš)

dok te čežnja

mori tako tražiš spas kod žena

da ti krilo, ruka, koleno bude štit.

Ne gura

te u to krilo tek pusta

želja nego i sušta potreba –

ljubi zato

do beline usana svako

ko ženu nađe i sa mesta se ne pomera.

Dvostruka mora

i blago, voleti se mora.

Ko voli i ne nalazi para

beskućnik je

i toliko je bespomoćan

kao zver na nuždu primorana.

Nema nama

drugog utočišta makar

će žrtva biti vlastita majka!

I gle, našla

se žena koja te reči shvaća

ipak me od zajedničke sudbe odvraća.

Nemam mesta

među živima. Glava raspada,

šarenilo tuge traži stazu;

kao dete

koji čegrtaljkom trese

kad ga osamljeno ostavljaju.

Za i protiv

delovati šta je motiv?

Rešim li tajnu, radost mi ne kvari

jer izbaci

svet i onog, koga mami

sunčeva svetlost i san plaši.

Kultura tako

otpada sa mene kao

s drugih ruho u sretnoj ljubavi –

gde je pravda,

tek gleda, kako me smrt baca

i ostavlja me, zar se sam pati?

I čedo pati

u toku poroda ali

združenu muku krotkost stišava.

Setna pesma

meni zaradu priprema

i uz to me ljaga obeležava.

Pomozite!

Vi dečaci, vid gubite

kad motrite njen lagani hod.

Vi nevini,

kad vas teška čizma ponizi

vrištite i recite joj: Bol je to.

Vi verni psi

kad vam kičmu točak mrvi

oglasite se njoj: Bol je to.

Vi trudnice

sopstveni teret odbacite

i kroz plač joj recite: Bol je to.

Zdravi ljudi

u propaloj, mučnoj sudbi

tiho joj šapnite: Bol je to.

Vi muškarci

u tuči kad ste pocepani

nemojte prećutati: Bol je to.

Rage, volovi

kad vas da se jaram podnosi

škope, zaplačite: Bol je to.

Neme ribe

kad vas pod ledom udice

uhvate, zjapite: Bol je to.

Svi vi živi,

sve što u patnji titra, živi,

nek sagori okoliš, vrt, dom –

uz njen krevet

kad je san zarobi, pored

nje sa mnom zamucajte: Bol je to.

Nek večno sluša.

Jer je vlastitu vrednost porekla.

Zbog puste želje oduzela je

od smrtnika,

koji je u beg sa svih strana

nateran i poslednje utočište.

             Prevod: Fehér Illés  Objavljeno: Ezüst híd – Srebrni most (2011)

                                                              Családi kör, Novi Sad

Boli

Pred smrću što vreba

spolja i iznutra

(ko uplašeni miš u rupi)

tako tražis spasa

grozničavo u ženi

da te štite njena ruka, krila, kolena.

Ne mami te samo blago,

toplo krilo, ne samo čežnja,

nego i nužnost te tera –

zato grli

svako biće koje otkrije ženu,

sve dok usne ne pobele.

Dvostruko je breme

i dvostruko blago moći voleti.

A ko voli, a ne nađe sebi druga,

stranac je na svetu i

nemoćan ko što je nemoćna

divlja zver na nuždi zatečena.

Nema nama drugog

spasa, oštricu noža

makar na majku svoju uperi hrabro!

I shvati, našla se

žena koja razume ove reči,

ali te ipak odgurnula.

Ovako mi nema

među živima mesta. Buči mi glava

dok mi misli i bolove sriče;

ko malo dete

sa zvečkom što mu u ruci zveči

kada se s njom igra, od sviju napušten.

Šta bi trebalo

da se uradi za njega, ili protiv njega?

Da priznam neće se stideti,

jer će ionako odbaciti

svet onog kog

opija sunce, užasavaju snovi.

otpada kultura

sa mene, kao što s drugih otpada odeća

u blaženom ljubavnom zagrljaju –

al΄ gde to piše

da ona treba da gleda kako me smrt ruši

i da ću morati sam da patim?

I novorođenče

pati kad se žena porađa.

Dvostruku patnju može da ublaži samo pokornost.

Al΄ meni će

doneti novca moja pesma bolna,

a sramota će sa mnom da se uortači.

Pomozite mi!

Dečaci, nek vam naprsnu oči

kad naiđe ona.

Nedužni,

kriknite pod čizmama što vas gaze,

recite joj: Boli, boli.

Vi, verni psi,

jurnite pod točkove

i lajtet joj: Boli, boli.

Žene, vi

bremenite, pobacite

i plačite joj: Boli, boli.

Ljudi, vi zdravi,

srozajte se, slomite se,

i vapite joj: Boli, boli.

Muškarci, čujte,

dok se zbog žena međ sobom razdirete,

nemojte prećutati: Boli, boli.

Konji, bikovi,

vi što vas škope da biste

vukli jaram, cvilite: Boli, boli.

Ribe neme,

udicu oštru pod ledom progutajte,

i zevajte: Boli, boli.

O, sve živo,

sve što na patnju uzdrhtati zna,

nek gori vaš dom, bašte, predeli divlji –

Oko kreveta njenog,

zažareni, kad ona zadrema,

planite zajedno sa mnom: Boli, boli.

Nek uvek čuje dok živi.

Porekla je ono što je najverednije.

Odrekla je zbog samovolje

biću tom što se

i duhom i telom spašava,

odrekla mu poslednje utočište.

        Prevod; Danilo Kiš    Objavljeno: Attila Jožef: Noć predgrađa (1961)

                                                           Forum, Novi Sad.

It deeply hurts

Without-within
from lurking death
(like a mouse frightened ‘til it squeaks)

when inflamed
you take refuge
in a woman’s arms, in her lap her knees.

Not just the soft
warm thighs lure.
but you are thrust there by the sheer must too

that is why all
who find a woman
want to embrace ‘til the mouth turns white too.

Doubled burden
and doubled treasure
when you love and cannot find your mate

as homeless you are
as helpless is
the wild beast when doing its needs.

And you shall find
no other refuge
though threaten your mother with a knife

and yet there was
someone who would
have understood these words; but refused to be my wife.

There is no place
among the living
creatures for me in this state. Left alone,

my head just whirrs,
like a rattle I feel
in the hand of a child who is left alone.

For and against
what should I do to her?
No shame on me to find just only one

solution, since
an outcast I am
frightened by dreams and dazed by the sun.

Culture
peels off from me
like clothes from others in happy love

but where is it
written that she
should just watch me suffer alone?

Both baby
and mother
do suffer when the child is born

but since
for this song
just cash I’ll get; with shame I am torn.

Come and help!
you little boys, let your eyes
burst where she passes by.

Innocents
squeal under boots
and say to her: it deeply hurts.

Faithful dogs
get under wheels
and bark at her: it deeply hurts.

Women
big with child: abort
and sob to her: it deeply hurts.

You whole and sound ones
fell over and break your bones
and mumble to her: it deeply hurts.

You men,
who have torn at each other for women,
don’t hold it back but say: it deeply hurts.

Horses, bull
who are being castrated to draw the yoke
cry out to her: it deeply hurts.

Mute fish
get caught on hooks under the ice
and gape up at her: it deeply hurts.

All living things
everything, which quivers with pain:
the place where you live, the garden should burn;

with charred bodies
as she falls asleep
come to her bed and yelp with me: it deeply hurts.

Make her hear this
as long as she lives
for caprice, her own worth she has denied

without-within
from the living fugitive
the very last refuge she has deprived.

          Translated by Thomas Kabdebo

           www.magyarulbábelben.net

Es schmerzt

Vom Schleicher Tod
erlauscht, draussen-drinnen bedroht
(wie Mäuschen, scheu, ins Loch, die armen) –

du fliehst erglimmt
zur Frau hin, daß sie dich umnimmt,
beschützt im Schoß, mit Knie, mit Armen.

Dich drängt nicht bloss
Begehr, dich lockt warm-linder Schoss:
das Muss will mit, dich stossen, stecken –

deshalb vereint
sich alles, was frauensüchtig keimt -
erbleichten Munds, bis ans Verrecken!

Zweifache Last,
zweifacher Schatz der Liebe Rast.
Wer liebt - verargt doch, paarlos, irre -,

der west verletzt,
wie - unbeschirmt, allausgesetzt -
in der Notdurft die wilde Tiere.

Es gibt sonst nichts,
keine Fluchtstatt! Wetz Messer, spitz
es gegen Mutter gar, - gestochen!

Sieh doch: es fand
sich gar die Frau, die das verstand -
verstossen hat dich doch, gebrochen!

Bin um, entgrenzt
Lebendigem - mein Kummer glänzt -,
mein Leid umdröhnt, bin bunt gerüttelt:

so schwingt ein Kind
die Klapper, lärm- und sturmgesinnt,
wenn es sie jäh verlassen, schüttelt.

Was soll ich, wie
noch tun für sie und wider sie?
Wär nicht beschämt, wenn ich´s erfände –

den stösst die Welt
eh fort, den die Sonne vergällt
und den erschrickt der Träume Strenge.

Die Kultur fällt
von mir, wie anderen das Kleid
in der reinsten, lautersten Liebe –

aber wo steht,
dass sie sieht, wenn mich Tod bewirft
und wenn ich allereinzeln leide?

Der Säugling wird
stets mitgequält bei der Geburt.
Zwillingsschmerzen kann Demut lindern.

Doch mir bringt Geld
mein Leidgesang, - zu mir gesellt
sich Schande, Schmach, Beschämung, Hindern ...

Ihr Knaben, fleht!
Überall, wo sie kommt und geht,
zerplatze euer Aug, seid fertig!

O, wimmert, schreit
unter Stiefeln, die ihr unschuld seid -
und werft ihr knirschend hin: Es schmerzt mich.

Du treuer Hund,
fall unter die Räder wie Schund -
und bell ihr winselnd hin: Es schmerzt mich.

Ihr Frauen, erschwert,
bringt lauter Tote zur Welt -
und weint abortierend: Es schmerzt mich.

Ihr Menschen, die
ihr noch heil seid, fallt in die Knie,
gebrochen, und stammelt: Es schmerzt mich.

Ihr Männer all,
wegen Weibern entzweit, Krawall
erheischend, verschweigt nicht: Es schmerzt mich.

Du Pferd, du Stier,
fürs Joch längst gnadenlos kastriert -
heult verletzt, erniedrigt: Es schmerzt mich.

Du stummer Fisch,
verschling den Haken gierig, frisch -
sperr auf den Mund und klaff: Es schmerzt mich.

Alles, was lebt,
was von der Höllenqual erbebt,
soll brennen schmorend, flammend, schwelend –

und um ihr Bett,
wenn sie schon schläft, brandig, versengt
mit mir rasseln: Ich leide elend.

Solls hören, solang sie währt.
Was sie wert ist, hat sie mir verwehrt.
Entzogen - schier willkürlich, weiss-kalt –

dem Lebenden,
draussen und innen Flüchtenden,
die allerallerletzte Fluchtstatt.

                    Übersetzung: Daniel Muth

                    www.magyarulbábelben.net