Babits Mihály (Mihalj Babič)
Szekszárd, 1883. november 26. – Budapest, 1941. augusztus 4.
Fortissimo
Haragszik és dul-fúl az Isten
vagy csak talán alszik az égben,
aluszik vagy halott is épen - ki költi őt föl, emberek?
Anyák, sírjatok hangosabban:
akit föl nem ver annyi ágyú,
rezzenti-é gyenge sírástok?
És ne is könnyel sírjatok,
mert a könny mind csak földre hull:
hanggal sírjatok föl az égre,
sírjatok irgalmatlanul:
ne oly édessen mint a forrás,
ne oly zenével mint a zápor,
ne mint a régi Niobék:
hanem parttalan mint az árvíz,
sírjatok vagy a görgeteg
lavina, sírjatok jeget,
tüzet sírjatok mint a láva!
A drága fiúk hullanak
vérben a hóra napra-nap.
Ne hagyjatok aludni senkit:
ki ma csöndes, gonosz vagy gyáva,
de érdemes-e félni még?
és érdemes-e élni még?
Ó, mért nem hallani hangotok?
Menjetek a piacra sírni,
sikoltsatok a templomokban
vadak asszonyai, vadakká
simuljatok õrjítõ, õrült
imában!
vagy csak talán alszik az égben,
aluszik vagy halott is épen - ki költi őt föl, emberek?
Anyák, sírjatok hangosabban:
akit föl nem ver annyi ágyú,
rezzenti-é gyenge sírástok?
És ne is könnyel sírjatok,
mert a könny mind csak földre hull:
hanggal sírjatok föl az égre,
sírjatok irgalmatlanul:
ne oly édessen mint a forrás,
ne oly zenével mint a zápor,
ne mint a régi Niobék:
hanem parttalan mint az árvíz,
sírjatok vagy a görgeteg
lavina, sírjatok jeget,
tüzet sírjatok mint a láva!
A drága fiúk hullanak
vérben a hóra napra-nap.
Ne hagyjatok aludni senkit:
ki ma csöndes, gonosz vagy gyáva,
de érdemes-e félni még?
és érdemes-e élni még?
Ó, mért nem hallani hangotok?
Menjetek a piacra sírni,
sikoltsatok a templomokban
vadak asszonyai, vadakká
simuljatok õrjítõ, õrült
imában!
És ha hasztalan
ima, sírás: - mi káromolni
tudunk még, férfiak! Ma már
hiszünk káromlani-érdemes
alvó magasságot a Sorsban.
Hányjuk álmára kopogó
bestemmiáknak jégesőjét!
Mért van, ha nincs? Mért nincs, ha van?
Tagadjuk őt, talán fölébred!
Cibáljuk őt, verjük a szókkal!
mint aki gazda horkol égő
házban - a süket Istenét!
ima, sírás: - mi káromolni
tudunk még, férfiak! Ma már
hiszünk káromlani-érdemes
alvó magasságot a Sorsban.
Hányjuk álmára kopogó
bestemmiáknak jégesőjét!
Mért van, ha nincs? Mért nincs, ha van?
Tagadjuk őt, talán fölébred!
Cibáljuk őt, verjük a szókkal!
mint aki gazda horkol égő
házban - a süket Istenét!
Süket! Süket!...
Ó ma milyen jó
volna süketnek mint az Isten!
Süket a föld, nem érzi hátán
hadak alázó dobogását.
Jó volna süketen csirázni
mint virághagyma föld alatt:
minden süket földben, Istenben
csak az ember szakadt ki a
süket Istenből iszonyokra
kikelt belőle féreg-módon,
Isten férgének, viszkető
nyüzsgésre, fájni - mert, ami
nem süket Isten: fájdalom,
míg az Istenbe visszahal!
volna süketnek mint az Isten!
Süket a föld, nem érzi hátán
hadak alázó dobogását.
Jó volna süketen csirázni
mint virághagyma föld alatt:
minden süket földben, Istenben
csak az ember szakadt ki a
süket Istenből iszonyokra
kikelt belőle féreg-módon,
Isten férgének, viszkető
nyüzsgésre, fájni - mert, ami
nem süket Isten: fájdalom,
míg az Istenbe visszahal!
Fortissimo
Ljuti se i bjesni naš Gospod
ili možda na nebu spava,
spava, ili ga mrtvilo spasava,
tko će ga probuditi, o, ljudi?
Majke, plačite glasnije:
kog toliki topovi ne probude
zar može trgnut slabašni vaš plač?
I ne plačite suzama,
jer suze sve na zemlju padaju,
plačite glasom gore u nebo,
plačite nemilosrdno:
ne tako slabo kao izvori,
ne s takvom glazbom kao dažd,
ne kao pradavne Niobe:
već bezobalno kao potopi
plačite, ili kao usovi
lavine, plačite tučom ledenom,
il oganj-lavom plačite u nebo.
Dragi vam sinovi padaju
u krvi na snijeg iz dana u dan.
Ne dajte da spava nikome:
tko je danas miran, kukavan je i slab,
al isplati li se plakati još,
al isplati li se plakati još,
O, zašto se ne čuje vaš glas?
Iziđite na trg, tu plačite,
urlilčite u crkvama,
podivljale žene, divljajte
mlitve lude urlajte
u molitvi.
A ako beskorisni su
molitve i plač: – proklinjati još
znamo mi, muškarci. Danas već
vjerujemo i kletve da zaslužuje
zaspala Veličina našeg Usuda.
Ispljujmo mu na uljuljani san
ledenu kišu psovki, kletava!
Što jest, ako ga nema? Što nem ga, ako jest?
Porecimo ga, probudimo ga psovkom
ko gazdu koji hrče dok
kuća mu gori – gluh je Gospod naš!
Gluh je! Gluh!
O, kako bi danas dobro
bilo gluh biti ko gluhi Gospod Bog!
Gluha je zemlja, ne osjeti na sebi
bubnjanje mrtvih armija.
Dobro bi bilo postati gluh
ko klice lukovice cvijeta pod zemljom:
sve je gluho, u zemlji, u Bogu,
samo se čovjek sam istrgnuo
iz gluhog Boga svog, na užase
izmigoljio iz njega kao crv,
ko crv Božanstva, razdražljiv, ljut,
da vrišti, da ga boli – jer tko danas nije
gluhi Bog, tog mora boljeti
dok ne umre natrag u gluhog Boga svog.
Prevod: Enver Čolaković
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése