Keresés ebben a blogban

2013. július 10., szerda

Juhász Gyula Önarckép – Autoportret


Juhász Gyula - Đula Juhas
(Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.)


Önarckép

Vincent van Gogh elveszett levele testvéréhez

Oly szépen indult minden, drága testvér,
Emlékszel a kis Vincentre, aki
Az Isten egész kertjét le akarta
Festeni. Olyan égő színeket
És fényeket látott, hogy Tizián
Elbújhatott volna mellette. Mint
Ádám, aki először látta meg
E csodás festményét az Ismeretlen
Nagy Alkotónak, úgy bámultam én
E szép világot. Egy kicsit bolondnak
Tartottak ezért ők, a többi ember,
Akik bizony a nekik célszerű
Dolgok után törtetnek és reám
Azt mondották: Jobb volna valami
Okos dologba fogni. No, de engem
Elhibázott az Ismeretlen Mester
És most egy kertben, amelyet talán
A paradicsom ellentéteként
Teremtett, bűnhődöm nagy vétkemért,
Mert egyszerűen gazdagítni vágytam
A világot és embert s úgy szerettem
Az életet, ahogy a gyermekek.
Mindig is nagy gyermek maradtam én,
Testvér, hiszen tudod, mert te szerettél
S értettél engemet, elnézted azt,
Hogy boldoggá akartam tenni itt
Mindenkit, aki él, míg tönkrementem.
A legcsodálatosabb fényeket
Akartam festeni és elborult
Egész világom. No de én hiszem,
Hogy valahol egyszer majd az leszek,
Aki akartam lenni. Egyelőre
Elszenvedem az életet. Csak azt mind
Sajnálom, amit megfesthettem volna:
A képeket. Egy egész végtelent!

Autoportret

Izgubljeno pismo Vincenta van Gogha bratu

Tako je lijepo krenulo sve, dragi brate,
sjećaš se malog Vinsenta koji
cijeli je gospodnji vrt htio sam
naslikati. Tako je žarke boje
i sjaje vidio da bi Tizian
skriti se mogao pred njim. Ko
Adam koji je prvi put vidio
tu čudnovatu sliku Nepoznata
Velikog Stvaranja, tako sam zurio ja
u ovaj lijepi svijet. Malo me luckastim
smatrali zato oni, ostali ljudi,
koji su, bome, za unosnijim
stvarima žudjeli, pa su za mene
govorili: bolje bi za njega bilo
pametnije da počne stvari. No mene
pogrešno stvori Nepoznati Majstor,
pa sad u jednom vrtu što ga je možda
stvorio kao antitezu raja
ispaštavam svoj veliki grijeh
što sam jednostavno htio obogatiti
svijet i čovjeka i što sam tako
volio svijet kao djeca.
Uvijek sam i ostao veliko dijete,
brate, ti znaš, jer ti si me volio
i shvaćao, pa mi opraštao rado
što sretnim htjedoh učiniti svakog
ovdje, svakog tko živi, dok nisam propao,
najčudnovatije sam sjaje
naslikati htio, al se utamnio
potpuno moj svijet. No ja vjerujem
da ću jednom negdje ipak biti ono
što postati htjedoh. Zasad ću
otpatiti život. Samo sve ono
žalim što sam naslikati mogao:
slike. Cijeli jedan beskraj!

Prevod: Enver Čolaković
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése