Pero Zubac - Nevesinje, 30. maj 1945. –
Moja te reč dotakla
Moja te reč dotakla
u trenu kad si odlučila
da ne veruješ nikome ko je
odrastao i ko pokušava
da te ukroti.
Kao ptica nevidljiva,
kao žuti list koji te
u šetnji presretne naglo
i upozori na pad.
u trenu kad si odlučila
da ne veruješ nikome ko je
odrastao i ko pokušava
da te ukroti.
Kao ptica nevidljiva,
kao žuti list koji te
u šetnji presretne naglo
i upozori na pad.
Jer jesen je. Jer sve je
prolazno i sve se smenjuje.
Kao da gledaš veliku reku
u predvečerje koja odnosi
bele lađe, a iza svakog
malenog osvetljenog prozora
možda odlazi neko koga bi
mogla zavoleti
zauvek.
Szavam megérintett
Szavam abban a pillanatban
érintett meg mikor
elhatároztad senkinek sem hiszel
aki felnőtt és szeretne
megszelídíteni.
Mint a láthatalan madár,
mint a séta közben
eléd hulló sárguló levél
ami a bukásra figyelmeztet.
Mert ősz van. Mert minden
múlandó és minden változó.
Mintha alkonyatkor a folyamon
tovaúszó fehér hajókat
nézegetnéd és a kicsiny
megvilágított ablakok mögött talán
valaki éppen most távozik az akit
örökre tudnál
szeretni.
Fordította: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése