Kemenczky
Judit
Budapest,
1948. augusztus 9. – Budapest, 2011. augusztus 19.
Hölderlin
kiváncsian kukucskált az ódon
tölgyek lombjai között Goethe úr házára
aki ezidő tájt itta reggeli kávéját
kávé után leült szivarozni
s a füst
rejtekében
varázslatos mondatokat váltott Fausttal
egyetlen igaz barátjával
de ma már alig látott
az utóbbi években különös betegség kinozta
a tárgyakból vakitó fény szivárgott
a szemhéjára
izzó kvarc és homokszemcséket fújt a szél
tölgyek lombjai között Goethe úr házára
aki ezidő tájt itta reggeli kávéját
kávé után leült szivarozni
s a füst
rejtekében
varázslatos mondatokat váltott Fausttal
egyetlen igaz barátjával
de ma már alig látott
az utóbbi években különös betegség kinozta
a tárgyakból vakitó fény szivárgott
a szemhéjára
izzó kvarc és homokszemcséket fújt a szél
velem ő semmiről de tényleg semmiről
igy nem tudna beszélni
gondolta irigyen
miközben bal zsebéből apró márványdarabot
vett elő és rálehelt
Mondd Empedokles
milyennek látsz te engem
mint a vőlegényt
felelte a kisöreg
fekete öltönyén jázmincsokor
kezében hajlékony ecsettel a halott
mennyasszony szemöldökére és szempilláira
ezüstös vizsugárt kever
tévedsz Empedokles
szorgalmas ujjak selyemkesztyűt
horgolnak a csontváz kezére s a síró csecsemőnek
arannyal diszitik fülét
de mind hiába
egy szeles napon e játékokkal megpakolva
szállni
kezdünk lefelé
mint a füst sötét palackban
mint az ifjú krétai ki a halálos szarvak fölött
elhibázta a táncot
cellámban nehéz ólomtükrök forognak
borotvafényük
fölmetszi virágaim zöld ütőerét
igy nem tudna beszélni
gondolta irigyen
miközben bal zsebéből apró márványdarabot
vett elő és rálehelt
Mondd Empedokles
milyennek látsz te engem
mint a vőlegényt
felelte a kisöreg
fekete öltönyén jázmincsokor
kezében hajlékony ecsettel a halott
mennyasszony szemöldökére és szempilláira
ezüstös vizsugárt kever
tévedsz Empedokles
szorgalmas ujjak selyemkesztyűt
horgolnak a csontváz kezére s a síró csecsemőnek
arannyal diszitik fülét
de mind hiába
egy szeles napon e játékokkal megpakolva
szállni
kezdünk lefelé
mint a füst sötét palackban
mint az ifjú krétai ki a halálos szarvak fölött
elhibázta a táncot
cellámban nehéz ólomtükrök forognak
borotvafényük
fölmetszi virágaim zöld ütőerét
Fölöttem
a csatornák szennyes falán
az utolsó titkosírás
a balsors apró szálkás betűi sorakoznak
olvasatlanul
a csatornák szennyes falán
az utolsó titkosírás
a balsors apró szálkás betűi sorakoznak
olvasatlanul
Helderlin
je između krošnji starih hrastova znatiželjno
posmatrao
kuću gospodina Getea
on je u to doba jutarnju kafu pijuckao
posle kafe cigaru zapalio
i u
skrovištu
dima
sa Faustom jedinim njegovim prijateljem
čarne misli izmenjivao
ali
tad je već jedva video
u
zadnje vreme neobična bolest ga je nagrizla
oči su
mu bili sa predmeta isijanom svetlošću
zaslepljeni
vetar
je užarene mrvice kvarca i peska nosio
sa
mnom ni o čemu ali stvarno ni o čemu
ne bi
znao tako pričati
mislio je zavidno
dok je
iz levog džepa sitan komad mramora
vadio
i dahom zamaglio
Reci Empedokle
kakvog
me vidiš
kao mladoženju
odgovorio
je čovečuljak
na crnom odelu buket jasmina je imao
sa
vitkim kistom je
srebrnastim
mlazom vode kitio
obrve
i trepavice mrtve neveste
varaš
se Empedokle
vredni prsti svilene rukavice
pletu
na ruke kostura a uho plačnog dojenčeta
zlatom
kite
ali
zalud
jednog
vetrovitog dana natovareni s tim igračkama
počinjemo
se
spuštati
kao
dim u tamnoj butelji
kao
mladi kritanac ko je među smrtonosnim rogovima
pogrešio
korake
u
mojoj ćeliji teška olovna ogledala se vrte
njihov oštar sjaj
prereže
žile kucavice mojih cvetova
Nad
mnom
na
zidovima prljavih oluka
nepročitano
sitna
dlakava slova zla kobi
se
nizaju
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése