Kassák Lajos (Lajoš Kašak)
Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.
[Vérrel
és fekete ráccsal]
Vérrel
és fekete ráccsal vagyunk körülvéve, nincs gondolatunk, amit megélhetnénk. Lent
járunk az emlékeink között, öreg gyerekek utaznak velünk, a fákról leolvadnak
az acéllevelek, kinyitjuk a tenyerünket és azt mondjuk: ami benne van röpüljön
föl a szabad levegőbe.
Ahhoz, hogy valaki
elbírja az életet, le kell szoknia a jóról és a rosszról. Tudnunk kell, hogy a
világkonstrukció részei vagyunk. Minden csak a mában van és a mi részünkre van.
Sáros keréknyomoknak, harangzúgásnak és emberi tragédiáknak vagyunk a részei.
A ma emberét a
konstrukciók megismerése és az elemek legyőzésére való törekvés jellemzi.
Fizika és metafizika.
Centrális és
decentrális.
Egoizmus és
kollektivizmus.
Mind belőlem kiinduló és
hozzám visszatérő magamtörvényei.
A tisztaság kristály
tenyerén fekszünk és érezzük, hogy minden a mi belső, vérbeli rokonunk. Minden
a mi rokonunk, tehát szigorúaknak és keményöklűeknek kell lennünk. A világ mai
képén rossz, naturalista festők dolgoznak. Végre is meg kell fejni a teheneket,
szét kell hasogatni a nagy történelmi vásznakar és ki kell jelenteni, hogy mi
is itt vagyunk.
Ember! Konstruktőr!
Egyensúly.
Élettisztaság.
Ahol felszakadnak a mi
álmatlan éjszakáink.
Költők fölfogják az idők
láthatatlan jeleit.
Ha nem virágoznának
bennem lángok, amik feléd kiáltanak, már rég meghaltam volna. De a szív tűzből
van és idegen ajtókon kopog. Látom a partokat, amint elfolynak mellettem s
szemeim előtt kinyílik a tér a világossággal áldott.
[S krvlju i crnim rešetkama]
S
krvlju i crnim rešetkama smo okruženi,
vlastiti
misao ne možemo doživeti. Dole među uspomenama hodamo, s nama stara deca
putuju, čelični listovi se otapaju s drveća, ispružimo dlanove i kažemo: to što
držimo nek u vis u slobodan vazduh vine.
Da
neko može podneti život mora se odviknuti i od dobrog i od lošeg. Moramo znati
da smo delovi konstrukcije sveta. Sve je samo u danas i za nas je. Delovi smo
blatnjavih tragova točkova, zvonjave i ljudskih tragedija.
Čoveka
današnjice karakterizira želja za upoznavanjem konstrukcija, težnja za savladavanje
stihija.
Fizika
i metafizika.
Centralan
i decentralan.
Egoizam
i kolektivizam.
Sve su
to vlastiti zakoni koji iz mene polaze i u mene se vraćaju.
Na
kristalnom dlanu bezazlenosti ležimo i osećamo da je sve naš istinski rod, rod
po krvi. Rođaci smo, dakle moramo biti strogi s tvrdim pesnicama. Današnju
sliku sveta loši, naturalistički slikari formiraju. Napokon moramo krave
pomusti, velika istoriska platna rasparčati i izjaviti da smo i mi prisutni.
Čovek!
Konstruktor!
Ravnoteža.
Čistoća
življenja.
Gde se
naše neprospavane noći otvaraju.
Pesnici
prihvataju nevidljive znakove vremena.
Da
u me ne cveta plamen što tebe doziva već bi odavno umro. Ali srce je iz vatre i na tuđim vratima
kuca. Vidim obale koje pored mene prolaze a pred mojim očima se pojavljuje
prostor, sa svetlošću blagoslovljen prostor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése