Kassák Lajos Emlékezzetek rá! – Sećajte se ga!

Kassák Lajos (Lajoš Kašak)

Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.

Emlékezzetek rá!

Az ember jön és az ember elmegy
s én most ilyen emberről beszélek

a barátról aki 53 esztendővel ezelőtt indult el felénk

53 évvel ezelőtt mikor mi még nem is éltünk elindult hogy találkozzon velünk

s most szörnyű bánatokkal és egy darabka ólommal a szívében örökre eltávozott tőlünk

ha költő vagy szólj most mondom magamnak

s gyámoltalanul csak emlékezni tudok

a neve: OSVÁT ERNŐ

termete: középmagas

szeme: fekete

haja: fehér

ki volt Ő kérdezem s nem tudok feleletet adni a kérdésre

s ki tudná megmondani honnan jött és merre távozott

emlékszem átható nézésére férfias kézszorítására

mosolyára amivel dicsért és megvert bennünket

s egy szürke terméskő oszlopra ami állandóan ott állt

árnyéktalan teste mögött

milyen jóságosan kemény ember volt Ő

s mi most itt állunk valamennyien árván a szomorúság fekete kendőjében

nincs lámpánk amit meggyújthatnánk az Ő dicséretére

nincs ládánk amibe összegyűjthetnénk az Ő ajándékait

költők vagyunk s együgyű némaságunkban tudjuk

csak az öregek szólhatnának érdemesen Róla ülvén a barna asztalok körül

tollat pelyheznek átlátszó ujjaik

vagy kenyeret törnek tiszta abrosz fölött

s ajkaik közül elindulnak a szavak akár a fehér galambok

vagy szóljanak Róla a fiatalok

akik gondtalanul még anyjuk ölében üldögélnek mint valami meleg fészekben

akik apjuk kemény térdein lovagolnak

és nevetnek

s ajkaik közül kiszállnak a hangok akár a fényesség sugarai

vagy szóljanak Róla az erdők vadjai és a szelíd háziállatok

úgy ahogyan a kétségbeesett nőstény-farkas vonít elveszett kölyke után

ahogyan a tehénke bőg körülnyalogatott borjának

s közben legyökereznek a lábai és a szemeiben visszatükröződik az ég

szóljanak hát ezek a kiválasztottak

akik nem is ismerték Őt

akik itt élnek közöttünk önmagukban s egészséges vérükben

feloldják a tragikus halál pillanatát

ők tiszták ők méltóak arra hogy egyaránt jelt adjanak a távozónak és növekedőnek

én gyámoltalan ember vagyok

megrendülten állok

és emlékezem.

Sećajte se ga!

Dolazi čovek odlazi čovek

i ja sad o takvom čoveku govorim

o oprijatelju ko je pre 53 godine krenuo prema nama

pre 53 godine kad se još nismo rodili krenuo da bi se sreo s nama

sad sa groznim tugama i u srcu s komadićem olova zauvek nas je napustio

ako si pesnik sad govori kažem sebi

ali mi samo beznadežno sećanje preostaje

ime mu je: ERNE OŽVAT

visina: osrednja

oči: crne

kosa: bela

ko je bio On pitam se al odgovora ne znam

i ko bi mogao reći odakle došao i kud krenuo

sećam se njegovog prodornog pogleda čvrstog rukovanja

osmeha s čime nas je hvalio i tukao

i jednog sivog stuba od lomljenika što je stalno

iza njegovog obrisa stajao

koliko je On dobar i čvrst čovek bio

a mi sad svi napušteno u crnoj marami tuge stojimo

nemamo svetiljku koju bi u Njegov čast upalili

nemamo ladicu gde bi Njegove darove sakupljali

pesnici smo i u našoj zalupanoj nemosti znamo

između braun stolova samo bi mudraci mogli o Njemu prikladno govoriti

njegovi prozirni prsti perje čupkaju

ili iznad čistog stolnjaka kruh lome

i kao beli golubovi kreću rečenice iz njegovih usta

ili nek o Njemu mladi govore

koji još kao u nekakvom toplom gnezdu u majčinom krilu bezbrižno sede

koji još na kolenima očeva jašu

i smeju se

i kao zraci svetlosti lete iz njih glasovi

ili nek o Njemu divljač i domaće životinje govore

tako kao što očajna vučica za izgubljenom mladunčad zavija

kao kravica polizanom teletu riče

i usput noge im se ukorene s odsjaj neba u očima

pa nek govore ti izabranici

koji Ga nisu ni poznavali

koji među nama živeći u sebi i u njihovom zdravom krvotoku

rastvaraju tragičan trenutak smrti

oni su čisti oni su dostojni toga da onima koji odlaze ili rastu daju znak

ja sam neumešan čovek

potrešeno stojim

i sećam se.

                             Prevod: Fehér Illés