Eörsi István Újabban – U zadnje vreme

Eörsi István

Budapest, 1931. június 16. – Budapest, 2005. október 13.

Molnár Imre: A lámpa szelleme (I) – Duh svetiljke (I)

Újabban zsendül bennem a gyanú, miszerint a látszat segítségével becsaptam magam, hetvenhárom évig úgy éltem, mintha nem érnék soha véget. Újabban mellém szegődött koromfekete éjben Leukémia asszony, neve után ítélve görög szépség, lantot pengető múzsaféleségnek képzelem el, ki fehér lepelbe bújtatja megejtő tagjait, barna haja a hátára omlik - a másik neve is szép, megnyerő hangzású, “Heveny”, ízt, csínt, tüzet ad a klasszikus zengésű női csábításnak – újabban liaisonom van a koromfekete éjben Leukémia Hevennyel, és nászunk gyümölcse ezúttal bennem érik. Új, lázas helyzet ez, mely most még megszokhatatlan, mint újdonság, sokat ígérő, mint távlat – miféle távlat? Hisz éppen a táv került a kétely kereszttüzébe – mint távlat csupa forró feszültség és jeges reménytelenség, mely tán újdonsággal kecsegtet - De miféle újdonsággal? Fennakadok e kérdés kampóján, kapálódzom, leszakadok róla, futok a frizsiderhez kikapom belőle a fokhagymás disznósajtot, Leukémia, drága, ne bánkódj, amiért az új szenzációkat – ameddig tehetem még - elegyítem a régi romlatlan örömökkel - minden más tekintetben tiéd az utolsó szó.

U zadnje vreme klija u meni sumnja prema kojoj pomoću utvare sam sebe prevario, sedamdesettri godine živeo tako kao da sam beskonačan. Nedavno tokom jedne garave noći pridružila mi se gospođa Leukemija, sudeći prema imenu Grčka lepotica, zamislio nju kao nekakvu muzu koja na lauti svira, koja belom skutom skriva čarobne udove, njene lokne na leđa padaju – i drugo njeno ime je lepo, očaravajući zvuči, „Akutna“, klasičnoj milozvučnoj ženskoj pomami ukus, okus, vatru daruje – u zadnje vreme u garnoj noći u tajnoj ljubavnoj vezi sam sa Leukemijom Akutnom i plod naše ljubavi ovog puta neće sazreti. Nova, grozničava situacija na koju za sada se ne mogu naviknuti, kao novina mnogo obećava, kao budućnost – kakva budućnost? Pa upravo je perspektiva stigla u unakrsnu vatru sumnje – kao perspektiva samo je vruća napetost i ledena beznadežnost koja možda sa novinom mami – Ali sa kakvom novinom? Zapinjem na čengelu tog pitanja, koprcam se, otkidam se, trčim do frižidera zgrabim belim lukom namazanu švarglu, Leukemijo draga ne tuguj zbog toga što nove senzacije – dokle god sam u mogućnosti – sa starim neiskvaranim radostima mešam – u svakom slučaju zadnja reč je tvoja. Prevod: Fehér Illés



Molnár Imre: A lámpa szelleme (II) – Duh svetiljke (II)