Miroslav Antić
Mokrin kod Kikindе 14. mart 1932. – Novi Sad 24. jun 1986.
Prva ljubav
Naiđu tako dani. Zatrpaju ti oči kao zvezdane kiše. Oko nosa se neka šarena nežnost isplete. I ti staneš, i ne znaš da li si, il' nisi više ono obično dete, ono bezalzleno dete. Nekakvo zrno zlata počne u srcu da žulji. Stidljivost neka u tebi tiho se zasmejulji. Naiđu tako dani. Ne prepoznaješ boje aprila. Ne prepoznaješ svoje ruke. Izgledaju ti kao krila. Ne prepoznaješ svoje ogledalo: iz njega te neko čudan posmatra, neko kome u dahu mirišu suncokreti i plamte obrazi, plamte kao nestrpljiva vatra. Naiđu tako dani. Vetar ti u potiljak diše. Zdravo, poslednja bajko, kad staneš i ne znaš više da li se visine ruše il' s tobom u nebo lete! Zdravo ljubavi! Tajno! Zdravo sve neverovatno! Sve zabranjeno i zlatno! Zdravo, čudnovati svete! Vrlo je važno, pre svega, da prvu ljubav umeš da izgovoris ćutanjem. Da je sagledaš žmureći. Da je oslušneš osmehom. I dotakneš šaputanjem. Vrlo je važno da o njoj ne brbljaš hvalisavo svima. Ljubav - to nije užina koju drugari dele. Prva ljubav je providna kao lutkino oko, drhtava kao tišina koja hoda po prstima i prva prava čistota tvoje nežnosti bele. Ona je knedla u grlu, srebrna knedla u grlu, sve nedokučivo tvoje i sve kristalno tvoje i sve gugutavo tvoje kao večernje zvono. Ona je duboko u tebi i duboko van tebe. Ona je malo onako. Pa još malo onako. Pa onda ono. I ono, I onda: sasvim ono. Nije to nagovaranje, rođeni moji, ko neće dalje da veruje, nek slobodno zažmuri. Ali pazite dobro: ako u vama postoji jedno veliko pitanje koje nestrpljivo žuri, pitanje veće od brda i veće od dva brda, i jedna treperava duša što veruje u čuda, i ako se u vama neke lepote talasaju i neke svetlosti rađaju, onda je sasvim svejedno da li žmurite ili ne žmurite, jer čuda se već događaju. U tebi skazaljka nekog nevidljivog magneta pokazuje odjednom hiljade strane sveta. |
Első szerelem
Csak megtörténik.
Szemed csillagesővel
borított.
Orrod körül
tarka gyengédség kavarog.
És megállsz
és nem tudod
te vagy-e vagy nem vagy
már az az egyszerű gyerek,
az ártatlan kisgyerek.
Szívedet aranymag
kezdi törni.
Hát csendben mozduljon meg
benned a félszeg.
Csak megtörténik.
Nem ismered fel az áprilisi színeket.
Nem ismered meg kezedet.
Szárnyakra hasonlítanak.
Nem ismered meg tükrödet:
furcsa valaki bámul rád,
valaki akinek lehelete
napraforgó illatú
és lángol az arca,
türelmetlen tűzként
lángol.
Csak megtörténik.
A szél tarkódon lélegzik.
Isten veled utolsó mese,
megállsz és már nem tudod
roppannak-e a magaslatok
vagy veled az égbe röppennek!
Isten hozott szerelem!
Titok!
Isten hozott hihetetlen!
Minden tiltott és aranyozott!
Isten hozott csodálatos világ!
Mindenek előtt
a legfontosabb,
az első szerelmet
hallgatással fejezd ki.
Hogy lehunyt szemmel tekinthesd át.
Hogy mosolyoddal hallhasd.
És suttogással érinthesd.
Nagyon fontos, kérkedve
ne beszélj róla mindenkinek.
A szerelem – nem haverok által
osztogatott tízórai.
Az első szerelem
mint a babaszem áttetsző,
mint a lábujjhegyen járó
csend reszkető
romlatlan gyengédséged
első virágzása.
Gombóc a torokban,
ezüstgombóc a torokban,
tiéd minden elérhetetlen
és minden kristály
és minden gőgicsélő
mint az esti harang.
Mélyen benned van
és mélyen rajtad kívül.
Egy kicsit olyan.
És még egy kicsit amolyan.
Majd akkor az.
És az,
És akkor: egészen az.
Nem rábeszélés ez,
cimboráim,
aki nem akar tovább hinni,
nyugodtan hunyja le szemét.
De jól figyeljetek:
ha motoszkál bennetek
egy türelmetlenkedő,
megfejthetetlen talány,
két hegytől hatalmasabb
eget rengető talány,
és egy reszkető,
csodákban hívő szellem
és ha szépség
és fényözön
hullámzik bennetek
akkor teljesen mindegy
lehunyjátok-e szemeteket vagy sem
mert már zajlanak a csodák.
Benned egy láthatatlan
mágneses tű
a világtájak sokaságát
egyszerre mutatja.
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése