Pero Zubac - Nevesinje, 30. maj 1945. –
Recimo da
Recimo da je otišla iz grada
u nepredvidivu večer i da su joj zameli puti. Recimo da su boje kojima sam je slikao bile nestalne i da su izčilile sa kože. Recimo da je odlučila da je ne prepoznaju moje zene, da ima srce nevidivo. Samo da nije mrtva, samo da diše. Tačka na kraju priče mala je kao srce. Stavljena je lakim potezom, ali još pulsira, još se otima svetlu. |
Fogjuk rá
Fogjuk rá elment a városból
az előreláthatatlan éjszakába
és nyoma veszett.
Fogjuk rá múlandó volt
a felhasznált festék
és leperegett a bőrről.
Fogjuk rá elhatározta
szemem ne ismerje fel,
legyen szíve láthatatlan.
Csak ne legyen halott,
csak lélegezzen.
Mint a szív a történet végén
a pont parányi.
Könnyed mozdulattal helyezték oda,
de még lüktet,
még ellenáll a fénynek.
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése