Pethes Mária A valóság gránitszirtjein – Na hridinama stvarnosti

Pethes Mária

A valóság gránitszirtjein

tisztelet neked csillogó magokkal bevetett
éjszakai ég aki még pirkadat előtt
kalandozásra bátorítod a jámbor alvókat
és a görbe horizonton csalóka remények
fényével hitegeted őket

az égi istállóban e pillanatban
elszakítja kötelét egy csillag
és hontalanul zuhan
fényévezredek végtelenébe

egyetlen esély a megmaradásra
hogy vele együtt el ne vesszünk
a vágyakozás óceánjában
és ne csapódjunk a valóság
gránitszirtjeihez mint sirálysikoly
ha így fohászkodunk:

tisztelet neked álom
aki engem megteremtettél
hogy tovább álmodhassam magam
köveken koppanó lépteimből
jövendölj egy jobban élhető jövőt

és most helyezkedj el kényelmesen
emlékeimben kedves hadd szeresselek újra
hadd tűzzön feledékenységedre mosolyom napja
csak egyetlen órára vagy percre érezzem
szerelmünk lázát láthassam nyarunk villámlásait
a Templom-hegy felett azután a józan ész özönvize
úgyis elmos mindent amire nem találok szavakat
és nem marad más csak a tenyeremben lévő keresztutak
amiken eltékozolt évek kerülgetik egymást

Na hridinama stvarnosti

čast tebi blistavim zrnima posejano

noćno nebo ko još pre zore

smerne čmavale na avanture hrabriš

i na krivom horizontu sa zracima

varljive nade ih zavaravaš

u tom trenu u nebeskoj štali

jedna zvezda otkida svoju priuzu

i kao beskućnik u beskraj

svetlosnih milenija pada

jedina šansa za opstanak je

da se ne bi zajedno s njom

u okeanu žudnje izgubili

i kao krik galeba ne bi se

razbili na hridinama stvarnosti

ako se ovako molimo:

čast tebi snu

tebi koji si me takvoj stvorio

da mogu dalje sanjariti

iz mojih koraka koji na kamenima

odzvanjaju bolju budućnost proriči

i sad mili udobno se smesti

u nojim uspomenama neka te ponovo ljubim

neka tvoju zaboravljivost dan mog osmeha ozari

neka samo za jedan sat ili minut osetim

žar naše ljubavi i vidim odsjaj našeg leta

iznad brda Crkve potom ionako spraće sve

potop zdravog razuma na što argumente ne nalazim

i ne ostaje ništa drugo samo križanja na mom dlanu

čast tebi blistavim zrnima posejano

noćno nebo ko još pre zore

smerne čmavale na avanture hrabriš

i na krivom horizontu sa zracima

varljive nade ih zavaravaš

u tom trenu u nebeskoj štali

jedna zvezda otkida svoju priuzu

i kao beskućnik u beskraj

svetlosnih milenija pada

jedina šansa za opstanak je

da se ne bi zajedno s njom

u okeanu žudnje izgubili

i kao krik galeba ne bi se

razbili na hridinama stvarnosti

ako se ovako molimo:

čast tebi snu

tebi koji si me takvoj stvorio

da mogu dalje sanjariti

iz mojih koraka koji na kamenima

odzvanjaju bolju budućnost proriči

i sad mili udobno se smesti

u nojim uspomenama neka te ponovo ljubim

neka tvoju zaboravljivost dan mog osmeha ozari

neka samo za jedan sat ili minut osetim

žar naše ljubavi i vidim odsjaj našeg leta

iznad brda Crkve potom ionako spraće sve

potop zdravog razuma na što argumente ne nalazim

i ne ostaje ništa drugo samo križanja na mom dlanu

na kojima jedne druge proćerdane godine obilaze

                             Prevod: Fehér Illés