Bella
Beáta Szentendre, 1969. szeptember 24. –
Ki
mondja meg
Ki mondja meg, hogy merre visz utam
ha járatlan az ösvény melyre lépek
ha kacérkodva intenek az elém vetett szavak
s fészket raknak minden gondolatomban
ahogy a rögös úton a szűk utcákon át
magam előtt rugdosom sorsom.
Ki mondja meg, hogy merre menjek
ha reszkető kezem alatt elillan az élet
ha fohászba szőtt esti csend honol a városon
s a szobám falán árnyékok kísértnek
lustán nyújtózva felém lépnek
és gyermekként alélok vetetlen ágyamon.
Ki mondja meg, hogy ne sírjak a kereszt alatt
ha lehulló lepel takarja sírodat
ha tavasznak virága koszorút fon föléd
bevésődve a fába az őszi alkonyat
s görnyedten szorítom magamat fejfádra
mit neked ádott de meg nem áldott az Isten.
Ko će reći
Ko će
reći kud me vodi cesta
kad na
neprokrčenu stazu stupim
kad mi
ispred mene bačene reči izazivajući mašu
i u
svaku moju misao ugnezde
kako
na brljavoj cesti preko uskih ulica
ispred
sebe svoju sudbu kotrljam.
Ko će
reći u kom pravcu da krenem
kad
ispod mojih drhtavih ruku život iščezne
kad je
grad u molitvu upletenoj večernjoj tišini
na
zidovima moje odaje sene me iskušavaju
polako
protežući se prema meni koračaju
i na
nespremljenom krevetu kao dete se onesvešćujem.
Ko će
reći da ispod križa ne plačem
kad
tvoj grob tanka koprena pokriva
kad
proletnji cvet nad tobom venac isplete
jesenski
suton u stablo se ureže
i na
tvoj nadgrobni spomenik se privijam
što ti
je Bog dao ali nije i blagoslovio.
Prevod: Fehér
Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése